A képeket nézegetve úgy látom, hogy egy mocsár fogadta odakint a cserkészeket.
Berci: A Budapesten rendezett pár napos előtáborban már tudtuk, hogy mire számíthatunk, és amikor megérkeztünk, már nem volt annyira rossz a helyzet. Bár a repülőből kiszállva olyan forróság csapott meg, hogy azt hittem, nem kapok levegőt.
A sátrakat raklapokra vertük fel, mert mindenhol tócsákban állt a víz,
mocsárszag volt, de két nap múlva nagyjából felszáradt a táborhely.
Amikor a négyezer-ötszáz fős angol kontingens sok egyéb probléma miatt végül úgy döntött, hogy elhagyja a tábort és Szöulba költözik, a hadsereg és a világszervezet vezetősége vette át a lebonyolítást, és onnantól kezdve voltak légkondis buszok, ahol hűsölni lehetett, osztottak vizet, gyakrabban takarították a vécéket. Sajnos ezek után is több ország cserkészei elhagyták a tábort.
Lilla és Berci Puszanban a BTS koreai popbanda két tagja, Jimin és Jungkook plakátja előtt (fotó: Szemán Áron)
Lehet, hogy ez a világtalálkozó úgy vonul be a történelembe, mint a katasztrófadzsembori?
Berci: Reggel nyolc körül már mentünk zuhanyozni, mert csorgott rólunk az izzadság.
Lilla: Amíg Saemangeumben voltunk, úgy aludtam, hogy reggel a fejemet kilógattam a sátorból.
Berci: Mi, magyarok
hozzá vagyunk szokva a nomád körülményekhez, de azon országok cserkészei, akik kényelmesebb körülmények között szoktak táborozni, biztosan megszenvedték.
Egyébként nem volt olyan durva a helyzet, mint a hírekben. Amikor megtudtam, hogy végül mindenkinek el kell hagynia Saemangeumöt éppen ebédeltem, de a hírtől elment az étvágyam és inkább odaadtam az ebédemet a svéd cserkészeknek.
Lilla, te már a nemzetközi segítő csapatban voltál, a dzsemborin a magyar Csárdában segédkeztél.
Lilla: Fontos, hogy minél több cserkész megismerje más országok kultúráját és gasztronómiáját is, erre szolgáltak a különböző nemzetek „foodhouse”-ai. A magyarokéban, a Csárdában lecsót, csirkepaprikást főztünk, palacsintát sütöttünk.
Három francia cserkész biciklivel jött Párizsból Dél-Koreába, a dzsemborira,
hónapokon keresztül tekertek keresztülszelve Európát és Ázsiát. Ahogy leszálltak a nyeregből, egyből a magyar Csárdába jöttek tejfölös-sajtos lángost enni. Ízlett nekik, bár a koreai tejföl inkább a tejszínhez hasonlít. Egyszer a Cserkészmozgalom Világszervezetének (WOSM) vezetői is nálunk ebédeltek „hunburgert”; elmondásuk szerint ilyen jó hamburgert még életükben nem ettek.
A Csárda (Tikovits Lilla fotói)
A rendkívüli körülmények hogyan befolyásolták az előzetes terveket?
Berci: A meleg miatt sajnos sok programot törölniük kellett a szervezőknek. Viszont így több időnk volt körüljárni a tábort, ismerkedni és „cséndzselni”, vagyis csereberélni.
Mit csereberélnek a cserkészek egymás között?
Berci: Polókat, nyakkendőket, felvarrókat. Ezek minden országban mások. A dzsemboris csomagban mindenkinek volt ezekből több is, hogy legyen mit elcserélni. Volt, aki komoly gyűjteményt hozott, de voltak olyan cserkészek is, akiknek csak egy-két felvarrója volt, de ők is leültek valahol az árnyékban és várták a „vevőket”.
Ha előre tudtad volna, hogy ilyen lesz a dzsembori, kimentél volna?
Lilla: Igen, ez nem kérdés! De sajnos,
amikor már épp kezdtek megoldódni a problémák, evakuálni kellett az egész tábort a közelgő tájfun miatt,
amiből Nonszanban, ahová átköltöztünk, csak annyit érzékeltünk, hogy két napig esett az eső. A táborhelyen viszont biztosan más volt a helyzet. Egyébként, ha zökkenőmentes lett volna a dzsembori, Magyarországon senki egy sort sem foglalkozott volna vele.
A szállás Szöulban
Berci: Koreában rendszeresen szerepeltünk a híradóban. Mindenki tudta, hogy mi volt a dzsemborin, és az emberek odajöttek hozzánk az utcán és bocsánatot kértek a történtek miatt.
Soha nem látott emberek hoztak nekünk jégkrémet meg üdítőt, mert látták, hogy cserkészek vagyunk.
A puszani piacon egy néni ingyen adott egy zacskó kukacot, azzal kedveskedett, de volt, aki levette az óráját és felcsatolta az egyik társam kezére. De aki nem adott semmit, az is utánunk kiabálta, hogy dzsembori, dzsembori.
A dzsemborit fakultatív utóprogramok követték. Lehetett menni Japánba, Indonéziába, Vietnámba. Ti a hosszú koreai körutat választottátok. Sokfelé jártatok?
Lilla: Másodéves vagyok az ELTE koreanisztika szakán. Évek óta tanulom a nyelvet. Amikor a legutóbbi világtalálkozó csapatába nem válogattak be, elhatároztam, hogy Koreáról nem fogok lemaradni. Nagyon szerettem volna minél többet látni az országból. A demilitarizált övezetben egy olyan alagútban jártunk, amit az észak-koreaiak ástak dél felé a koreai háború idején.
Egy toronyból átláttunk Észak-Koreába.
A határ túloldalán épült egy mintafalu, de díszlet az egész, nem lakik ott senki, távolabb viszont van egy város, ami nagyjából úgy néz ki, mint Csernobil.
Láttunk embereket, akik biciklit toltak vagy kiskocsit húztak maguk után.
Az idegenvezetőnk azt mondta, hogy azért szeretné megérni a két Korea egyesülését, mert egy közmondás szerint az északi lányok szebbek, mint a déliek. Akkor meg délen, gondolom, a fiúk néznek ki jobban.
Németh István Ábel, Tikovits Bertalan és Szemán Áron a demilitarizált övezetben (a képet a helyi idegenvezető készítette)
Tanulod a koreai nyelvet, tudtad is használni?
Lilla: Amikor a Csárdába meghozták az alapanyagokat, mindent koreaiul magyaráztak el, koreai papírokat kellett aláírni. Egyébként kétféle koreai létezik. Az egyik örül annak, hogy egy idegen beszéli a nyelvüket, a másik meg szinte természetesnek veszi azt. Nonszanban az egyetemen működik magyar tanszék. Egy ottani hallgató magyarul köszöntött bennünket a kollégiumban. Nagyon jól beszélt magyarul, a végén meg is tapsoltuk.
Focimeccsen is voltatok.
Berci: Az Ulsan Hyundai–Jeonbuk meccsre mentünk ki. Az előbbiben játszik Ádám Martin, aki a végén odajött hozzánk beszélgetni, fotózkodni. Még a mezét is odaadta az egyik cserkésznek.
Óriási sztár Koreában, már az utcára sem tud kilépni, mert mindenhol felismerik.
Az Ulsan nyert egy-nullra. Fantasztikus volt a hangulat, nem volt olyan perc, hogy ne szurkoltak volna a koreaiak.
Egy fiatal Ádám Martin-rajongó
Van a dzsemborinak valami haszna?
Lilla: Az egész cserkészetnek van.
Olyan embereket nevel, akik egymást testvérnek tekintik.
Az alapítónk, Lord Baden-Powell a háborúk megszűnését várta a mozgalomtól, de az még messze van. Példa erre az is, hogy az orosz cserkészek nem jöttek el, viszont az ukránok ott voltak.
Berci: Életre szóló barátságokat lehet kötni. A „Culture Day”-en megismerhetjük egymás kultúráját, ételeit, táncait. Az egyik angol cserkész nagyon csalódott volt, hogy hamarabb el kell hagynia a dzsemborit, ezért „vigasztalásul” adtam neki egy csomag pirospaprikát.
Nemzeti viseletben (fotó: Tóth Brigitta)
A cserkész-világtalálkozók történetében ez volt az egyik legnagyobb rendezvény. Százötvenöt ország negyvenháromezer cserkésze vett részt rajta, közülük több mint kétszáz magyar. Az egészben az volt a legjobb, hogy a záróceremónián Szöulban ismét együtt ünnepeltünk valamennyien. Amióta hazajöttem, azon gondolkodom, vajon melyik szebb: Magyarország vagy Dél-Korea.
