A kormányzásra készülő pártok, a jobbközép Kereszténydemokrata Unió/Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) és Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) tudják és ezt el is mondják:
ha nem járnak sikerrel, akkor a politikai befolyástól mindeddig tűzfallal elzárt Alternatíva Németországért (AfD) következhet,
s közben az elégedetlen választópolgárok számára ott van még a Bundestagba szintén bejutott radikális baloldali Balpárt (Linke), illetve az utóbbiból kivált, az ötszázalékos bejutási küszöböt hajszál híján el nem ért, az alapítójáról elnevezett Sahra Wagenknecht Alliance (Sahra Wagenknecht Szövetség) is.
A német politikai rendszer alapképlete a koalíciókényszer. A II. világháborút követően a német közéletet meghatározó két nagy párt közül az SPD, a világ egyik legrégebb óta létező, történetét 1863-ig visszavezető politikai pártja még sohasem kormányzott egymaga, a CDU/CSU pártszövetség is csak egyetlen ciklusban, 1957 és 1961 között. Kisebb koalíciós partnerként évtizedekig kizárólag a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP), a közép- és felsőközéposztály pártja jöhetett szóba; 1998 óta az SPD partnereként a Zöldek több alkalommal is kormányra kerültek.
Miközben az 1970-es években a CDU/CSU és az SPD együttes támogatottsága a kilencven százalékot is meghaladta, a 2025. évi szövetségi választásokon e két párt együttesen csupán a szavazatok 44,94 százalékát szerezte meg, ami azonban a választási rendszer sajátosságai miatt
a mandátumok 52,07 százalékát, 328 képviselői helyet eredményezett a 630 tagú képviselőházban, vagyis szerény, 13 fős többséget jelent.
A CDU/CSU fennállása második legrosszabb eredményével lett „győztes”, míg az előző ciklus kancellárját és vezető kormánypártját adó SPD az idei választások nagy vesztese. Az SPD a II. világháború óta soha nem végzett a második helynél hátrébb, most azonban mindössze 16,41 százalékkal harmadik lett, miközben 2011 óta szavazatainak több mint harmadát elvesztette.
A német választópolgárok 34,54 százaléka magas részvételi arány mellett rendszerellenes pártokra szavazott (AfD 20,80, Linke 8,77, BSW 4,97). Az AfD megkétszerezte támogatottságát, míg a Linke meglepően magabiztosan ismét parlamenti párt lett. Az AfD-hez újonnan érkezők között a legtöbben, 1.860 ezren olyanok voltak, akik 2021-ben, az előző Bundestag-választáson nem szavaztak (2021-hez képest a választási részvétel több mint hat százalékkal emelkedett!), vagy 2025-ben szavaztak először (az először szavazók száma 2,3 millió).
A két nagy történelmi párt szavazói ellenben elöregedtek, nem túlzás azt állítani, hogy nyugdíjaspártok, a demográfia ellenük dolgozik.
A pártok szavazótábora között jelentős az iskolázottságbeli különbség. Az AfD a bérből és fizetésből élő munkások pártja, a Linke és a Zöldek értelmiségi párt.
Az idei választásokat követően kizárólag a CDU/CSU–SPD koalíció látszott lehetségesnek, mivel már előzőleg mindkét párt kizárta az AfD-vel és a Linkével (a CSU emellett a Zöldekkel) kötendő koalíciót, az FDP pedig nem jutott be a Bundestagba.
Az igazán fontos döntésekhez az Alaptörvény minősített többséget ír elő, ami csak olyan pártok szavazatával volna elérhető, melyekkel szemben (elsősorban az AfD-vel, másodsorban a Linkével) a többiek még az együttműködés látszatát is kizárják. Így a Bundestagban, ahol a koalíciós kormányoknak rendszerint kényelmes kétharmaduk van, ezúttal létrejött egy blokkoló kisebbség.
Német választási térkép, 2025 – a volt keleti tartományokban tarolt a világoskék színnel jelzett AfD (bundeswahlleiterin.de)
A koalíciós tárgyalások február 28-án kezdődtek, és hat héttel később, április 9-én jelentették be a koalíciós szerződés megkötését, amely azonban csak a pártok vezető testületeinek, illetve az SPD esetében pártszavazáson a tagok többségének jóváhagyásával lép hatályba.
Az új kormánynak romló közbiztonsággal és állandó terrorfenyegetéssel kell szembenéznie,
amiért a választópolgárok jelentős része a migránsokat, illetve a migráns hátterű állampolgárokat tartja felelősnek. Az integráció megfeneklett, másod- és harmadgenerációs migránsok – sokuk már német állampolgár – jelentős része nem illeszkedett be szervesen a német társadalomba, elveti, sőt megveti annak értékeit.
Eközben a gazdaság stagnál, a megdrágult energia miatt az ipar menekül az országból, a háború utáni, exportra berendezkedett gazdasági modell folytathatatlan. Az erőteljesebb belső fogyasztás felé kellene fordulni, de az a jóléti modell szétfeszítésével fenyeget. A szomszédban háború dúl, az ideológiai-politikai megosztottság a weimari időszakot idézi. S mindennek tetejébe a világban hatalmas geopolitikai átrendeződés zajlik, amely erőteljesen és negatívan érinti Európát és az eddig az Európai Unió motorjának számító Németországot.
Ebben a helyzetben az egyedül lehetségesnek tartott,
csekély többségű kormánykoalíciót két hanyatló támogatottságú, elöregedő szavazótáború párt alkotja. Velük szemben egy lendületesen gyarapodó párt, az AfD áll, melyet a rendszerpártok „tűzfal” mögé zárnak
a náci-fasiszta veszéllyel riogatva, s még azt is elkerülendőnek tartják, hogy akár a legsemlegesebb kérdésben együtt szavazzanak vele. Mivel a rendszerpártok nem hajlandók együttműködni az AfD-vel (és a Linkével), az általuk képviselt elégedetlen polgárok törekvései sem jelennek meg a kormánypolitikában. Pedig a Forsa közvélemény-kutató legfrissebb felmérése szerint
mára az AfD megelőzte a CDU/CSU-t, s huszonhat százalékkal a legnagyobb támogatottsággal bíró párttá
vált. A német politika önön paranoiájának foglyává vált. Így pedig aligha lesznek képesek megoldást találni Németország súlyosbodó társadalmi-gazdasági gondjaira. A 2025. évi választások eredményeként létrejövő koalíciós kormány valószínűleg nem a megoldást, hanem a megoldás elhalasztását jelenti.
Nyitókép: Friedrich Merz kancellárjelölt, a CDU elnöke (cdu.de)
