Senkit sem nagyon foglalkoztatott a XX. századig, hol húzódik pontosan a Himalája sziklás gerincén Kína és India határa. A haditechnika fejlődésével azonban felértékelődtek ezek a perifériák, miután
a magashegyi térségekből háború esetén jól megfigyelhető az ellenséges erők mozgása,
s könnyen tűz alá is lehet venni őket.
Ezután már mindkét fél az ellenőrzése alá kívánta vonni ezeket a területeket, ami rendszeres határvillongásokhoz vezetett. 1962-ben háború tört ki, amelynek során Kína huszonháromezer négyzetkilométernyi területet foglalt el Indiától, amelyből Ladak régióban négyezer négyzetkilométernyit máig meg is tartott magának.
Sir Henry McMahon 1914-ben az indiai (brit) érdekeknek kedvezve jelölte ki a két birodalom között húzódó háromezer-nyolcszáz kilométer hosszú határvonalat, amelyet Kína már akkor sem fogadott el, végül mégis ez a Tényleges Ellenőrzési Vonal lett a vitatott, de
a gyakorlatban többé-kevésbé tiszteletben tartott de facto határvonal Kína és India között.
Az indiai hadsereg főparancsnoka egy alkalommal azzal nyugtatta meg a világot, hogy a határincidensek ugyan időről időre előfordulnak, de mindkét fél önmérsékletet tanúsít. Hosszú távú jegyzőkönyvekben állapodtak meg a tűzfegyverek bevetésének elkerüléséről.
Legújabban pedig Kína és India is jelezte, rendezné a határkérdést, aminek első lépéseként öt „ütközőzónát” hoztak létre, ahonnan kivonták a csapatokat, és megszüntették az őrjáratokat.
