Váratlanul robbantak ki a kazahsztáni zavargások, s meglepő gyorsasággal véget is értek. A közben eltelt bő tíz nap alatt azonban rémség rémséget követett, jóval túllépve a gazdasági célú demonstrációk szokott kereteit. A kazah belügyminisztérium tájékoztatása szerint
a biztonsági erők tizenhat tagja veszítette életét, közülük kettőt lefejeztek,
emellett 1300-an megsebesültek. Szervezett csoportok repülőtereket, katonai és állami létesítményeket foglaltak el, több mint száz bevásárlóközpontot és banképületet rongáltak meg és fosztottak ki, négyszáz járművet, köztük sok rendőrautót felgyújtottak.
A tüntetők első útja gyakran a fegyverraktárakhoz vezetett, utána pedig fegyverrel támadtak a rendfenntartó erőkre. A hatóságok és szemtanúk szerint összehangoltan és brutálisan léptek fel minden járásban a katonai és közigazgatási létesítmények ellen.
Az erőszakot és a vagyontárgyak pusztítását az amerikai külügy is elítélte.
Aligha tették volna, ha a CIA szervezte volna a felfordulást. Hidegkuti Konstantin a moszkvater.com-on rámutat, hogy a tüntetések során nem emelkedtek ki nyugatbarát vezetők, akik a tömegek élére állva konkrét politikai követeléseket, illetve programokat hirdettek volna meg a hatalommal szemben.
A Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete 1992-es alapítása óta először telepített katonai erőket egy tagállamba. Eddig két alkalommal, 2010-ben Kirgizisztánnal, 2020-ban pedig Örményországgal kapcsolatban utasította el az ehhez hasonló kérést, arra hivatkozva, hogy belső konfliktusokba nem szól bele. Tokajev elnök azonban az országát fenyegető terrorveszélyre hivatkozott. Helyi források Afganisztánból beszivárgó iszlamista terrorszervezetekről beszélnek. Vasa László, a Külgazdasági és Külügyi Intézet vezető kutatója szerint a nyugat-kazahsztáni tüntetésekhez terrorista csoportoknak nincs közük, a helyzet eszkalálódásához azonban igen.
Hidegkuti Konstantin szerint a megmozdulások szervezettségét, összetettségét és az egész országra való kiterjedését figyelembe véve egyértelmű, hogy nem egy spontán kibontakozó eseménysorozattal állunk szemben. A hirtelen megjelenő militánsokat,
a szervezett fegyverosztogatásokat, illetve az rendfenntartó erőkkel szembeni erőszakos fellépést nézve kellett lennie valamiféle koordinációnak
az események mögött. Edil Oszmonbetov kirgiz politológus szerint a lázadás spontán tört ki, azután aki tudott, ráült a hullámára. Már az eliten belül is változást akart egy erős pénzügyi-ipari csoport, amelynek elege volt a Nazarbajev-klánból.
Arman Abdrakmanov almati szemtanú szerint a tüntetéseken többségben voltak az átlagemberek, akiknek elegük lett az elmúlt harminc év politikai berendezkedéséből. A tüntetéssorozatot kirobbantó gazdasági követeléseket a kormány teljesítette. Almatiban ugyanakkor fegyveres csoportok is csatlakoztak a tömegtüntetésekhez, és ez káoszhoz vezetett. A békésen tüntető tömegek ekkor
felhagytak a demonstrációval, miután senki nem akart fegyveres káoszt az országban.
Tokajev kifejezetten intelligensnek tűnt, akihez nem kötődtek politikai botrányok, és nem is lopott soha annyit, mint a társai. Voltak, akik hittek Tokajevben, és remélték, hogy egyszer hátat mer fordítani Nazarbajev körének; értékelték a kisebb politikai reformokat. Mások úgy vélték, Tokajev sem független az előző rezsimtől, Nazarbajev bábja és a család kiszolgálója.
Orosz csapatokat szinte senki nem akart látni Kazahsztánban, ugyanakkor megértették, hogy ez segítette stabilizálni a helyzetet.
Azt remélik, hogy a változás valódi politikai reformokhoz és Nazarbajevnek a közéletből való végleges eltávolításához vezet. Oszmonbetov szerint a hatalmi harc eldőlt, amikor Tokajev átvette a Nemzetbiztonsági Tanács vezetését, Nazarbajev pedig családjával együtt külföldre menekült.
Hidegkuti szerint fontos fejlemény, hogy Karim Maszimovot, a KGB helyi utódszervezetének, a KNB-nek a vezetőjét leváltását követően letartóztatták, és államellenes tevékenységgel vádolták meg. A kormányzat mint Nazarbajev egykori jobbkezét nevezte meg az események felelőseként, aki „külső segítséggel” kívánt a kazah államiság ellen támadást végrehajtani. Nem elképzelhetetlen, hogy a titkosszolgálat nemcsak kedvezőnek találta a helyzet eszkalációját, de aktívan részt is vett annak megteremtésében.
Hidegkuti szerint feltűnő, hogy a történtekről
az Európai Unió és az Egyesült Államok is önmagához képest felettébb visszafogottan nyilatkozik.
Hiányoztak az információs háborúk sajtóoffenzívái során alkalmazott, az emberi jogokról és az elnyomó helyi, illetve orosz hatalomról szóló előregyártott toposzok. Nem sürgették az orosz csapatkivonást, közleményeik főképp a demokratikus jogokra, valamint az erőszak visszafogására korlátozódtak.
Oszmonbetov úgy véli,
a klasszikus színes forradalmak mögött álló Nyugatnak nem érdeke Kazahsztánban megváltoztatni a játékszabályokat.
Az amerikai, a brit vagy a kanadai tőke ott nagyon is jól érzi magát. Hidegkuti szerint a Nyugat gazdasági téren aktívan van jelen Kazahsztánban. Az olaj- és gázkitermelés esetében amerikai dominancia érvényesül, amit egyéb nyersanyagkitermelés is kiegészít. Nazarbajev már az 1990-es évektől aktívan vonzotta be az országba a nyugati befektetőket, felettébb kedvező gazdasági és jogszabályi környezetet teremtve a számukra. Csak az amerikai Exxon Mobil és Chevron együttesen 37 milliárd dollárt fektetett be Kazahsztánban.
A belső hatalmi harc mérlege egyelőre Tokajev felé billen.
A gazdasági hatalom, a természeti erőforrások és a bankrendszer nagy része fölötti ellenőrzés azonban a Nazabajev-klán kezében maradt. Nógrádi szerint, ha Tokajev képviselni tudja a kazah érdekeket, akkor a pozíciója stabil lehet, de néhány oligarchacsoporttal szemben föl kell lépnie, mert eddig az ország nyílt kirablása folyt. Tokajev úgy szilárdíthatja meg a hatalmát, ha az oligarchák egy részével leszámol, egy részéből pedig szövetségest csinál. Tokajev tekintélyét növeli, hogy az oroszokat nemcsak behívni, de hazaküldeni is képes volt.
A Londonban élő Akezhan Kazhegeldin volt kazah miniszterelnök szerint,
ha Tokajev meg akarja tartani a hatalmat, gyorsan fel kell építenie saját csapatát,
a felelősöket át kell adnia az igazságszolgáltatásnak, vissza kell szereznie a Nazarbajev-klán külföldre menekített vagyonát, és mielőbb reformokat kell végrehajtania, hogy a lakosság elhiggye neki, nem az exelnök irányítja a háttérből.
