Miért nem sikerült a PiS-nek harmadszor is kormányt alakítania, és mi vezetett az ellenzék sikeréhez? Van-e esélye annak, hogy a PiS valamilyen módon mégis találjon egy vagy több koalícióra hajlandó csoportosulást a Szejmben? A várhatóan felálló új kormány, amelyben a Polgári Koalíció, a Harmadik Út és a Baloldal kaphat helyet, milyen bel- és külpolitikát fog folytatni?

A vereség okai

A PiS vereségének okait az elmúlt nyolc év kormánypolitikájában kell keresni. Az egyik ilyen az abortusz teljes betiltása. Sokak számára, még azoknak is, akiknek az abortusz rossz, ez elfogadhatatlan lépés volt. Ez az egyik oka a vereségnek, mert ezen a választáson a nők kivételes mozgósítását láthattuk, sokkal nagyobbat, mint a korábbi választásokon. A PiS tudta, hogy a nők ellene vannak, hiszen óriási tiltakozó tüntetéseket szerveztek az elmúlt években, de mégsem vette túl komolyan. Idevág az állam és az egyház szétválasztásának ügye is. A kormánypárt nem akarta tudomásul venni, hogy az egyház túlzott befolyása a mindennapi életre és a politikával való szoros kapcsolata, gazdagodása ellenállást vált ki a társadalom széles rétegeiben. Pedig a legutolsó népszámlálási adatok világosan megmutatták, hogy tíz év alatt 6,6 millióval csökkent azok száma, akik valamilyen valláshoz tartozónak mondják magukat, és a társadalomnak csupán az egyharmada vallotta magát legalábbis heti rendszerességgel templomba járónak. A közvélemény-kutatások pedig azt is kimutatták, hogy a lakosságnak több mint a fele negatívan ítéli meg a katolikus egyház politikában játszott szerepét.  

A kudarc második oka az Európai Uniótól érkező pénzek zárolása volt. A lengyel társadalom döntő többsége EU-párti, de ezt mintha a kormány nem akarta volna tudomásul venni. Az elmúlt nyolc évben Varsó és Brüsszel viszonya rendkívüli módon megromlott, egyrészt azért, mert az EU úgy értékelte a lengyel igazságszolgáltatási rendszer és a médiaviszonyok átalakítását, hogy az a jogállamiság lebontásához vezet. Emiatt nem csupán kötelezettségszegési eljárást indítottak Lengyelországgal szemben, hanem a Covid-világjárvány után létrehozott Helyreállítási Alapból, illetve a „rendes” költségvetésből járó pénzek kifizetését is visszatartották. Így a lengyel állam több mint 70 milliárd eurótól esett el, miközben az infláció a 2022-es évtől egyre inkább nőni kezdett, majd 2023 februárjában 18 százalék felett tetőzött. A lakosság érzékelte, hogy a válság Lengyelországba is begyűrűzött, s erre nem igazán volt jó válasza a kormánynak. Itt nem lehet ezért a háborút okolni, sem a brüsszeli szankciókat, hiszen az ukránok harcának és az Oroszország elleni szankciós politikának éppen Varsó az egyik fő szószólója. A nehéz gazdasági helyzet és az uniós források elapadása miatt pedig a PiS nem tudott olyan nagyvonalú szociális ígéretekkel kampányolni, amilyenekkel négy és nyolc éve választásokat tudott nyerni. Másrészt a kormány sem tisztázta igazán világosan, hogy mi a viszonya Európához. A szuverenista álláspont érthető ugyan, de a megválasztott eszközök nem voltak meggyőzőek.

A felmérések szerint e két kérdéskör mobilizálta leginkább a társadalom azon tagjait, akik egyébként nem biztos, hogy elmentek volna szavazni. Ennek köszönhetően korábban soha nem látott magas (74,38 százalékos) részvétellel zajlottak le a választások. Nem volt olyan közvélemény-kutató, amely 65–66 százaléknál magasabb részvételi hajlandóságnál nagyobbat jelzett volna a választások előtt. A PiS vezetői úgy vélték, hogy számukra ez a részvétel még jó, hiszen a korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy valahol itt lehet a bázisuk „teteje”, az ezen felüli részvétel azonban ellenük dolgozott, amit abból is láthatunk, hogy végül a PiS-bázisnak számító keleti és délkeleti vajdaságokban lett a legalacsonyabb a részvétel.

A negatív kampány kudarca

A PiS kampánystratégiái úgy gondolták, hogy az ellenzék élére Brüsszelből hazatérő Donald Tusk ellen célzott, erőteljes negatív kampány elég lesz a saját táboruk mozgósítására. Mint kiderült, ez kézzelfogható jóléti ígéretek nélkül kevésbé volt mozgósítóerejű, sőt még az sem zárható ki, hogy az ellenzéki szavazókat sarkallta a városokban. Azért sem működhetett az a negatív kampány, mert Tusk 2007 és 2015 közötti kormánya bizonyította, hogy képes jól vezetni az országot, a gazdasági növekedés folyamatos volt, még a 2008–2009-es globális gazdasági válság alatt is növekedett a lengyel gazdaság. Ráadásul Lengyelország azóta is főképpen azokból az uniós forrásokból részesült, amelyeket még az akkori Tusk-kormány tárgyalt le.

A mérleg nyelvei

Nyáron még úgy tűnt, hogy az ellenzéken belül két olyan formáció létezik, amely királycsinálóként léphet fel abban az esetben, ha sem a Jog és Igazságosság, sem a Polgári Koalíció (KO) nem szerez mandátumtöbbséget. A PiS számára ez a nemzeti radikális Konföderáció, a KO számára pedig a Lengyel Néppártból (PSL) és a Lengyelország2050-ből álló Harmadik Út jó eredménye nyújthatott reményt a kormányzáshoz. A kormánypárt azonban eleve nehezebb helyzetben volt. Mivel a Konföderáció alapjaiban más (ukránellenes) külpolitikát és az osztogatás helyett liberális, minimális állami újraelosztást követelő gazdasági programot hirdetett meg, ráadásul annak vezetői elutasították a PiS-szel a leendő koalíciót, így az megpróbálta inkább a Konföderációt gyengíteni és szavazóit elszipkázni. Ez csak részben sikerült.

Ellenzéki együttműködés

Ellenben a KO és a Harmadik Út, illetve a Baloldal koordinált kampányt folytatott, felfüggesztették az egymás közötti vitákat, és inkább segítették egymást abban, hogy mindenki a lehető legtöbb szavazatot hozza a PiS leváltása érdekében. Tusk és a KO volt a fő erő, a legtöbb támadást is ők kapták a kormány részéről, míg a másik két szövetség viszonylag nyugodtan végezhette a munkáját. Sőt, mivel a Harmadik Út esetében nyolc százalék volt a bejutási küszöb, valószínűleg a KO szavazói megsegítették őket a vasárnapi voksoláson. Ez látszik az eredményből is: a KO egy százalék körül kevesebbet, a Harmadik Út viszont 1,5 százalékkal többet kapott a felmérések szerint. A PiS azon számítása, hogy a Harmadik Út a küszöb alatt lesz – a nyári közvélemény-kutatások valóban ezt mutatták –, tévesnek bizonyult.

A PiS tehát felégette a hidakat, a KO pedig kiépítette és ezzel győzelemre vezette az ellenzéket.

A várható új kormány és programja

A 460 fős Szejmben tehát a PiS mindössze 194, a KO a Harmadik Úttal és a Baloldallal együtt pedig 248 fős mandátummal rendelkezik. A Konföderáció 18 képviselője sem lenne elég a PiS-nek a kormánytöbbséghez. A matematika és a pártok vezetőinek eddigi nyilatkozatai tehát azt vetítik előre, hogy az új kormányt Donald Tusk vezeti majd, és abban Władysław Kosiniak-Kamysz, a PSL, illetve Szymon Hołownia, a Lengyelország2050 elnökei is kiemelt szerepet kap.

Az önelszigetelődés vége

Az új kormánytól elsősorban azt várhatjuk, hogy Lengyelország véget vet önelszigetelődésének, és visszatér az EU főáramába, újjáélesztve a konstruktív párbeszédet Brüsszellel. Lengyelország újjáépíti a hidakat Franciaországgal és Németországgal (ez a lassan már feledésbe merült weimari háromszög), de Svédországgal, Finnországgal, Romániával, Hollandiával, Spanyolországgal és természetesen a szomszédos Cseh Köztársasággal is.

Német kapcsolat

Kulcskérdés lesz a lengyel–német kapcsolat. Senkit ne tévesszen meg a PiS kampánya, miszerint Tusk „Németország embere” volt 2015 előtt Varsóban vagy később Brüsszelben. Az biztos, hogy a PiS-szel és Kaczyńskival ellentétben udvarias tárgyalópartner lesz, de el fogja várja, hogy Berlin kezdje el komolyan venni Lengyelország álláspontját. Még ha Berlinben élne is az az illúzió, hogy a kormányváltás a kétoldalú kapcsolatokban azt jelenti, hogy Berlin innentől kezdve diktálhat, akkor tévednek. Tusk valószínűleg nem felejtette el, hogy Németország figyelmen kívül hagyta az Északi Áramlat 2-vel, Oroszország növekvő imperialista törekvéseivel és az energetikai kihívásokkal kapcsolatos figyelmeztetéseit.

Transzatlantizmus

Az Egyesült Államokkal való kapcsolatok továbbra is erősek maradnak, az új kormány nem fogja felmondani az előző által kötött haditechnikai szerződéseket. A kapcsolatok még javulhatnak is, mert az USA-nak nem kell majd az új kormány médiakorlátozó intézkedéseit számonkérnie, beleértve az amerikai tulajdonú médiát is (ilyen volt az ellenzéket támogató TVN csatorna). Ugyanakkor Tusk abból kiindulva, hogy egy újabb Trump-időszaknak vannak bizonyos kockázatai, nyitott lesz az Európa stratégiai ellenálló képességének és integrációjának megerősítésére vonatkozó francia és bizottsági elképzelésekre.

Ukrajna

Az új kormány az Ukrajnával való kapcsolatokat is rendbe hozza majd, támogatva annak integrációs törekvéseit. Ukrajna uniós tagságát a stratégiai szükségesség és a lehetőségek prizmáján keresztül fogja meghatározni. Ez a megközelítés nem jelenti azt, hogy az új kormány elhanyagolná Lengyelország gazdasági érdekeit a csatlakozási tárgyalások során. De ez konstruktív párbeszéd lesz, amely a mindenki számára előnyös megoldásokat keresi. Kijev természetesen megkönnyíthetné a párbeszédet, ha végre bocsánatot kérne a lengyelektől az 1943-as volhíniai mészárlásért. Egy azonban most biztos, az új kormány továbbra is óriási mértékben támogatja majd Ukrajna szabadságharcát az orosz megszállókkal szemben.

Előző kormányzati időszakában Tusk kockázatot látott a kínai befolyás növekedése és a kínai pozíció miatt. Ez valószínűleg az EU-ban töltött évei alatt tovább erősödött, és kihat majd az új Kína-politikára.

Magyarország

A Tusk-kormány alighanem kevésbé lesz együttműködő az EU-ban a magyar kormánnyal akár csak taktikai ügyekben is. Mivel a KO vezető ereje, a Polgári Platform és a PSL is az Európai Néppárt frakciójában foglal helyet, erősen feltételezhető, hogy nem mennek majd szembe az EU migrációs politikájával. A Tusk-kormány nem hagyhatja figyelmen kívül a magyar–orosz viszonyt sem, mivel ezt eddig is élesen kritizálta, és a szavazóbázisa is rendkívüli módon ellenséges a magyar kormány keleti kapcsolataival szemben. Ezzel együtt mind Varsó, mind Budapest érdeke az lenne, hogy ez a kétoldalú viszony rendeződjék, ehhez azonban először is jól látható pozitív gesztusokra lenne szükség Budapest részéről.

Belpolitikai fókusz

A külpolitikai kihívások ellenére az új kormány fókusza elsősorban belpolitikai lesz: a jogállamiság helyreállítása, a gazdasági növekedés felélesztése és a hatalommal való visszaélések kivizsgálása. Ez nagy feladat, különösen az elnök vétójogával számolva. Ugyanakkor Tusknak nincs választása. Ígéretet tett a választópolgároknak arra, hogy a PiS által bevezetett jogállamiságot, így az igazságszolgáltatási rendszer és a sajtó átalakítását érintő törvényeket hatályon kívül helyezi, és az EU alapelveinek megfelelően alakítja át. Ezek a lépések az új kormány első napjaiban, heteiben már megtehetők. A tét az EU-s pénzek felszabadítása, és ez az, amit tőle a társadalom döntő többsége elvár.

Nagy kérdés, hogy Magyarország profitálhat-e abból, ha Tusk megszerzi Lengyelország számára az eddig zárolt forrásokat. Ez alighanem némi korrekciót kívánna a magyar külpolitikában, hogy Budapest ne ellenségesen, hanem barátilag viszonyuljon Varsóhoz. Ha fontos nekünk a Visegrádi Együttműködés, rendezni kell a kétoldalú kapcsolatokat. Ha ez a szociáldemokrata pártból jövő Robert Ficóval lehetséges, akkor a továbbra is főképpen konzervatívokból álló lengyel kormánnyal miért ne volna az. A V4-eknek akkor lesz jövője – legalábbis Varsó akkor fog bele energiát tenni – ha az nem az EU-s fősodorral szemben határozza meg magát. Ez nem azt jelenti, hogy a V4-eknek nem lehet önálló arca, elképzelése, hanem az, hogy az EU erősítését, nem pedig a gyengítését kell szolgálnia.

 

A szerző történész, az NKE Közép-Európa Kutatóintézetének főmunkatársa

 

Nyitókép: Czarek Sokolowski/MTI/AP