A tenger szintje felett 775 méterre, a Sugás-patak völgyében található Sugásfürdő üdülőtelep, amelyet a környékbeli bükkerdők susogásáról neveztek el, a legendák szerint egy Farkas nevezetű kincskereső embernek köszönheti a létezését. Ez a Farkas addig kutatott, ásott, kotorászott a patak menti
domboldalakban aranyat, ezüstöt, kincset keresve, mígnem 1851-ben feltörő szénsavgázra,
a szódavíz nélkülözhetetlen összetevőjére nem bukkant. Ezt a gázfeltörést akkoriban Gőzölőnek nevezték el, s úgy tudni, Farkas felfedezésében egy Székely László nevű sepsiszentgyörgyi földbirtokos és Gyárfás Sámuel városi pénztárnok látta meg először a lehetőséget. És 1869-ben készen is volt már a fenyőgerendákból összerótt mofetta (szén-dioxidos szárazfürdő). A gázfürdő mellett rövidesen megépült az első hideg vizes fürdőmedence is, hódító útjára indult tehát Sugásfürdő.
Amikor a hideg vizes medencében víz is volt... (fotó: Tőkés László/Wikimedia Commons)
Divat lett az ekkoriban szépen fejlődő Szentgyörgyön, hogy a tehetősebb családok egy-egy faházat, üdülőt húzzanak fel a mai napig szépséges, erdők borította völgyben. Úgy írják, 1883-ra már helyre kis fürdőtelep állt itt,
melegített borvizes kádfürdők is a gyógyulni vágyók rendelkezésére álltak.
1906-ban, a boldog békeévekben megalakult a Sugás Rendező és Szépítő Bizottság is, és borvizes forrásból már nyolc-tíz is működött akkoriban a hegyoldalban. A központi, kalciumos forrást a kor szokásai szerint természetesen Erzsébet királynéról nevezték el, de van itt Ferike-, Jenő-, Nagyliki-, Szemmosó- és Veress Samu-forrás is. A magas szén-dioxid-tartalmú Szemmosó-forrás a nevében hordozza, mire is javallott használni. A mostani síház (öltöző, melegedő és pénztár) felett lévő, magas szulfáttartalmú Jenő-forrás pedig Gyárfás Jenő (1857–1925) festőművészről kapta a nevét, akinek éppen felette állt valaha tetszetős, svájci stílusú villája.
Gyárfás művész úr Szentgyörgyön született, és ott is halt meg. A Mintarajziskolában Székely Bertalan volt a mestere, de eljutott Münchenbe is, ahol remek arcképeiről vált híressé,
végül azonban szülővárosában, rajztanárként tevékenykedve élte le az életét.
Gyárfás a tanítás mellett sokat foglalkoztatott portréfestő is volt, emellett maga illusztrálta verseket és drámákat is írt. Mindezek mellett kivette a részét Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című monumentális sorozat illusztrálásából is. Legismertebb, döbbenetes erejű festménye, az Arany János balladáján alapuló, 1883-ra elkészülő Tetemrehívás a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításának része.
Az elhanyagolt hideg vizes medence
A szív- és érrendszeri betegségekre javallott mofetta 1894-ben kapott új, tágas faépületet ott, ahol eredeti formájában, időközben persze sokat javítgatva most is működik. Előtte búslakodik még egy elhanyagolt állapotú, nyolcszögletű hideg vizes medence, és itt van a vége a jelenlegi fürdőtelepnek helyt adó völgynyúlványnak is, amelyet két kisebb sípálya zár le. A közepes erősségű, 250 és 560 méter hosszúságú, világítással rendelkező pályákon mostanában csak január derekán indulnak el a felvonók, és akkor is sokszor hóágyúkkal pótolják a nappal folyton olvadó havat.
A völgybe szépen felújított, kanyargós út vezet le, de korábban is volt rendes útja Sugásfürdőnek, hiszen már 1937-ben buszjáratot indítottak ide a szentgyörgyiek. Még a XIX. század végén kiépültek a ma is meglévő sétányok,
a zenepavilonban pedig rendszeresen felléptek a környék jelesebb fúvószenekarai.
Telefon-összeköttetés is létesült, hétköznaponként pedig délelőtt tíz óra körül Sepsiszentgyörgyről megérkezett a fiatal postás a levelekkel, képeslapokkal. Aki aztán pontban délben indult vissza az itt pihenők, gyógyulók küldeményeivel a városba.
Ismerősök a mofettában
Jelenleg egy kisebb, meleg vizes, fedett fürdő mellett erdei iskola, fákra épített kalandpark, minigolf és mászófal is várja az érdeklődőket Sugásfürdőn. Ahonnan a számos turistaútvonal mellett két jelzett, egyenként tizenhét kilométeres erdei bicikliút is indul. A függőleges kék vonallal jelzett út végigvezet a Baróti-hegység gerincén, a kék háromszögön pedig el lehet menni Árkosra, megnézni a híres székely erődtemplomot.