A múlt felidézése, a jövő eltervezése és az erőgyűjtés pillanata is jelenvaló mindhármuk műveiben; ez ad erőt mindazoknak, akik alkotásaikra tekintenek – hangsúlyozta Karácsonyi Zsolt, az RMDSZ (Romániai Magyar Demokrata Szövetség) kultúráért felelős ügyvezető alelnöke a kolozsvári sétatéri kaszinóban tartott díjátadó gálán mondott köszöntő beszédében. A különböző műalkotásokat, „légyen szó táncról, versről, fényképről vagy a térben történő színészi vagy rendezői megalkotottságról”, a mélyrétegekben a ritmus köti össze.

A díjazottak: Király László, Sebestyén Aba és Bede Kincső (Fotók: Gönczy Tamás/RMDSZ)

 

Brendus Réka, a nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezetője kiemelte: gazdag és minőségi magyar kultúránkban az erdélyi magyar kortárs kultúra élen jár, léte azonban nemcsak az alkotókon, hanem a közönségen és a támogatókon is múlik.

Király László átveszi a díjat Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől

 

A Kossuth-díjas Király Lászlót, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját méltató Papp Attila Zsolt sok derékba tört, tragikusan korán véget ért alkotói és életpályát látott, voltak, akik nem tudták feldolgozni az őket ért magánéleti vagy történelmi kataklizmákat, vagy elhallgattak, mert nem találták helyüket a megváltozott körülmények között. Király László hatvanéves irodalmi pályája viszont meglehetősen egyenes, kis túlzással ugyanazt csinálja, írja, mondja, mint indulása éveiben.

Hat évtizede olyan mondatokat ír, amelyek kiállnak, jótállnak magukért. Jószerével nem kell egyetlen közölt mondatáért sem szégyenkeznie,

nyugodtan vállalhat mindent. Király László mindig csak annyira beszélt a „sorok között”, amennyire ez a költészet rejtett természetéhez tartozik.

Nyugodtan vállalhat mindent

 

Ahogy Lövétei Lázár Lászlóval készült, a nyolcvanadik születésnapjára megjelent beszélgetőkönyvében mondja:

„A legkönnyebb igazat mondani, mert azt nem felejted el, ám a hazugságot ki kell találni, össze kell rakni,

amit esetleg előadsz egy adott pillanatban, aztán eltelik az idő, megváltozik a helyzet és elfelejted, mert nincs valóságalapja. S akkor újra ki kell találni a hazugságot, s akkor természetesen valahol sántít…”

Az ünnepelt költő válaszában elmondta: bár az íróember sok csábításnak, fenyegetésnek, otromba támadásnak van kitéve, élete nagy részében ő azt tette, amit szeretett. Pályája során semmi mást nem tekintett feladatának, minthogy ne szerezzen bánatot, keserűséget senkinek, aki azt nem érdemli meg.

Bede Kincső művészetében az alázatot, a szenvedélyt díjazták

 
Barátnője, Győrfi Kata szerint Bede Kincső, mint az igazi alkotók,

azonosak alkotásaikkal, együtt lélegeznek munkáikkal.

Nem azért alkotnak, hogy szeressék őket az emberek, nem az ötleteiket valósítják meg, hanem a sorsukat teljesítik be. Bede Kincső nem azért lett fotóművész, mert az akart lenni, hanem mert nem volt más választása. „Amikor ilyen alkotókat díjazunk, akkor az alázatot, a sebezhetőséget, a kételkedést, a megérzéseket és a szenvedélyt díjazzuk igazán.”

Sebestyén Aba érzi a kultúránk iránti felelősséget

 

A Sebestyén Abát méltató Kovács Levente a díjazott értékteremtő színészi, rendezői, művészetoktatói és intézményszervezői tevékenységét hangsúlyozta. Sebestyén Aba a színházművészet példaadó, meghatározó egyénisége.

Számára a színház életforma, hivatás,

mely életének minden percét áthatja. Az általa alapított és vezetett marosvásárhelyi Yorick Stúdió országos és nemzetközi visszhangot keltő kísérleti előadásaiban körbejárta és feltérképezte a Romániában létező problémákat. „Érzi a kultúránk iránti felelősséget, állandóan kutat-keres, hogy minél jobban segítsen elmélyíteni az önmagunkról és a világról szóló ismereteinket.”

Bartók Béla 44 hegedűduójából válogatott koncert zárta Márkos Albert és Szép Gyula- a Maszol.ro portálról
Bartók Béla 44 hegedűduójából válogatott koncert zárta Márkos Albert és Szép Gyula- a Maszol.ro portálról

Márkos Albert és Szép Gyula Bartók Béla hegedűduóiból játszott