◼Rijeka, Fiume a magyar történelemben is fontos szerepet töltött be. Mit jelent a magyar múlt és mennyire érzékelhető még?
A városban lépten-nyomon magyar emlékekbe, magyar vonatkozású épületekbe ütközünk. Az egyik legfontosabb a kikötő, melyet ma is Barossnak neveznek, Baross Gáborról, a „vasminiszter”-ről. A környékén sétálgatva szinte minden magyarnak megakad a szeme a kikötőbakok magyar feliratain, ami jelzi, azok az osztrák-német származású „Skull Mátyás Vasöntödéjé”-ben készültek. Nekem személyes kedvencem a Hauszmann Alajos tervezte neoreneszánsz Kormányzói Palota, melyben ma a Tengerészeti és Történelmi Múzeum található. Ismert még az Adria Palota, a budapesti Adria Palota „testvére”. A Riván, azaz a tengerparton sétálgatva láthatjuk Jókai Mór emléktábláját. Neves írónk sokat tartózkodott a városban. Ettől egy kicsit távolabb, a pályaudvar felé haladva van a város legismertebb cukrászdája, ahol rigójancsit is ehetünk, ennek teraszán kétnyelvű tábla jelzi, ott volt egykor dr. Charmant Oszkár közjegyzői irodája.
Az elmúlt nyáron rengeteg magyar turista járt Horvátország-szerte, a Kvarner-öbölben, Rijekában/Fiumében is. Ez azért volt számomra meglepő, mert néhány kilométerrel arrébb sokkal szebb strandokon lehet élvezni a napsütést, talán a tenger is tisztább, és valljuk be, a legtöbb turista inkább a mediterrán környezet miatt jön, amit nem feltétlenül Rijekában fog megtalálni. Ennek egyik oka, amellett, hogy Magyarországhoz egyértelműen ez van a legközelebb, talán az, hogy Fiume egyre gyakrabban téma a magyar közbeszédben, nagy a tudományos érdeklődés is, továbbá sok regény, tudomány-népszerűsítő kötet jelenik meg róla.
A helyi köztudatban az olasz múlt sokkal erősebben jelen van, mégis többször hallottam, főleg tudományos körökben: „Itt mindent a magyarok építettek.” Meséltek olyat is, hogy a nagyszüleik még tudtak magyarul, mert a XX. század elején a városban több magyar iskola is működött, ahová a helybeliek is jártak. Azonban a fiatalabb korosztály, mint például az én hallgatóim is, szinte semmit sem tudnak már arról az időszakról.
◼A nyári félrefordítási ügy a feszültségeket is felszínre hozta. Valóban léteznek még ilyenek?
Amikor a félrefordítás történt – Kossuth ismert mondatát, „Tengerre, magyar”, a horvát sajtó „magyar tenger”-nek fordította, majd provokációt kiáltott –, én még csak készültem a kiküldetésemre. Egyik célomnak tekintem, hogy minél többen legyenek, akik majd ezt és mást is helyesen le tudnak fordítani, akkor nem történik ilyen kínos félreértés. Még mielőtt megkezdtem a munkát, többen figyelmeztettek, nehéz dolgom lesz, készüljek fel az ebből adódó feszültségekre. Az elmúlt több mint egy év alatt egyáltalán nem tapasztaltam ilyet. Örömmel fogadták az egyetemen is, hogy lehet magyarul tanulni, pozitív visszajelzéseket kaptam a kollégáktól és az egyetem vezetőségétől is, sőt, többen kiemelték, ez hiánypótló lehetőség, hiszen szükség van magyarul beszélő kutatókra, akik a még feldolgozásra váró magyar dokumentumokkal dolgoznak majd. A város vezetőségétől is kaptam támogatást a programjaimra, kiváló kapcsolat alakult ki Rijeka Város Múzeumával, igazgatója, Ervin Dubrović minden kezdeményezésünket örömmel fogadja és támogatja. Úgy gondolom, megértéssel, nyitott gondolkodásmóddal, mindenki érdekének figyelembevételével a kétoldalú kapcsolatokat még pozitívabb irányba tudjuk fordítani.
◼Kik azok a magyar történelmi személyiségek, akiket a városban még mindenki ismer?
Baross Gábor nevét, legalábbis vezetéknevét mindenki ismeri, de nem biztos, hogy sokan tudják, kicsoda. Van olyan diákom, aki Kossuthra is emlékezett történelmi tanulmányaiból, de azért nem ez a jellemző, különösen nem a fiatalabb generációnál. Személyes küldetésemnek is tekintem, hogy néhány, a városhoz köthető magyart szélesebb körben megismerjenek, akik a mai kor embere számára is fontos üzenetet hordoznak. Közülük kettőt hadd emeljek ki: Csapó Ida Nemeskéri Kiss Pál kormányzó felesége volt, aki 1841-ben magyar mintára nemcsak Fiume, hanem egész Horvátország első óvodáját (gyermekmegőrzőjét) alapította. Erre az inspirálta, hogy sok gyermeket látott kallódni az utcán, hiszen Fiumében már a XIX. században is általánossá vált, hogy a nők dolgoztak. Erről eddig senkitől nem hallottam a városban, Csapó Ida nevével először én is Kiss Gy. Csaba és Čurković-Major Franciska könyvében találkoztam. A másik jeles személyiség a nemrégen elhunyt magyar-amerikai pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály, aki Fiumében született 1934-ben. Korunk egyik legnagyobb pszichológusának tartom, az általa leírt flow-elmélet mindannyiunk hétköznapjait megkönnyítheti. Haláláról a New York Times is írt, Horvátországban azonban nem emlékeztek meg róla.
◼A lektorátus létesítése nagyon fontos lépés volt a kulturális kapcsolatok szorosabbra fűzésében. Hogyan került rá sor? A lektorátus feladatai közé a szigorúan vett nyelvi képzésen kívül más feladatok is tartoznak?
A lektorátus magyar kezdeményezésre alakult, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve a Zágrábi Magyar Nagykövetség több mint kétéves munkájának eredményeként, a Vendégoktatói Hálózat keretében. 2020 októberében kezdtük meg a munkát. A magyar nyelv választható tantárgy az egyetem képzésében, ettől az évtől már nemcsak a Bölcsészettudományi Kar diákjai, hanem az egyetem minden hallgatója számára. A nyelvoktatáson kívül a magyar kultúra megismertetése is fontos feladatom. 2021 októberében a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával magyar gasztronapokat és táncházat szerveztünk, melyen több száz helyi érdeklődő kerülhetett közelebb a magyar kultúrához. Voltak irodalmi estek, könyvbemutatók, és konferenciát is szerveztünk.
A legnagyobb sikert a Nem csak a rigójancsi… című kiállításom aratta, ahol az egyetem lépcsőin felállított húsz banneren mutattuk be Magyarország kiemelkedő értékeit. 2022-ben nagyszabású kiállítást tervezünk, mely a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, valamint a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum 2021-ben Budapesten bemutatott Fiume – kapu a nagyvilágra című kiállítás bővített változata lesz, éppen a turistaszezon közepén.
◼Milyen kapcsolat fűzi a városban élő magyarokat a lektorátushoz?
Egy kisebb magyar közösség él a városban, de nem autochton, nem itt született lakosok, valamennyien az életük egy későbbi szakaszában költöztek ide Vajdaságból, Magyarországról, Szlavóniából. Nagyon jó kapcsolatot ápol a lektorátus a magyar közösséggel, tavaly több közös programunk is volt: az egyesület székhelyén, a pećinei Villa Annában két könyvet mutattunk be, közösen szerveztük Tóth Péter Lóránt versvándor József Attila-estjét, valamint együttműködtünk a 2021 októberében rendezett Fiumei magyar napok megszervezésekor is.
◼A közép-európai úgynevezett kisnyelvek egyetemi oktatása egész régiónkban komoly kihívásokkal küzd. A rijekai magyar lektorátuson hány diák tanul magyarul? Mi a hallgatók fő motivációja a magyar nyelv tanulására?
Ez valóban így van, kis nyelvként jobban kell küzdenünk. Talán nehezebben szánja rá valaki magát, hogy magyar szakon (hungarológián) tanuljon, erre Horvátországban Zágrábban és Eszéken nyílik lehetőség. A lektorátus könnyebb helyzetben van, a nyelvtanulás kezdetben még nem jár komoly elköteleződéssel. Első évben kilenc hallgatóval indultunk, a második évben viszont már harmincegyen választották a magyart mint idegen nyelvet. A hallgatók motivációja szinte kivétel nélkül az, hogy egy kevésbé ismert, „egzotikus” nyelvet tanuljanak, ugyanis a lengyel, a macedón és a szlovén mellett a magyar az egyetlen nem szláv nyelv, melyet választható tantárgyként vehetnek fel. A horvátok körében általános nézet, hogy a magyar túlságosan nehéz nyelv, lehetetlen megtanulni, így sokan egyfajta kihívást látnak benne.
◼A magyar nyelv tudása milyen lehetőségeket teremt? Jár-e a munkaerőpiacon előnnyel a magyar nyelv ismerete?
Mikulásra a hallgatók egy vászontáskát kaptak, melyen a következő felirat szerepel magyarul és horvátul: „Én beszélek magyarul. Neked mi a szupererőd?” Ez lehetne mottó is, hiszen Horvátországban a magyar nyelv ismerete valóban különleges képességet jelenthet, amit megpróbálok különösen hangsúlyozni a diákjaimnak. Bármit is tanuljanak, a munkaerőpiacon jelentősen növelik vele az esélyüket. A turizmuson kívül is egyre élénkebbek a gazdasági kapcsolatok a két ország között, elég például a krki LNG-terminált említeni, vagy a legnagyobbak közül az OTP Bankot, a MOL-csoportot. Több kisebb befektető is érkezik, nekik helyi, horvát anyanyelvű emberekre van szükségük, akik megfelelő szinten tudnak magyarul kommunikálni.
◼A lektorátusra járó hallgatók horvátok, vagy vannak magyarok, magyar felmenőkkel rendelkezők is?
Kizárólag horvátok. Egyetlen hallgatóm van, akinek az egyik dédnagyanyja magyar volt, bár ez Horvátországban nem túl meglepő. Nem köti őket semmi Magyarországhoz, meglehetősen keveset tudnak róla. A nyelvtanuláson kívül minden órán legalább tíz-tizenöt percet a magyar kultúra megismertetésére szentelek.
◼Mik az Ön személyes motivációi? Mi kapcsolta, kapcsolja a horvátsághoz?
Horvát településről, Dusnokról származom, horvát felmenőink is vannak. Magamba szívtam mindkét kultúrát, de horvátul csak az egyetemen kezdtem tanulni. Kettős identitásúnak vallom magam, Magyarországon inkább ottani horvát, itt horvátországi magyar vagyok, mindkettő ad pluszt. Küldetésemnek tartom, hogy a két országot és nemzetet mind nyelvileg, mind kulturális értelemben közelebb hozzam egymáshoz.
◼Hol tanult horvát szakon? Mit jelentett Önnek az úgynevezett kisnyelvi filológiák közé tartozó horvát szak?
Az ELTE-n végeztem magyar és horvát szakon. Csak magyar szakra készültem, nyelvész szerettem volna lenni, de javasolták, válasszak még valamit. A családi kötődés miatt a horvát adta magát. Kiváló oktatóim voltak a kroatisztikán, nagyon jó társaság alakult, rövid időn belül ez lett a domináns szakom. Életem egyik legmeghatározóbb és egyben legjobb döntésének bizonyult, hogy horvát szakon végeztem. Soha nem kerestem munkát, de a nyelvtudásomnak (is) köszönhetően nem voltam soha munka nélkül. Ebben találtam meg a hivatásomat: egyrészt azt, hogy amíg lehet, összegyűjtsem és leírjam szülőfalum, Dusnok több mint háromszáz éves archaikus, már kihalófélben lévő horvát nyelvjárását, másrészt pedig, hogy hidat képezzek a két ország/nemzet között, segítsem a kétoldalú kapcsolatokat, ahol csak tudom.
◼Mennyire kötik a városhoz személyes élmények?
Gyerekkoromban egyszer átutazóban jártam Rijekában, csak egy csúnya gyárépület maradt az emlékeimben. 2018-ban, mikor már Zágrábban éltem, kétszer is voltam itt: júniusban egy nyelvészeti konferencián, szeptemberben a magyar napokon. Azt hiszem, már ekkor megszerettem, de álmomban sem gondoltam, hogy két év múlva az otthonom lesz, a konferencia helyszíne, a Bölcsészettudományi Kar pedig a munkahelyem, három év múlva én fogom szervezni a Fiumei magyar napokat. Bár Rijeka nem tipikus tengerparti város, mégis kiválóan ötvözi a kontinentális és a mediterrán jegyeket, valóban „a sokszínűség kikötője”, ahogyan az egyik szlogen is mondja. Otthon érzem magam a rengeteg magyar hatás miatt is, ami még mindig érződik. Dezső János, a Liszt Intézet igazgatója szokta mondani, hogy „élni csak mediterrán kikötővárosban érdemes”, ezt a véleményt tökéletesen megértettem az elmúlt több mint egy év alatt.
◼Miért jó lektornak lenni?
Szerintem nekem van a világon a legjobb munkám. Kisebb-nagyobb kihagyásokkal több mint tíz éve tanítok magyar és horvát nyelvet. Nyelvtanárként van lehetőségem megismerni a diákokat, közelebbi kapcsolatba kerülni velük, hiszen a nyelvórákon mindenki beszél magáról, ez is a tananyag része. Nagyon jó érzés, hogy Magyarországot képviselem itt, illetve a hallgatóim is az én szemüvegemen keresztül ismerik meg hazánkat. Az oktatáson kívül, ahogy már említettem, feladatom a magyar kultúra népszerűsítése is, ezért pedig a horvát közönség nagyon hálás.
◼Végezetül még egy fontos kérdés, mit lehet tudni
a fiumei cápákról?
Benedek Szabolcs A fiumei cápa című könyvének horvát fordítását bemutattuk. Nyáron pedig megjelent a legnagyobb helyi napilapban, hogy egészen a parthoz közel fényképeztek egy cápát, éppen azon a szakaszon, ahol én is fürdeni szoktam. Ez olykor eszembe jut úszás közben, de reménykedem, hogy mint a XX. század elején a magyar napilapokban, ez is csak egy hírlapi kacsa volt az uborkaszezonban. Még nem láttam cápát Fiumében, s remélem, nem is fogok. Nyugodt szívvel jöjjenek Fiumébe, a tengerparti üdülésen túl hazánk múltjának egy darabkáját is megismerhetik.◼
