Fekete-Afrika tájképéhez elválaszthatatlanul hozzátartoznak a buja növényzet zöldje között kanyargó végtelen, vörös földutak, amelyeken leggyakrabban gyalogosok bandukolnak és motorosok húznak porfelhőt.
Az aszfaltozás a városokban sem mindenütt adatik meg. Ennek oka a gyakori esőzések és a hanyag munka szorzata, ami ritkán ad pozitív eredményt. Ha pedig az út úgyis csak rövid időre közelíti meg eszményi archetípusát, akkor mi értelme vesződni vele?
Jó lesz a földút, amelyen újabb kátyúk már csak a korábbiak rovására keletkezhetnek.
Ahol mégis viszonylag jók az utak, ott is fehér holló a szalagkorlát, felfestéssel csak a fejlettebb országok dicsekedhetnek, de a jelzőtáblák ott is ritkaságszámba mennek.
Jó lesz a földút – országút lesz (a szerző felvételei)
Az országút nemcsak a közlekedés kerete, hanem az élet folyamatos színtere is, azaz keskeny és hosszú piactér. Két oldalán kirakott áruk várják az arra járót, aki jó, ha tudja, hogy merre induljon a különböző termékekért. Amiből (például fém szerszámosládából, fürdőszivacsból vagy kertkapuból) egy adott útszakaszon tucatnyi árus kínál ezernyit, abból máshol száz kilométereken át egyetlen darab sincs. Van, ahol kosárfonók portékái között halad a forgalom,
belefárad a szem a végeláthatatlan árudömpingbe, mert nemcsak a kosarak alakja és mérete azonos, hanem a festése is,
így elég nehéz kiválasztani, melyik árusnál álljunk meg.
Könnyebb a döntés a faszénárusoknál, akik – szintén népes csoportokban – hatalmas zsákokban árulják a tüzelőanyagot. Itt csak az ár számít, de az meg alkuképes, és végül úgyis mindenütt azonos. Különösen az elővárosokban – ahol nálunk a többhektáros parkolók közepén hipermarketek csarnokai várják a fogyasztót – sűrűsödnek a tematizált út menti kitelepülések. Mozgalmas rész a bútorosoké, itt a szabad ég alatt ülőgarnitúrákat, franciaágyakat és háromemeletes fém ágyvázakat lehet kapni – persze a keveredés kínos kerülésével. Természetesen a vásárló szállítási szolgáltatást is bérelhet a megvásárolt berendezési tárgy mellé. El sem hinnénk, milyen magától értetődő a bútorszállítás motoron.
Kisáruszállítás
Az országút a fekete kontinensen még feketébb statisztikákat produkál, de nem ezért vannak a koporsókészítők is az utak mentén, hanem mert ez is csak egy termék a sok közül. Konfekció méretű és alakú koporsókat bármikor lehet készen venni, de a különleges igényekre is van megoldás. Egyes vidékeken
a klán totemállatát vagy a halott kedvelt időtöltésének tárgyát faragják a koporsóba.
A hatalmas, színesre festett hal, amelynek hasában megy utolsó útjára a modern kori Jónás, még viszonylag könnyen elképzelhető, ugyanígy házasítható térben a rakéta vagy autó és a szögletes dobozforma. De például a zsiráf komoly kihívás elé állítja a fafaragót és a sírásót is.
Színes, nyüzsgő kavalkád – balra a busz oldala
Ha magunk mögött hagyjuk a kegyeleti részleget, akkor megtalálhatjuk a magyar csárdák helyi megfelelőjét is. Na, nem több száz éve bejáratott zsúpfedeles vályogépületek formájában, hanem színes és nyüzsgő kavalkádban. Vannak ugyanis útszakaszok, ahol
százával várják az árusok az éhes utazót, aki ha megáll és kinyitja az ablakát, tucatnyi kiabáló ember tülekedését engedi magára.
Az asszonyok a fejük tetején egyensúlyozott kosárból sült banánt és kasszavát (maniókát) árulnak, a gyerekek papírdobozból kínálgatják az üdítőket és a vizet, a férfiak pedig fanyársra húzott sült húsokból formált ínycsiklandó legyezőt tartanak a jövendő vásárló arca elé. Egy-egy busz teljesen felkavarja az amúgy is kiismerhetetlenül örvénylő hangyaboly mozgását, egészen addig, amíg eljön a varázslat pillanata: az árusok tévedhetetlenül megérzik a gyomorkorgás múlását, és ahogy megrohanták, úgy pillanatok alatt magára is hagyják a kiszolgált járművet – egy következőért.
Csirkét vagy májat
Az utazás élvezete mellett Afrika útjain is vannak, akiknek verőfényben káprázó szeme előtt a mihamarabbi célba érkezés lebeg. Ők úgy érzik, a körülmények gyorsabb haladást tesznek lehetővé, mint a közlekedési szabályok. Rájuk (is) vadásznak a fák árnyékában rejtőző közlekedési rendőrök. A koreográfia viszonylag állandó: megállítás után az egyenruhás biztos úr vagy asszony gyakorlott tekintetével felméri, ha a kocsiban fehér ember utazik – ez ugyanis alaposan növeli a tétet –, majd az autó mögé hívja a helyi sofőrt. Itt elhangzik a vád, például egy nem létező táblán jelzett indokolatlan sebességkorlátozás megszegése, vagy az utoljára a gyarmati időkben újrafestett záróvonal állítólagos átlépése. Persze
a mozgatórugó a helyszíni bírság, amely alkuképes ugyan, de érthetetlenül magasról indul.
Most negyedóra feszült és tétlen várakozás következik – amibe belefér, hogy közben a rend zord őre fesztelenül elcsevegjen az utasokkal –, végül a sofőr visszaszáll, és afrikai emberhez mérten hevesen, magából kikelve szidja a korrupt rendszert. Lassan összeáll a történet: mondvacsinált indokkal, bizonyíték nélkül húszezer forintnak megfelelő helyszíni bírságot akartak legombolni, amit nem lehetett más módon annulálni, mint ezer forintnak megfelelő instant kenőpénzzel.
Információs szupersztráda
Csak egyszer tapasztaltam eltérést a megszokott eljárásban. Az ország bokszbajnoka volt a sofőr – máskülönben aranyszívű, gyerekképű, mosolygós fiatalember. Kiszállt a rendőr kérésére, és a diszkrét eszmecserére az autó mögé vonult, majd fél perccel később visszaült, és továbbmentünk. Elmondása szerint a kihágás a görbe rendszámtábla lett volna, de mivel valamelyest minden rendszámtábla görbe errefelé, azt válaszolta, hogy ez nem probléma, és gondolkodási időt sem hagyva elhajtott. (Egyébként az ő személyes országútján azért maradt ki a párizsi állomás, mert a helyi szövetség nem tudta elküldeni egyetlen kvalifikációs versenyre sem. Pedig, ha egy ilyenre eljut, ütőképes ellenfél híján egyenes útja lett volna az olimpiára.)
Az afrikai országút olykor templom is, vagy még inkább szószék, ahonnan
önjelölt igehirdetők terjesztik az örömhírt. Mivel az idő rövid, nagy hangerővel kell megragadni az utazóközönség figyelmét
és célba juttatni az üzenetet. Kifejtésre nincs idő, így a kézben tartott, rongyos Biblia ingerült lóbálása inkább nyomatékosító tényező, mint a tudományos megalapozottság letéteménye. Az út más szempontból is szolgál információval, például az egyetemi campus belső kereszteződéseiben a kövekkel a földre súlyozott lapok hívják gyűlésre a hallgatói önkormányzat tagjait, vagy partyra az érdeklődőket. Az első eső után már csak a kövek jelzik a horizontális offline üzenőfal helyét.
Nálunk az eladó autót – papírdobozzal a tetején – állítják az út szélére, Afrikában viszont annak van hírértéke, ha valami nem eladó. Legalábbis gyakran látni szerény hullámlemez viskókat, amelyeken a Not for sale (Nem eladó) felirat olvasható. Vajon a kéretlen vevők áradata bosszantotta fel a tulajdonost és késztette arra, hogy az esztétikai szempontokat amúgy is mellőző épület falára szórófestékkel felfújja a nyilatkozatát? Nem sikerült kideríteni.
Isten nagy – a járművek a sofőr világnézetét népszerűsítik
Útszéli feliratból errefelé egyébként sok érdekes akad. Kétségkívül gyöngyszem például, ami egy út menti benzinkút mellékhelyiségének a falán olvasható: No bathing in the toilet (Ne fürödj a vécében). A vizuális képzelőerővel megáldott olvasót arra kérem, hogy az afrikai ember, a mellékhelyiség higiéniai viszonyai és a fürdés kivitelezésének elképzelése helyett olvasson inkább tovább. Errefelé a járművek – különösen a kis és nagy buszok és teherautók – túlméretes sárhányói sokszor reklámtáblák is, de nem a céget vagy a szolgáltatást népszerűsítik, hanem a sofőr világnézetét. A feliratok között a vallási jellegűek (Insallah, Bismillah, God has mercy, Jesus trust in you, God is able, stb.) és az általános igazságok (például: Hard work pays, Keep smiling) mellett
Szoboszlai Dominik képe is visszaköszönhet,
igaz, az ő karrierje már a sárhányótól egy busz ablakáig emelkedett, szülőhelyétől ötezer kilométerre.
Szoboszlai a grundon
Az afrikai országút néha folyó, ami a mindennapos esők övében nem is annyira meglepő. Inkább talán azon lehetne csodálkozni, hogy
mennyire nincs megoldás a rendszeresen lehulló csapadék elvezetésére.
A csatornák eldugulnak, az árkok megtelnek, és a víz máris az úttesten hömpölyög faltól falig. A keresztutcákból pedig valóságos mellékfolyók növelik a víztömeget és az általa szállított szemét mennyiségét. Ilyenkor legvízszintesebb az út felszíne, de vigyázat: a félelmet kényelemből nem ismerő motoros személyszállítók ezrei közül a helyismeret nélküliek gyakran találják magukat – és utasukat – nyakig elmerülve. Amennyiben történetesen az arasznyinak tűnő vízben belehajtanak egy árokba. Ezért aztán ha esőre áll, inkább mindenki otthon marad.
Országút volt – nincs megoldás a rendszeresen lehulló csapadék elvezetésére
Nálunk őz vagy szarvas ugorhat az útra, Afrikában viszont – persze csak a nemzeti parkok és rezervátumok környékén – akár elefántba, bivalyba is botolhatunk. Ez azonban ritka.
Gyakoribb a marhacsorda, a leggyakoribb pedig az elakadt, műszaki hibás jármű.
Az ilyeneket a fekete kontinensen nem fényvisszaverő háromszöggel szokás előre jelezni, hanem helyben letört zöld ágakkal, amelyeket több kazalban raknak az útra. A gyenge műszaki állapotnak és kíméletlen túlterhelésnek örvendő járművek egy része akkor sem sokkal gyorsabb, amikor éppen üzemképes. Ezért aztán egy emelkedőn hosszú sort gyűjt maga mögé minden ilyen teherautó. A szégyenletes dolog optikáját csak kissé javítja a sűrű, fekete füst, ami a sor egy részét teljesen eltakarja.
Van az afrikai országútnak egy eleme, amely sem gyakoriságában, sem méretében nem hagy kivetnivalót: a fekvőrendőr. Ez a műtárgy alapvetően két nembe sorolható: az egyik alacsony buckák sorozataként írható le, a másik pedig magányos, kíméletlenül meredek, magas és hosszú, tengelytörő képlet. (A szintén gyakori, ujjnyi vasszögekkel felfegyverzett sárga mobilútzárat most ne soroljuk ide.) A fekvőrendőrhöz kötődik az afrikai országút örök paradoxona is: ha a fekvőrendőrt meg tudják építeni úgy, hogy évtizedeken át jelentősebb károsodás nélkül viselje el a közlekedés viszontagságait, akkor miért nem építik ugyanezzel a technológiával az egész utat?
