Kedves Püspök atya, mi az egyház feladata a mozambiki menekülthelyzet megoldásában?

A mi Cabo Delgado egyházmegyénk 2017 óta folyamatosan

dzsihádista erőszaknak van kitéve. A terrorizmus rengeteg szenvedést okoz. Már több mint egymillió a belső menekültek száma és több mint négyezer ember halt meg.

Engem 2022 márciusában neveztek ki püspökké, előtte egy évig már apostoli adminisztrátor voltam ugyanitt, így tudtam, milyen nehéz misszióval bízott meg Ferenc pápa. Megértettem azt is, mi lehet Isten akarata ebben a helyzetben.

Mi ma Isten akarata Cabo Delgadóban?

A kérdés az, hogy ebben a fájdalommal teli időszakban hogyan legyünk olyan egyház, amelyben él a szenvedés misztériuma. Az én pembai egyházmegyém ma mélyen átéli ezt. Mindennap látjuk a szenvedést, embereket, akik leégetett falvaikból jönnek, akik látták a rokonaikat meghalni, szörnyű módon meghalni, levágott fejjel. Látunk embereket egyedül vagy csoportban szegényes holmijukkal vándorolni, biztonságos helyet keresve. Ez szörnyű, ez borzalmas… Megállunk és az egyház tagjaiként végiggondoljuk, mit jelent Jézus Krisztus szenvedése a kereszten. A körülöttünk lévő szenvedőkkel együttérezve tudjuk valóságosan szemlélni Jézus szenvedését. Az Ő szenvedése hiteles szenvedés. Ő emberi lény is, keresztje a megváltás keresztje. Az Ő keresztjére függesztve tekintetünket és saját szenvedésünkre nézve megérthetjük, hogy a mi szenvedésünk út lehet a megváltás felé, ha valóban vállaljuk keresztény hitünket és így megyünk tovább előre.

Vagyis fogadjuk el bensőleg ezt a kegyetlen helyzetet?

Az egyháznak minden történelmi időben voltak mártírjai. Nekünk is készeknek kell lennünk a mártíromságra. Olyan egyházzá kell válnunk, amely készen áll akár a kisemmizésre, az elpusztításra, mint Mestere a kereszten.

Templomainkat leégették, kirabolták.

Egyházunk a misszionáriusoktól is meg van fosztva, akik sok konfliktuszónában nem maradhatnak meg. A misszionáriusok nagy része gyakorlatilag Pemba városába szorult. Az egyházmegye északi részén, keleten, délen négyszáz-ötszáz kilométerre lévő közösségekbe nem tudnak eljutni. De vannak laikusok, katekéták, akik részt vesznek ebben a misszióban, akik imádkoznak. Vannak kivételes ministránsai a közösségeknek, akik áldoztatják a népet, vallásos emberek, akik hajlandók szolgálni. Élő egyház vagyunk, jelen van velünk Jézus Krisztus, aki együtt szenved ezzel a néppel.

Élő hit, ami reményt ad minden kegyetlen szeretetlenség megtapasztalása ellenére…

A szolidaritásban megnyilvánuló élő hit reményt ad.

Ha ebben a súlyos helyzetben nincsenek kezdettől fogva segítő kezek, négyezernél sokkal többen meghaltak volna. Ezért hálásak vagyunk minden segítő kézért, minden vállalásért, ami enyhíti a szenvedést,

a segítségért, amely a világ minden tájáról érkezik. Az emberek, akik bármilyen keveset is, de hozzátettek helyzetünk javításához, s a civil szervezeteken vagy a Karitászon keresztül érkezett segítség balzsamként hat ebben a szenvedésben. A szolidaritás legkisebb megnyilvánulása több mint a pénz vagy az élelem, ami érkezik, bár az szintén nagyon fontos. Ez a nép, az én népem jól érti a segítő szívet, aki enyhíteni akarja ezt a szenvedést. Ha valaki egy eurót ajánl fel, annak a jósága, ami mögötte van, nem egy euró értékű. A szolidaritás, az együttérzés a másik ember szenvedésében – ha az illető fizikailag nincs is ott – hatékony jelenlét a szenvedésben. Ez az, ami éltet minket – engem mint püspököt –, és ez élteti a népet. A segítség, amiről nem tudjuk, pontosan kitől jön, de a szervezeteken keresztül eljut hozzánk.

Itt voltam áprilisban, akkoriban nyolcszázezer körül volt a belső menekültek száma Cabo Delgadóban. Ma több mint egymillió. Mit gondol, mit hoz a jövő?

Csak annyit tehetünk, hogy a szükségletekre – akkor és ott, ahol vagyunk – válaszolunk. Humanitárius segítséget nyújtunk egyszerűen azért, mert erre azonnali szükség van. Ezt meg kell tennünk. A jövő bizonytalan, attól függ, mikor ér véget a konfliktus. Ha megoldódik, meglátjuk, hogy a menekültek visszatérhetnek-e otthonaikba. Ebben a pillanatban is folyik a menekülés, tehát vannak az öt, a két és az egy évvel ezelőtti menekültek, a hat hónapja és az utóbbi napokban érkezettek. Két héttel ezelőtt egy sor támadás érte a pembai egyházmegye déli részét,

menekültek érkeztek, akiknek élelemre, vízre, szállásra van szükségük. Nekünk most elsősorban velük kell foglalkoznunk, mert a korábbiaknak már volt idejük otthont szerezni,

családjukkal egyesülni – azokkal, akik életben maradtak –, másoknak sikerült valamit termelniük, megművelték a földet, bizonyos szervezetek segítségével magokhoz jutottak… Nem sok, de ki lehet bírni valamennyire.

Figyelmünk most is azokra irányul elsősorban, akiknek kritikus az állapotuk, akiknek nincs semmijük, akik segítő gesztus híján akár meg is halhatnak. Ezt tesszük megállás nélkül. A menekült helyzete mindig nagyon nehéz. Önmagában szenvedés. Azon kívül, hogy nincs meg számára az élet minimuma, a jövő reménytelensége sújtja, és az, hogy nem képes a problémáit megoldani. Ez az ember méltóságát semmisíti meg. Sok menekült számára ez a legpusztítóbb.

Családfők voltak, otthonuk volt, gondoskodtak a gyermekeikről, unokáikról, valaki még a dédunokáiról is. A nagycsalád szerepe nálunk nagyon fontos, és most ez az érték egyszer csak hirtelen eltűnik.

Ez igen sokat árt. Lelki segítségnyújtást is végzünk, reményteljes üzeneteket adunk át, amivel ebben a helyzetben megérthetik Jézus szenvedését, és így nem csüggednek, hanem a jövőbe néznek, megértve, hogy Isten nem hagy el bennünket.

Cabo Delgado helyzetét sokan keresztényüldözésnek tekintik. Hogyan látja ezt Pemba püspöke?

Nem azt tapasztalom, hogy kifejezetten vallási gyűlöletből fakadó, keresztények elleni támadásról lenne szó. Muszlimok is meghalnak, azonban különösen sok keresztény hal meg. Templomainkat minden támadáskor felgyújtják, rengeteg kápolnát, keresztény közösségünk szent helyeit tarolják le. Lehet, hogy a háború nem egyedül a keresztények ellen irányul, viszont az egyház működésének terét, lehetőségét csökkenti. Ezeken a területeken nem tudunk vallásos tevékenységet folytatni. És

a támadások idején elsősorban mindig keresztények halnak meg és égnek le a templomaik.

Aggasztó a helyzet a mi egyházmegyénkben, ezért is folyamatosan imádkozunk, hogy minél hamarabb érjen véget a háború, s vele a keresztény egyház üldözése. Nyitottak vagyunk a párbeszédre a muszlim vezetőkkel, akik nem értenek egyet ezzel a háborúval. Továbbra is folytatjuk és mélyíteni fogjuk a vallások közötti párbeszédet.

A szerző jezsuita szerzetes, a Hungary Helps jószolgálati nagykövete