Ezen, a legkeskenyebb részén mindössze harminchárom kilométer széles
átjárón keresztül halad a globális kőolaj- és földgáz-kereskedelem ötöde,
nagyjából havi háromezer óriás tankhajó. Ezek szállítják a Perzsa-öböl parti államai, a legjelentősebb szénhidrogén-termelők közé tartozó Szaúd-Arábia, Irak, Kuvait, Irán, az Egyesült Arab Emírségek és Katar olaját és (cseppfolyósított) földgázát. Emiatt a Hormuzi-szoros akár időleges kiesése is horrorisztikusan hatna a világ energiapiacára.
Űrfelvétel a Hormuzi-szorosról (forrás: Jacques Descloitres, MODIS Land Rapid Response Team, NASA/GSFC, Public domain, Wikimedia Commons)
E szoros nyugati partja Ománhoz, e békességkedvelő arab szultánsághoz tartozik, a keleti ellenben Iráné, amely olyan haditengerészeti erőkkel rendelkezik, hogy elvben képes az ott zajló hajóforgalmat blokád alá venni. Ez természetesen a nemzetközi tengerjog súlyos megsértése lenne, azonban a perzsa államot az utóbbi hetekben ért támadások szintúgy nemzetközi jogot sértenek, így válaszlépésként a szoros lezárása nem zárható ki teljesen.
Csakhogy Izraelt és az Egyesült Államokat, amelyek ellen ennek a potenciális gazdasági fegyvernek elsősorban irányulnia kellene, legfeljebb közvetve, az áremelkedéseken keresztül érintené egy ilyen fordulat. Igazán súlyosan – a termelők mellett természetesen, magát Iránt is ideértve –
a vásárlókat sújtaná, amelyek döntően ázsiai országok, India, Japán, Dél-Korea és legfőképpen Kína.
Ezen belül az Irán által exportált kőolaj kilencven százalékát Kína vásárolja meg.
A blokáddal tehát Irán keveset nyerne,
miközben (még inkább) ellenségévé tenné arab szomszédait, s magára vonná egyik fő vásárlója és támogatója, Kína haragját.
Nyitókép: Iráni haditengerészeti gyakorlat a Hormuzi-szorosban (forrás: Mohammad Sadegh Heydari, CC BY 4.0 Wikimedia Commons)
