Pedig mint az egyik óra felirata hirdeti, tempus fugit, vagyis az idő rohan. Az én órám azonban ezt nem mutatja. Számlapján úgy mozognak a mutatók, mint a retró pöcögtetős játékban a macska elől menekülő egerek. Tréfával kezdi a mester. Meg lehet javítani? – nyújtom át az órát.
Úgy gyártották, hogy ne lehessen,
dobja el és vegyen egy másikat. Ilyen most a világ, de túljárok az eszükön.
Legalábbis megpróbálom. Úgy látom, ezt az órát leejtették.
Míg szerel, beszélgetünk.
Órás családba születtem, apám is órás volt. Ott a mesterlevele és az iparigazolványa. Nézze meg a dátumot! Pontosan 1956. október 23-án állították ki, akkor került ide Tokajba. Nála kezdtem tanulni a szakmát Nyíregyházán a VAGÉP órajavító részlegben 1970-ben. Huszonöt évig dolgoztunk együtt.
Amikor idekerült, a tanács megbízta, hogy javítsa meg a katolikus templom toronyóráját. Akkor olyan tizenkét-tizenhárom éves lehettem és nyolc éven át mindennap fel kellett mennem a toronyba, hogy felhúzzam. Ma már kvarc vezérlésű, de a régi szerkezet még mindig ott van, sőt, én kértem, hogy el ne vigyék, mert az igazi muzeális érték.
Kis lépés egy embernek, de nagy ugrás az időben – Tokaji utcakép (a szerző fotói)
Mi kell ahhoz, hogy valaki jó órás legyen?
Először is szeresse a szakmát, anélkül nem megy, de persze ez minden foglalkozásra igaz. Aztán kell hozzá egy adag kreativitás is. Az ötvenes években még alkatrész és szerszám sem volt, de apám megoldotta azt is, mindent megtanított nekem. Viszont amikor a hetvenes években
bejöttek a kvarcórák, kijelentette, ehhez ő már nem ért. Én pedig kis túlzással szándékosan elrontottam őket, és éjszakákat töltöttem azzal, hogy rájöjjek, hogyan lehet megjavítani
valamennyit. Nem volt semmi szakirodalom vagy leírás. Most meg az okosórák jöttek be, de én azokkal már nem foglalkozom.
Egy régi zománctábla
És meg lehetett ebből élni?
Akkoriban igen. Apám egy Guttmann Sándor nevű szerencsi zsidó órástól tanulta a mesterséget. Nagyon rendes ember volt, holta után is dicsérem. Később Antwerpenben gyémántcsiszoló lett belőle. Hívott engem is, még megvan a levele.
Azt írta, nem lesz gondom a villanyszámlára. Én bolond, nem mentem ki.
És most gondja van a villanyszámlára?
Nem mondhatom, hogy nem tudom kifizetni, de azért lehetne valamivel több is.
Nincsen reneszánsza a felhúzhatós óráknak?
Nem nagyon, de azért hozogatnak. Főleg az idősebbek meg a gyűjtők. Ma délelőtt is egy szovjet Rakétát javítottam. A mai fiatalok már fel se tudnának húzni egy karórát vagy egy vekkert.
Órák a falon
Ódon íróasztal fölé hajol, mely valamikor a nyíregyházi rendőrfőtanácsos irodájában állt. Családi kapcsolatain keresztül jutott hozzá. Rajta halomban áll mindenféle alkatrész, kibelezett óra. Átlátja ezt az összevisszaságot az asztalon?
Igen, a kívülállónak ez káosznak tűnik, de mindent, ami itt van, én tettem oda, ahol van. Nem hiába vagyok ötvenhárom éve órás. Most egy kicsit gondban vagyok, mert nem tudom, hova tettem a mutatót, de megvan. Még a dátumot beállítom, és készen is vagyunk.
Nemrég túlhúztam dédapám Doxáját, amelyet még a húszas években vásárolt Zágrábban, és elszakadt a rugója. Turbucz mester kézbe veszi a százéves zsebórát és felhúzza.
Nem szakadt el a rugó, a balansztengely van eltörve. Ezt is valószínűleg leejtették és eltörött a csapja. De mondok mást is.
Ez a márka az 1925-ös világkiállításon aranyérmet nyert. Ezt mutatják a belevésett érmek.
Úgy látom, ezt az órát előttem még senki sem szerelte. Nagyon egészséges a szerkezete, a számlapon még a zománc sincs lepattanva. Ezek még jól meg voltak csinálva, volt bennük anyag. És most nemcsak a svájciakról beszélek, a régi szovjet órák is nagyon megbízható és strapabíró szerkezetek voltak. A mai napig hoznak egyet-egyet javítani. Mindjárt megmutatom, hogy mi a baj. Adok egy lupét.
Látom innen is.
Nem látja. Ez csak egy centiről látható, és nincsen órás lupé nélkül.
Nincsen órás lupé nélkül
Szememre illesztem a kis nagyítót és közelebb hajolok. A balanszkereken látok valami kis lifegőt, aminek nem kéne lifegnie. Meg tudja javítani?
Meg, mert minden van hozzá, ami szükséges. De arra várni kell. Jöjjön vissza két hét múlva.
Minden órát meg tud javítani?
Nem! Itt van ez a zsebóra, meg ott a falióra. Amerikaiak, a kivándorlók hozták, amikor hazatelepültek, tehát nálunk nem voltak forgalomban, így nincs hozzá alkatrész vagy donor – mert van, hogy egyik órát a másikból szerelem össze. Vannak órák, amelyek feladják a leckét, mert olyan szerkezetekkel nem mindennap találkozik az ember. Arra rá kell hangolódni. Hétvégente javítom őket, amikor nincs a műhelyemben senki, mert
sokan jönnek turisták is, mindenféle náció, hiszen ilyen klasszikus, régimódi műhelyt már nem nagyon látni.
Sok órás már csak elemet meg szíjat cserél.
Mindennek megvan a helye
A hátam mögött kis faliszekrény kihúzható fiókokkal. Rajtuk címke, hogy tudja melyikben milyen márkához, típushoz talál alkatrészt. Ez a sok alkatrész hogyan jött össze?
Részben apámtól örököltem, részben öreg órásoktól vásároltam, de a tizedére sem volt és már nem is lesz szükségem.
Lesz valaki, aki továbbviszi a műhelyét?
Nem lesz. Két lányom van, de ők más pályát választottak. A gyógyszeriparban találták meg a kenyerüket.
Mivel tartozom?
Majd kifizeti, ha jön a Doxáért.
Mégis, sokba fog kerülni?
Nem kell félni, mert nekem az apám nemcsak a mesterséget tanította meg, hanem azt is mondta, hogy
fiam, iparos legyél és ne rabló.
Legyél becsületes az ügyfelekkel és ne kaszálni akarj. A mai napig megfogadom a tanácsát.
