Bár Torockó és a szomszédos Torockószentgyörgy sem tartozik a Székelyföldhöz, Székelyföld leírása című korszakos munkájában Orbán Balázs mégis kikacsintott ide, amikor Aranyosszékről, a belső-erdélyi székely exklávéról írt. És elámult a hely szellemén, az itteni népviseleten, a jellegzetes szokásokon, a vasművesség rejtelmein, no meg a szép vonású fehérnépeken.

„Alig van bérczes kis honunkban helység, mely természetrajzi, történelmi, de főleg népéleti tekintetben annyi érdekeltséget tudna költeni, mint Torockó;

alig van hely, mely az észleletre hálásabb tért nyújtana, mint a havasoknak ezen rejtett városkája; s annál inkább kell csodálnom, hogy mind ez ideig senki sem vállalkozott ezen – megengedem nem könnyű, de mindenesetre hálás – feladat megoldására.” Ez a Székelyföld leírásából sokszor idézett mondat indította el Torockót a hírnév útján.

Gyermekként magam is e műben olvastam először erről a vidékről, amikor még egyetlen torockói képeslapot sem őrzött a gyűjteményem. Végül 1995-ben jutottam le először ide, ami olyan élmény volt számomra, mint hajdan lehetett Orbán Balázsnak, vagy 1876-ban Jókai Mórnak, aki Egy az Isten című művében tiszteleg a városka polgárai előtt.

Kamaszkorom egyik legszebb nyarát töltöttem itt, amelynek emléke örökké belém ivódott. Ez az élmény szülte később a torockói képeslapos albumok ötletét is. Az első antik torockói lap viszont csak 2009-ben talált rám. Gyűjteményem féltve őrzött darabja a Toroczkó a Székelykővel díszes feliratú, 1909-ben útra kelt lap (1. kép), amely madártávlatból mutatja be a régi vasbányász városka településmagját az ódon unitárius erődtemplommal, a Városi Vendéglő emeletes épületével (ma itt működik az önkormányzat és a híres Néprajzi Múzeum), háttérben a Székelykő északi tömbjével.

„Toroczkó a Székelykővel” – 115 éve útra kelt képeslap

 

Ez a hosszan elnyúló, tekintélyt parancsoló sziklaképződmény mint megkövült alvó óriás uralja a tájat, tetején Aranyosszék határmezsgyéjével. Vele átellenben húzódik az Egyeskő tömbje. Ketten ölelik Torockót, Erdély egyik legszebb fekvésű települését.

De korántsem ez a térségről megjelent legrégebbi képeslaptípus. Az általam fellelt legelső, a XIX. század legvégén kiadott torockói és egyben torockószentgyörgyi képeslapon (2. kép) Orbán Balázs 1871-es leírásából ismert metszeteket fedezhetünk fel a városkáról és a torockószentgyörgyi várról, ami megint csak jelzés arra vonatkozóan, hogy mi mindent köszönhet Torockó és környéke „a legnagyobb székelynek”. Lám, az első képeslapját is.

Az első ismert torockói és egyben torockószentgyörgyi képeslap eredeti szecessziós gyűjtőalbumban

 

Időközben megnőtt gyűjteményem egy 1900-ban és egy 1899-ben postázott példányt is őriz e típusból. Előbbi sarkain megfigyelhető, hogy egykor korabeli papíralbumban tartották, s szélein még a régi tulajdonosok ujjlenyomatai is felfedezhetők. Én is őrzök egy ilyen, sohasem használt szecessziós berakót, melyen a „Képes Levelezőlapok Gyűjtőkönyve” felirat szerepel.

A legősibb torockói lapot be is illesztettem az albumba, hogy láthassák, milyen nagy gonddal őrizhették a múlt század elején is a messzi földről érkezett képeslapokat, amelyek mára apró „nemzeti pajzsokká” nemesültek, melyeket kiválóan lehet történelemhamisítási kísérletek megfékezésére is használni. Hiszen

a környező országok beteges reflexei közé tartozik, hogy alkalmanként azt is le akarják tagadni, ami nyilvánvaló.

Amint néhány éve a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikámban is leírtam: „Fittyet hánynak a régi térképekre, a történelmi határokra, a könyvészetre, az oklevelekre, az 1920 előtti közigazgatásra, a vármegyerendszerre, sőt a magyar királyi bélyegekkel és bélyegzőkkel ellátott békebeli képeslapok többrétű bizonyító erejére is. Ezek tagadása történelemhamisítás, a magyar múlt kiirtására tett kísérlet az elcsatolt területeken, amelynek egyértelmű célja a magyar nemzeti önbecsülés letörése, kivégzése.”

Máig sem javult a helyzet, az internet bugyraiban szinte állandósult a magyarellenesség, mióta két szélsőségesen soviniszta párt is előretört Romániában. A mi önbecsülésünket viszont csak erősíti a Trianon előtt megjelent több százezer (!) magyar képes levelezőlap, amelyek bizonyítják a Kárpát-medencei magyar létet és közigazgatást. Ennek tagadása pedig nemcsak történelemhamisítás, hanem ordas hazugság és arcátlanság is.

De kanyarodjunk vissza Torockóhoz, a vele „szimbiózisban” létező Torockószentgyörgyhöz, s a két település színmagyar népéhez, melyekről már kezdettől számos világba szétszóródott képeslap jelent meg.

Orbán Balázs és a későbbiekben Malonyay Dezső is részletesen írt a torockói, illetve a szentgyörgyi nép öltözetének archaikusságáról, díszességéről, a régi magyar városi ünnepi ruházathoz való hasonlóságáról. A táj szépsége mellett e festői viselet híre is idevonzotta a régi korok fotográfusait, és vonzza a maiakat is, hiszen

nagyobb ünnepekkor, fesztiválok idején, így a helyi Duna Napokon is többen felöltik az egyik leggazdagabb magyar népviseletet.

Erdélyi Mór császári és királyi udvari fényképészete is megjelentetett több olyan lapot a múlt század elején, amelyen torockói menyecskék és legények láthatók a legszebb ünnepi díszben. Mivel akkoriban nem létezett még színes film, ezért a képeslapokat kiszínezték, így nem mindig találták el utólag a megfelelő színösszeállítást. Éppen ezért, álljon itt egy fekete-fehér fotográfia (3. kép), amely több képeslapkiadást is megélt a XX. század első éveiben.

„Toroczkói népviselet”. Wernes István kiadása 1905 után

 

Jelen lapot Wernes István adta ki helyben, 1905 körül. Bár a levelezőlap hátoldalán nincs bélyegzés, sőt meg sincs írva, a datálás azért bizonyos, mivel 1905-től a magyarországi képeslapokon is megszűnt az úgynevezett hosszú címzés, amely addig elfoglalta a levelezőlap teljes hátoldalát. Vagyis ettől az évtől a címzés mellé már üzenetszöveget is lehetett írni, ahogy az ma is bevett szokás. Az új sztenderd az UPU, az 1874-ben alapított Egyetemes Postaegyesület vívmánya volt, amely gyorsan elterjedt világszerte, átrendezve az üzenetküldési szokásokat.

E lap nemcsak azért érdekes, mert megjelent az UPU-szabály előtti és utáni változatban is, hanem azért is, mivel az egyik legszebb, legfestőibb magyar népviseletet ábrázoló képeslapnak számít a Kárpát-medencében, ráadásul úgy, hogy

több generáció szerepel rajta bőrmellesben, condrában, aranyos pártában, piros szíves „egylábas” csizmában és prémes báránybőr sapkában.

A méltán híres magyar ruházat mellett ugyanakkor varrottasokat, helyben festett bútorokat és egy díszes torockói ládikót is felvonultat előttünk e kép.

A felvétel jobb szélén Czupor Ferenc bányagazda, a torockói takarékpénztár igazgatója – a Duna Televízió híres kulturális központjának, a mai Duna Háznak egykori építtetője – ül családja körében. Az arcokon szembeötlik a büszkeség, hiszen az egyik legkifinomultabb magyar népi öltözetet viselik.

Ismeretterjesztő falinaptáramban, a 2017-es Nagy Magyarország Anno című művemben is szerepelt ez a felvétel. Torockó nagy ismerője, a Jókai Mór által is felkeresett Forrás Borozó „kormányzója”, Balogh Szabolcs író árulta el akkor, hogy e lapon bizony az ősei láthatók. A gyűjtői munka csúcsa az, amikor képes levelezőlapon visszaköszön egy neves família múltja.

A családi tabló bal oldalán ülő hölgy Balogh Györgyné, született Zsakó Ilona. Czupor Ferenc mellett – aki Bosla Ferenc unokája volt – pedig ott áll Balogh Gyula, aki Czupor leányát, a pártát viselő Annát veszi majd feleségül. Gyula annak a krónikás Balogh Jánosnak volt az unokája, aki 1848-ban lejegyezte a Torockó Privilégiális Ügyét Felvilágosító Írás vagy História című munkát, amely a torockóiak és a Thoroczkay grófok közötti háromszázötven éves függőségi vita perirata. Erről írja az utód, Balogh Szabolcs Torockó titkai című művében, hogy ez volt a világtörténelem leghosszabb pere. A krónikás Balogh erdőgazdálkodással foglalkozott, valamint a Torda környéki borászat felvirágoztatásán munkálkodott. Ilyen tevékeny magyar emberek utódaival találkozhatunk Torockón, ahol több helyen még ma is árusítanak képeslapokat, sőt reprinteket is.

Azért is számít valódi időutazásnak a torockói lapok kutatása, mivel több évtized távlatában is találni kapcsokat egy-egy levelezőlap között. Ilyen az az 1933-ban, Nagyszebenben kiadott fotólap (4. kép), amelyen

visszaköszön néhány ismerős a régmúltból. Ezen a jól megkomponált fotón mintegy harminc esztendő után ismét találkozhatunk Czupor Ferenccel és családjának két nőtagjával.

„Rimetea – Toroczkó – Transsylvanie” Foto Fischer, Sibiu. 1933

 

A Torockó és környéke régi képeslapokon második kötetében is látható ez a fotó, amely már a Trianon utáni városkát mutatja be. Czuporék a tragédia után is megpróbáltak büszkén odaállni a fotós-képíró lencséje elé, s még a testtartásuk is azt sugallja, hogy Torockón a magyarok a végsőkig ki fognak tartani. És ez üzenet a maiaknak is, hiszen több híradás jelent meg mostanában arról, hogy a koronavírus-járvány után

a románság hirtelen „felfedezte” Torockót, ám a jelek szerint ez inkább egy új bukaresti hátszelű birtokfoglalás kezdetének tűnik.

Ma tehát még nagyobb jelentősége van a kitartásnak a balkáni áradattal szemben, mint hajdan volt.

Kilencvenegy esztendős képeslapunkon az időssé lett bányagazda balján Balogh Gyuláné Czupor Anna, pártában pedig Balogh Ilonka látható. A kép hátterében ott az erődített unitárius templom zömök tornya, amely sok más torockói felvételen is megjelenik, a fotó bal szélén pedig a Duna Ház impozáns, emeletes épülete, Czuporék akkori lakóháza is látható.

Ha Torockón járunk, ma is megállhatunk ezen a ponton, ahonnan elsőre úgy tűnhet,

megállt az idő – persze egy-két tájidegen elemet leszámítva, mint amilyen a harmincas évek végén felépített román ortodox templom

és a hetvenes évek szocializmusa által idepottyantott kis beton tömbház.

E régi lapokat dédelgetve-vizsgálva már tudjuk, hogy Torockó ismertségének titka népének erős és minden nehézség ellenére megőrzött magyarságában rejtezett és rejtezik ma is. A helység népe ugyanis túlélte a hegyvidéki oláhság magyarokkal szemben elkövetett tömeggyilkosságait, azokat a rémtetteket, amelyekért Bukarest még soha nem kért bocsánatot. Túlélte Trianont is, amelynek emléknapja, június 4. a semmiért felelősséget nem vállaló Románia egyik új hivatalos ünnepnapja lett 2020-tól. S

ma ismét a túlélés a tét a torockói völgyben, hogy a pénz hatalma ne okozhasson vissza nem fordítható változásokat

Erdély egyik legmagyarabb szigetén.

Éppen ezért töltsünk minél több időt ezen a vidéken, de ne csak a nyári szabadságok idején, mert Torockó és környéke minden évszakban más arcát mutatja meg az utazónak. Nekünk ráadásul felfedi valódi titkait is, amelyeket csak egy szívében magyar ember ismerhet meg, s vehet észre.