A színmagyar, csaknem hétszáz lélek lakta Bibarcfalvát 1332-ben említik először az oklevelek. Nevét állítólag arról a Tiborcról kapta, aki egyszer csak leereszkedett a Szent Anna-tó feletti tündérvárból, hogy az itteni emberek nagy örömére jártában-keltében borvízforrásokat fakasszon a falu határában. A bibarcfalviak pedig évszázadokon át élvezték ezt az ajándékot, 1880-tól még palackozták is az itteni borvizet. Sőt, kis fürdőt is építettek rá, mint ahogyan ez máshol a környéken is megtörtént. A fürdő pedig 1972-ig üzemelt is, talán egyszer majd újra felépítik és beüzemelik, igény biztosan lenne rá.

A Szent László-legendát megjelenítő freskó (Wikipedia)

 

De mi, magyarországi utazók a falu központjában, templom előtt nem ezen gondolkodtunk, hanem a zászlórúddal (rajta székely lobogóval) ellátott, méretes kőgúlán lévő emléktáblák feliratát böngészgettük. A felső, a betűtípusából ítélve még a múlt század utolsó évtizedében készült táblán Ady Endre sorai („Legkülönb ember, aki bátor, s csak egy különb van: aki bátrabb”) után a következőket olvashatjuk: A Makk és Váradi vezette Habsburg-ellenes összeesküvés 1854-es bibarcfalvi vértanúi emlékére. Ezután Bartalis Ferenc, Benedek Dániel és Bertalan László nevei sorakoznak a helyi RMDSZ alapszervezet által állíttatott emlékmű tábláján.

Ez alá aztán 2013-ban a református egyházközség és Nagybaczoni Molnár Ferenc jóvoltából egy újabb, tetszetősebb tábla is került, amely Borbáth László huszárszázadosnak állít emléket. Felirata szerint Borbáth az Erdővidék szabadságharcosa volt, aki Bibarcfalván született és ott is élt.

Az 1848-49-es szabadságharc során több ütközetben és a Tömösi-szoros védelménél is hősiesen helytállt önkéntes lovascsapatának élén.

Később, az 1852-53. évi Makk-Várady féle szervezkedés parancsnokaként sáncfogságra ítélték.

Eredjünk hát akkor száldobosi Borbáth László nyomába először, hogy történetén keresztül megismerhessük a táblákon szereplő hősöket is. A kovásznai Száldobosról származó família 1677-ben, Apafi Mihály fejedelemtől kapott nemességet. Borbáth László atyja, Dániel szolgabíró volt Bibarcfalván, és három fia született. László, a középső fiú 1814. június 9-én látta meg a napvilágot, és a családi hagyomány szerint tizenhat évesen már közhuszárként a 11. (székely) huszárezredben találjuk. Kilenc év szolgálat után eléri az őrmesteri rendfokozatot, ezrede pedig 1848 októberében nyilvánítja ki, hogy csatlakozik az első független magyar ministerium által felállított honvédséghez.

Az ezred aztán részt vesz a Székelyföldön, Háromszéken zajló harcokban, de Borbáth Lászlót 1848/49 telén már otthon, Erdővidéken találjuk, ahol önkéntes lovasszázadot szervezett, amelynek 1849 februárjában lett főhadnagyként a parancsnoka. A kutatások szerint 120-130 huszárja volt Borbáth főhadnagynak, akik javarészt egyenruha nélkül, egy szál karddal szálltak szembe az ellenséggel, legelőször talán a közeli Köpecet felperzselő von Heydte őrnagy reguláris katonáival és román népfelkelőivel. Akiket ugyan kiszorítanak az Erdővidékről, de Erdélyt, mint azt jól tudhatjuk, végül Bem József érkezése menti meg.

Székely zászló és emléktáblák a református templom előtt

 

Ugyanakkor Kossuth az Országos Honvédelmi Bizottmány élén megindítja a gerillacsapatok szervezését is. Ezek az önkéntes erők a saját ruhájukban, felszerelésükkel indulnak hadba, csak a győzelem utáni hadizsákmányból részesülnek. Borbáth főhadnagy csapatára is igaz ez, de Szeben bevétele után (1849. március 11.) el kell hagyniuk Erdővidéket. Szabó Nándor alezredes parancsnoksága alatt, a brassói hadosztályhoz tartozva a

feladatuk a Kárpátok szorosainak megszállása és őrzése lesz. Így a Tömösi-szorosnál március 21-én össze is csapnak a betörni készülő oroszokkal,

sok hadianyagot, a fegyverek mellett jelentős lószerszámzatot zsákmányolva.

Itt őrködnek egészen június 19-20-ig, amikor is megindul Lüders túlereje, ami elsöpri a szorost védő magyarokat. Brassó elesik, a kökösi vesztes csatában pedig Gábor Áron is hősi halált hal. Borbáth László egészen Marosvásárhelyig, pontosabban Cigányszentgyörgyig vonul vissza huszárjaival, ahol augusztus elején feloszlatta a csapatot. Ezután Sepsiszentgyörgyön fogságra vetették, amiből kezességlevéllel sikerült szabadulnia.

Büntetésből őt is gyalogosnak soroznák be, végül valahogy mégis visszatérhet Bibarcfalvára, a birtokára gazdálkodni. Itt kapcsolódik be a Makk-féle összeesküvésbe, mégpedig annak második szakaszába, amikor is a Makk József küldötteként Bukarestből az Erdővidékre, Bibarcfalvára érkező, és onnan szervezkedő Váradi József mellé állt. Ő szerzett a volt huszár főhadnagynak és ügyvédnek megbízható helyi futárokat, Bartalis Ferencet, Szabó Áront és Bogyor Sámuelt, hogy tartani tudja Bukaresttel és Makkal a kapcsolatot. Borbáth László talán még a csíkszentimrei erdőben lapuló ötven fős szabadcsapatot is meglátogatta. Ezek azt tervezték, hogy kirabolják a közeli városok adóhivatalait, ebből szerezve pénzt a felkelésre.

A harc akkor indult volna meg, amikor Makk megjelenik csapataival a Kárpátok gerincén, a határnál, de mint tudjuk, a volt komáromi tüzérezredes soha nem érkezett meg,

a szervezkedés viszont másodszor is kitudódott.

1853 októberében voltak a letartóztatások, 1854 áprilisának elején pedig megszülettek a halálos ítéletek is. Végül április 29-én Váradi József mellett Bartalis Ferencet végezték ki Sepsiszentgyörgyön, Borbáth Lászlót is halálra ítélték, de ezt aztán 15 év sáncmunkára változtatták. A volt századost Péterváradra, a kazamatákba vitték, ahol megbetegedett, így nem dolgozhatott az építkezéseken. 1857-ben (mások szerint 1858-ban) uralkodói kegyelemmel szabadult innen, s a kiegyezés után atyja nyomdokain ő lett Bardócszék „dullója”, szolgabírája. Utolsó éveiben régészeti ásatásokat is folytatott, s köztiszteletnek örvendve, a Háromszéki Honvédegylet aktív tagjaként 1898. szeptember másodikán hunyta le örökre a szemét.