Elnökasszonyunk, Novák Katalin számos magyarországi és romániai főpap, Kelemen Hunor romániai miniszterelnök-helyettes, valamint Gabriel Pleşa gyulafehérvári polgármester és önkormányzati képviselők jelenlétében felavatták a gyulafehérvári vár főterén Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egész alakos szobrát, Deák István nagyváradi szobrászművész alkotását. Történelmi tett volt ez – köszönet érte azoknak, akik évek óta munkálkodtak megvalósulásáért –, mert a valódi történetiség szele fújta át a város és a vár nagyszerűen felújított ódon falait.

Megkezdődött románok és magyarok
közös dolgainak rendbetétele egyik
városunkban? Reméljük igen;

de ha mégsem, akkor is nagy lépés történt a gyulafehérvári emlékezetkultúra megerősítésében.

A szoborállítást az Erdélyi Református Egyházkerület kezdeményezte a gyulafehérvári önkormányzatnál, amelyet az jóváhagyott, s a műalkotás felállításához a várban helyet biztosított. Köszönjük polgármester úrnak és a képviselő-testületnek ezt a történelmi léptékű döntést. A műalkotás létrehozásában komoly szerepet játszott a budapesti Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is.

A szoboravatás időszerűségét az adta, hogy a fejedelem négyszáz évvel ezelőtt, az 1622. májusi kolozsvári országgyűlésen a rendekkel együtt az 1622: XXII/6. törvénycikkel határozott a Collegium Academicum felállításáról. Ennek eredetileg Kolozsvárott kellett volna létrejönnie, helyét az unitárius–katolikus–református viaskodások
áldozatául esett Farkas utcai templom és egykori
ferences kolostor területén jelölték ki. A fejedelem azonban megmásította döntését, s a főiskola új helyéül
Gyulafehérvárt nevezte meg.

Saját birtokát és más városi épületet is adott ehhez.

A főiskola – neves külföldi professzorokkal – 1623 januárjában kezdte meg munkáját. Épületének maradványai ma is megtalálhatók a várbeli kaszárnyában, amely még ma is hirdeti, hogy Gyulafehérvár egykoron katonaváros volt.

Talán előbb-utóbb az itteni katonai egységnek is lesz modern laktanyája, s akkor emléktábla is hirdetheti, hogy Bethlen Gábor jól tudta: fejedelemségének, és Erdély minden népének is szüksége van kiművelt emberfőkre. Ez négy évszázad után is örök érvényű igazság marad.

A főiskola 1658-ig működött Gyulafehérvárott.
II. Rákóczi György fejedelem 1657. évi meggondolatlan lengyelországi hadjárata, s Bécs felé tett politikai fordulata tragikus következményeként az oszmánok krími tatár, moldvai és havasalföldi segélyhadaik segítségével 1658-ban felprédálták Erdélyt, hogy visszaállítsák a Porta tekintélyét. Bethlen Gábor egykori meghatározó szövetségesei ellenségek lettek, s pusztításuknak Gyulafehérvár is áldozatul esett. A Bethlen Gábor és I. Rákóczi György által gondosan épített fejedelmi fővárost, benne a Collegium Academicumot is a büntetőhadjárat katonái kirabolták és felgyújtották.

1661 szeptemberében Apafi Mihály lett az új erdélyi fejedelem, aki maga is egykoron a gyulafehérvári iskola növendéke volt. Tisztában volt azzal ő is, hogy a fejedelemségnek magas szintű oktatásra van szüksége.
A fejedelmi székváros romokban hevert, s a pusztítást követő helyreállítás hosszú időt vett igénybe. Ezért döntött úgy, hogy

a főiskolát Nagyenyedre helyezi át, ahol 1662 óta – számos történelmi viharral dacolva –
azóta is működik, s napjainkban
Bethlen Gábor nevét viseli.

Az egykori fejedelem gyulafehérvári gondolata tehát Nagyenyeden él tovább: erőteljesen, szakszerűen és jövőt építően. Így itt is alapos ok volt az ünnepi megemlékezésre: a kiváló történész, Gudor Botond nagyenyedi református esperes, gyulafehérvári lelkész és Szőcs
Ildikó igazgató asszony, a magyar Protestáns Újságírók Szövetsége és a Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézete közös emlékülésének adott otthont a veretes kollégiumi épületben.

A konferencia előadói – Gudor Botond, Kurucz György, Oborni Teréz, Takaró Mihály, Ősz Sándor Előd, Rácz Emese, Tóth Tibor, Liktor Katalin, Tóth Szilárd és Gordán Edina – megismertettek azzal a küzdelemmel, melyet az erdélyi reformátusok iskolájukért folytattak, továbbá Nagyenyed-Hegyalja magyar – többségében református – lakosságának történelmi tragédiáival, s annak okaival,
amiért már legalább másfél évszázada magyar református szórvánnyá lettek.

S miként váltak áldozataivá az Érchegység román fegyveres mozgalmainak, a gyulafehérvári Habsburg katonai parancsnokok divide et impera politikájának, s annak is, hogy az Erdélyi Fejedelemséget a XVIII. század elejétől Nagyszebenből irányították.

Nem volt szükség többé kék darabontokra (román egység is volt közöttük); főemberekre, közemberekre, szolgálókra és termékekre a fejedelmi udvartartáshoz és lakomákhoz; építőmesterekre és kézművesekre sem a fejedelmi építkezésekhez. A Gyulafehérvárba beköltözött Habsburg katonaság igényei mások voltak, mint a fejedelmi udvarnak (legfeljebb a bor fogyott úgy, mint régen). III. Károly király rendeletére a Habsburg Birodalom egyik legkomolyabb erődjét építették fel, amelyet ma is megcsodálhatunk. S örülünk, hogy az Európai Unió felújítási alapját Romániában ennek helyreállítására is felhasználták.

Nem véletlen döntése volt az erdélyi románoknak, hogy 1918 decemberében Gyulafehérvárt választották történelmi döntésük kinyilvánításához: csatlakozni kívánnak Óromániához. A gyulafehérvári Tiszti Kaszinó volt a bejelentés helyszíne, számos résztvevő még osztrák–magyar egyenruhában feszít a képeken.

Az erdélyi románok többsége ekkor még
területeik külön igazgatását akarta,

amolyan a Partiummal és a Bánáttal kibővített erdélyi román igazgatást, némi figyelemmel számos magyar és német megkerülhetetlen tényre.

Ezt azonban hamar elfújta a bukaresti szél, s Gyulafehérvár a román egység szimbólumvárosa lett: 1922. október 15-én itt került sor Hohenzollern Ferdinánd király újrakoronázására. Erre a célra épült a koronázási templom, amely azóta a vár egyik látványossága, s a román emlékezetkultúra kiemelt helye. Az épület a bizánci építészet román értelmezése a korai 1920-as évekből, teletűzdelve népi elemekkel, s az építőknek sok fejtörést okozott, hogy elegendő pénzt sohasem kaptak a munkálatokhoz.

Az erdélyi kereszténység – miként ezt a történettudomány állítja – bizánci gyökerű, de korán nyugati szárba csapott, mert a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház, a kései romantika remekműve: megállná
a helyét bárhol Európában. Századunkban keleti végvidéki nyugati őrállóként is elegáns és gondolkodásra ösztönző. Művészettörténeti szembenézése – a XX. századi bizánci dejà vu érzetével – a kultúrák találkozásának érdekes emlékműve Kárpát-medencei, erdélyi és romániai világunkban.

A gyulafehérvári várban eddig csak Vitéz Mihálynak volt lovas szobra, akinek tiszavirág-életű, a román történelmi tudatban azonban mély nyomot hagyó fejedelemsége időnként Havasalföldre és Moldvára is kiterjedt. Alkotója Oscar Han, akinek műve 1968-ban került Gyulafehérvárra.

Bethlen Gábor nem lovas szobrot kapott Gyulafehérvárott, pedig uralkodása alatt Közép-Európa meghatározó fejedelme volt. Így emléke Gyulafehérvárott nem katonai győzelmeihez vagy eredményes békekötéseihez kötődik, hanem a kultúrához és az erdélyi
református hagyományhoz, s benne az egyetemes magyar sorshoz, a költő Zrínyi Miklós szavaival: Sors bona nihil aliud! (Csak jószerencse kell, és semmi más!) Ez azonban mit sem ér, ha nincs öntudat és századokon átívelő szívósság.

Az erdélyi Hegyalja, az itteni szórvány magyarság nagy tettet vitt végbe azzal, hogy az erdélyi örökség az egykori fejedelmi székvárosban új színben tűnhessen fel. Bethlen Gábor emlékezete 2022-ben múltat idézve és jövőt építően visszatért Gyulafehérvárra és a környékre is. Az Erdélyi Református Egyházkerület 2022 májusára fejezte be Székelykocsárd, Csombord, Magyarlapád,
Magyarigen-Boroskrakkó, Gyulafehérvár, Marosszentimre, Alvinc, Kéménd, Szászváros és Algyógy tíz történelmi templomának felújítását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. segítségével.◼

A szerző történész , diplomata