A német köztudatban a szövetségi alkotmánybíróság (Bundesverfassungsgericht) afféle olimposzi istenek gyülekezetének minősül, messze
a legnagyobb tekintélyt élvező alkotmányos szerv
– nem csoda tehát, hogy a kormány tagjai szinte alázatosan nyilatkoztak az ítéletről. Mi is történt tulajdonképpen?
A szövetségi képviselőház (Bundestag) CDU/CSU-frakciójának tagjai keresetet nyújtottak be a 2021. évi költségvetési törvény második utólagos módosítása ellen – az alkotmánybíróság helyt adott a keresetnek, megállapítva a törvény alkotmányellenességét és semmisségét. 2021-re a kormány felhatalmazást kapott a koronavírus-pandémia következményeinek kezelése céljából több évre elosztva 60 milliárd euró összegű hitel felvételére – mint később kiderült, erre nem volt szükség. Ezzel szemben a kormányt alkotó jelzőlámpa-koalíciónak (a szociáldemokraták, liberálisok és zöldek színei alapján kitalált becenév) 2022 februárjában az az ötlete támadt, hogy – 2021-re visszamenőleg – felhasználja a felhatalmazást az úgynevezett energia- és klímaalap felhizlalására.
Koalíciós szerződés a jelzőlámpa-koalíció színeivel (képek a Wikipédiáról)
A később klíma- és transzformációs alap (német rövidítése: KTF) névre átkeresztelt, a kincstári zsargonban „nem önálló szövetségi különvagyon” címkével futó alap 42,6 milliárd euró helyett így 102,6 milliárd eurót biztosított volna különféle politikai célok elérésére:
elektromobilitás, az épületállomány energetikai korszerűsítése, hidrogénhálózat kiépítése, a vasúti infrastruktúra fejlesztése
és hasonlók. Ilyen elkülönített alapok a rutinszerű kiadások mellett évtizedek óta szerepelnek, bár a szövetségi számvevőszék ezt a gyakorlatot állandóan kritizálja.
A zöldek számos kedvenc projektje erős vitákat okozott, amelyek közül kiemelkedik az épületenergetikai törvény – Németországban közismert becenevén a „fűtési törvény”. Ez a törvény a fűtési rendszerek minél messzemenőbb és az érintettek számára költséges átállítását célozza megújuló energiaforrásokra, amelynek terheit anyagi támogatással szeretnék csökkenteni. Mindez rengeteg pénzbe kerül, és kissé hasonlít a szocializmus régi vicc szerinti meghatározására: a törvény nem tud megbirkózni azokkal a nehézségekkel, amelyek nélküle fel sem merültek volna.
Természetesen ezzel nem akarom azt állítani, hogy mindezen projektek eleve elhibázottak lennének – a dekarbonizáció nagyon is szükséges. Inkább azt a sajnálatos tényt világítják meg, hogy
a Merkel-érában súlyosan elhanyagolták a beruházásokat,
és inkább szociális jótéteményeket osztogattak, holott a pénzügyi világválság megfékezése és a koronavírus kitörése közötti évtizednyi eldorádó lehetővé tette volna a jövőbe mutató infrastrukturális és energetikai beruházásokat.
A Szövetségi Alkotmánybíróság épülete Karlsruhéban
Az alkotmánybíróság ugyan jogászi szakszerűséggel, de értelmét tekintve ócska trükknek minősítette a költségvetés utólagos módosítását: az ebből származó kiadások ténylegesen később keletkeznek, de 2021-hez számítottak volna, ezzel pedig
hozzájárultak volna az alkotmányos „adósságfék” megkerüléséhez.
Az alaptörvény (Grundgesetz) 109. cikkely 3. bekezdésének és 115. cikkely 2. bekezdésének első mondata szerint elvben az államháztartás egyensúlyát hitelfelvétel nélkül kell biztosítani, aminek a szövetségi költségvetés eleget tesz, ha a hitelekből származó bevétel az előző év névleges GDP-jének 0,35 százalékát, úgynevezett konjunkturális tényezővel finomítva, nem lépi túl. „Természeti csapások vagy szokatlan szükséghelyzetek esetén, amelyek kívül esnek az állam ellenőrzésén, és az állam pénzügyi helyzetét erősen hátrányosan befolyásolják, a szövetségi képviselőház többségének határozata alapján ezen felső hitelhatárokat túl lehet lépni”, mint azt az alaptörvény 115. cikkelye 2. bekezdésének hatodik mondata megengedi.
Az alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a különvagyonokra is (amelyeket inkább „különadósságoknak” nevezhetnénk) vonatkoznak mind az adósságfék, mind az állami költségvetés évenkénti megszavazásának elvei, vagyis a 2021. évi költségvetés utólagos kiegészítése esetén is a parlamentnek erről még 2021-ben kellett volna határoznia, 2022-ben visszamenőleg már nem lett volna szabad dönteni.
Scholz kancellár és Lindner pénzügyminiszter az ítélet után meghúzták a vészféket,
és zárolták a KTF-et, valamint további jogbizonytalanságok elkerülésére a közvetve szintén érintett gazdaságstabilizálási alapot (Wirtschaftsstabilisierungsfonds – WSF) is. Még 2023-ra lóhalálában utólagos kiegészítő költségvetési, valamint a szokatlan szükséghelyzetet megállapító, hitelfelvételt legitimáló törvényjavaslatot terjesztettek a parlament elé. A szükséghelyzetet a kormány főként az Ukrajna elleni orosz háború energiapiaci következményeivel indokolja. Ennek pikantériája persze az, hogy vajon a kormánynak jóformán egész évben miért nem tűnt fel, hogy szükséghelyzet van? Erről most nyaktörő tempóban kell határozni – addig a 2024. évi rendes költségvetésről, amely az ítélet előtt már közel állt a zárószavazáshoz, szó sem lehet.
Christian Lindner pénzügyminiszter ellenzi a kincstári fegyelem fellazítását
Kétséges az is, hogy 2024-ben meg lehet-e oldani a költségvetést újabb szükséghelyzet megállapítása nélkül, mivel azt újabb, az alkotmányos normál helyzetet túllépő kölcsönfelvétel nélkül aligha lehet egyensúlyba hozni. Az alkotmánybíróság viszont megállapította, hogy
minél többször hirdetnek meg egymás után szükséghelyzetet, annál alaposabban kell megindokolni annak okait,
nehogy a szükséghelyzet eszközeivel élés alkotmányellenes gyakorlattá fajuljon. Ez a koalíciónak bizony komoly fejtörést okoz.
A szociáldemokraták és a zöldek mint kormánypártok, valamint a kommunisták utódpártja, sőt több tartományi CDU-miniszterelnök is most szeretné az adósságféket kiengedni arra hivatkozva, hogy enélkül nem lehetséges a klímavédelmi és infrastrukturális beruházásokat a szükséges mértékben folytatni, valamint a mikroelektronikai gyártelepítésekre (az Intel Magdeburgban és a TSMC Drezdában) már beígért támogatásokat kifizetni. A gyárak a bonyolult szállítási lánc esetleg és egyre valószínűbben fellépő megszakításai miatt önmagukban persze nem garantálják a stratégiai függetlenséget. A liberálisok mint harmadik kormánypárt
az erősen megemelkedett kamatláb miatt ellenzik a kincstári fegyelem fellazítását, és keresik a lehetőséget az állami szubvenciók csökkentésére
– e szemszögből a túlzott eladósodás elkerülése is a fenntartható fejlődés egyik eleme, elkerülve a jövő generációk terhelését.
Ez azonban csaknem lehetetlen küldetés, mert a 2022. évi szövetségi költségvetés 480,7 milliárd euró összegű kiadásainak több mint felét szociális kiadásokra költötték, amit – mondhatni – csöndes összpárti koalíció támogat. Ezen az óriási összegen belül majdnem pontosan százmilliárd euró kellett
a nyugdíjbiztosítás stabilizálására – ehhez hozzányúlni pedig felérne a politikai öngyilkossággal,
holott a demográfiai válság miatt előbb-utóbb itt is elkerülhetetlen lesz egy hosszú távú reform, ami megszorításokkal jár.
A költségvetési jogi részleteken túl elképesztő és nem éppen jó bizonyítványt állít ki a német kormánypárti vezető politikai körökről (az „elit” szót nem használnám szívesen ebben az összefüggésben), hogy milyen naivitással rohantak a válságba. Tették ezt pedig annak tudatában, hogy számos szakértő (közgazdász és jogász) már eleve intette őket, hogy baj lesz... Németország stabilitása – nemcsak pénzügyi szempontból – egész Európa érdeke, és csak reménykedni lehet, hogy az érintettek tanulnak a leckéből.
