1938. május 25-én reggel öt órakor mintegy háromszáz zarándok várakozik a ljubljanai főpályaudvaron. A budapesti Eucharisztikus Világkongresszusra utat szervező Putnik Iroda a zarándokokat a közeli kávézóban reggelivel várja. Fél hatkor elindul a különvonat, amely 17 óra körül érkezik meg Budapestre. Az úttal kapcsolatos előzetes információk a korabeli katolikus napilapban, a Slovenecben jelennek meg. Itt tájékozódhatnak az érdeklődők arról, hogy ajánlott népviseletben érkezniük, és az étkezésre, illetve a szuvenírekre legalább 15 pengőt kell váltaniuk. A zarándokcsoporttal utazik a napilap tudósítója, a szlovén dokumentarista fényképészet egyik úttörője, Peter Naglič kamniki kefegyáros is, aki szép sorozatban örökíti meg az utat. Naglič rutinos fényképész, 1910-ben már végigfotózott egy szlovén zarándokutat a Szentföldre. Bevételre a portréfotók után tett szert, jó üzleti érzékkel rájött, hogy utastársai aligha tudnak ellenállni egy Siratófal előtt vagy a Holt-tenger partján készült portré csábításának. Nem tudjuk, üzleti számításai mennyire jöttek be budapesti útján, az azonban bizonyos, hogy a szlovén zarándokokról több csoportképet készített a magyar főváros egy-egy szép szegletében. Jóllehet, az út reklámjában felhívják a szervezők a figyelmet, hogy nem turistákat várnak, hanem hitüket elmélyíteni kívánó zarándokokat, Nagličot nemcsak a templomok hűvöse vonzza. Sorozatából kiderül, hogy nem tartotta magát szigorúan a kongresszus helyszíneihez, el-elbóklászott a csoporttól.
A kongresszus előkészületeiről és magáról az eseményről küldött lelkes tudósításokat a katolikus lap a kezdőoldalon hozza, rögtön a spanyol polgárháború és a kínai–japán háború véres harcairól szóló híradások mellett. Égető fontosságú a szudétanémet kisebbség kérdése Csehszlovákiában, de megnyugtató hír, hogy minden ország határozottan kiáll a béke mellett. Hiszen senkinek nem érdeke a háború.
Május 22-én, amolyan ráhangolódásként a magyar útra, a Slovenec cikket jelentet meg Magyarok és szlovének címmel, amelyet azzal indít, hogy bár az átlag szlovénnek a puszta, a paprika, a cigányok és a szlávok utálata jut eszébe a magyarokról, azért nem ártana jobban megismerni az országot. Persze nincs rendjén, hogy a magyarok a múltban nem viseltettek barátsággal a szlávok iránt, sőt, azt sem tudják, hogy a magyarországi vendek valójában szlovének, azért elismeri, hogy szlovén oldalon sem bővelkednek ismeretekben a szomszédos országot illetően. Nem baj, a kapcsolatok szépen javulnak, például megjelent Ivan Cankar is magyarul, és a pár nap múlva kezdődő kongresszuson majd eltűnnek a vészterhes múlt árnyai, és a keresztény nemzetek baráti ölelésében lehetőség nyílik valami újra.
A lap tudósítója a megérkezést követően lelkesült hangvételű cikkben számol be az Oltáriszentség hajóútjáról a Szent István fedélzetén, amelyet a partról hétszázezer ember térden állva követ. A város fényárban úszik, a különböző népek fiai saját nyelvükön énekelve dicsérik az Urat. A nemzetközi forgatagból kitűnnek a népviseletbe öltözött szlovén legények és leányok, akiket úton-útfélen megállítanak, és fényképeznek a helyiek és a külföldiek is.
A szlovén zarándokok Budán kapnak szállást. A nap reggel ötkor szentmisével indul a Szent Erzsébet-templomban, majd a Pálffy (ma Bem) téri Budai Katolikus Kör udvarán gyülekeznek, amely a mai Külügyminisztérium helyén állt. A program sűrű: mise után délelőtt pár óra városnézés, majd előadásokon való részvétel. A zarándokokkal együtt utazik Ivan Tomažič maribori püspök, Ksaver Meško író-pap, dr. Cukala, a maribori székesegyház dékánja, Viktor Korošec jogtudós. Az akkor még közös országból, Jugoszláviából jelen van a kongresszuson Josip Ujčić belgrádi érsek és Alojzij Stepinac zágrábi érsek, metropolita is. A jugoszláv főpapokat fogadja Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII. Piusz pápa. Délután, illetve este irány a Hősök tere, ahol a közös programok zajlanak a többi nemzetközi zarándokkal együtt.
Az újság rendre közli az egyházi nagyságok beszédeit. Pacelli bíboros beszédében a népek közötti barátságról tesz tanúbizonyságot, és óva int azoktól, akik azt „beszélik be a nemzeteknek, hogy az egyén boldogsága ott található, ahová nem ér el a Kereszt árnyéka”. A kongresszus feszült nemzetközi légkörben zajlik, ugyanakkor Budapest „az egyetlen lehetséges internacionalizmus szimbóluma” lett pár napra. „Senki nem kérdezte – írja az újság –, hogy ki német, ki francia, ki árja és ki szemita.” Minden a békéről szól, a kongresszus tüntetés az embertelenség ellen. Különös figyelem övezi a háború dúlta Spanyolországból érkező toledói érseket, Goma y Tomast, és a kínai Nankingból érkező vikáriust, Yú Pint, aki a szlovén lapnak adott nyilatkozatában hitet tesz amellett, hogy Kína a nyugati kultúra védelmezője Japánnal szemben.
A híradások szerint a külföldi zarándokok legnagyobb csoportja Csehszlovákiából érkezik: majdnem tizenkétezer ember pár nappal azután, hogy a feszültségtől vibráló nemzetközi helyzetben Csehszlovákia lezárja határait Magyarország felé. A szudétanémetek manőverei mellett ugyanis Magyarország is jogokat követel a magyar kisebbségnek. Mozgolódnak a szlovák nacionalisták, Lengyelország területi korrekció lehetőségét pendíti meg, a nagyhatalmak pedig csak állnak karba tett kézzel. Könnyen megremeg az ujj a ravaszon. A határok aztán mégiscsak megnyílnak, ám végül a szudétanémetek és a szlovákok külön csoportként érkeznek a kongresszusra, külön vonat hozza a felvidéki magyarokat is. Hogy is van ez az internacionalizmussal?
Aztán a szlovén tudósító a kongresszust követően csalódott cikket ír arról, hogy a vonatot a határon „Nem, nem soha” feliratú tábla fogadta, és a budapesti rendezvényeken a trianoni döntés ellen tiltakozó szóróanyagokat osztogattak. Az elmúlt pár nap felemelő érzése szertefoszlik, a szerző hevesen ostorozza az „elfajzott magyar revizionizmust”, és sajnálkozik azon, hogy a testvériség és a megbocsátás jelszavai mellett ezekkel is szembesülnie kellett a zarándokoknak.
A többi zarándokkal Naglič is hazatér. Fotóin nem látszanak a jelszavak. A fényképeken a szlovén zarándokok csoportja látható jeles budapesti épületek előtt. Egy-két látkép. A kongresszus rendezvényei belülről, tömegek a Hősök terén, egy áldoztató ázsiai pap. Csupa olyan dolog, amelyet megörökítésre érdemesnek talált a világlátott kamniki kefegyáros.
További fényképek az eseményről itt.
Borítókép: Hősök tere, Eucharisztikus Világkongresszus, elöl a jugoszláv küldöttség népviseletbe öltözött tagjai, háttérben a Szépművészeti Múzeum. fotó: Fortepan/ Új Nemzedék napilap
