Sajátos értelmiségi nézőpont, az érzékeny művészlélek traumatikus reflexiója – gondolhatjuk Okszana Sztefanyivna Zabuzsko Sevcsenko Nemzeti Díjjal kitüntetett ukrán írónő, költőnő, irodalomkritikus, a magyarul is megjelent Terepvizsgálatok az ukránok szexuális életéről című feminista regény szerzőjének véleménye láttán, aki óvja Európát Tolsztoj vagy Dosztojevszkij műveinek olvasásától, miután szerinte ők (is) az Ukrajna elleni orosz agresszió előkészítőinek tekinthetők.
Más dimenziója van ugyanakkor Olekszandra Koval, az Ukrajnai Könyv Intézet igazgatója álláspontjának, aki a hivatalos ukrán kultúrpolitika magas állású reprezentánsaként száműzne százmillió „propagandakönyvet”, közöttük számos orosz klasszikus művét is a köz- és iskolai könyvtárakból.
Az Ukrán Könyv Intézet célja a könyvipar állami politikájának alakítása, a könyvolvasás elősegítése Ukrajnában, a könyvkiadás támogatása, a fordítási tevékenység ösztönzése és az ukrán irodalom népszerűsítése külföldön. A háború alatt ezt még intenzívebben teszik, aktívan együttműködve más kulturális intézményekkel Ukrajnában és szerte a világon.
A nehéz háborús időkben
„a külföldi partnerek mellettünk állnak: bátorítják az orosz könyvek általunk kezdeményezett bojkottját”.
„Külföldi kollégáink pedig nem engedik meg Oroszországnak, hogy bemutassa könyveit.”
Ukránellenes könyveket keresve tanulmányozzák a nyugati közkönyvtárak állományát, és követelik, hogy távolítsák el azokat,
hogy „kultúránkat, irodalmunkat és történelmünket ne hamis orosz narratívák, hanem ukrán szerzőink képviseljék”.
Olekszandra Koval (Facebook)
Az otthoni tisztogatás várható ütemét a szabályozás előkészítése közben nehéz megjósolni, de természetesen szeretnének minél gyorsabban haladni. Először, az idei év végéig kivonják a közkönyvtárakból az ukránellenes tartalmú, birodalmi narratívát és erőszakpropagandát, oroszbarát, soviniszta politikát tartalmazó, valamint a szovjet időkben megjelent „ideológiailag káros” könyveket.
A lefoglalások második körében különböző műfajú kortárs orosz szerzők 1991 után Oroszországban megjelent könyvei, köztük gyerekkönyvek, romantikus regények
és detektívtörténetek kerülnek sorra. „Ez az idő nyilvánvaló követelménye” – vallja Koval, bár megérti, hogy ezekre a művekre mégis lehet kereslet.
Hogy ideológiailag mi számít károsnak, illetve mi a birodalmi narratíva vagy az oroszbarát, soviniszta mű kritériuma, azt az igazgatónő nem pontosítja; valamelyes támpontot az orosz klasszikusok hangsúlyos nevesítése adhat. „Mindannyian olvastuk ezeket a könyveket” – mondja Koval, s mivel a világirodalom klasszikusait akkoriban csak közvetve ismerhették meg, sokak meggyőződésévé vált, hogy
az orosz klasszikusok a világirodalom csúcsának számítanak, ismeretük a műveltség, az intelligencia, az esztétikai érzék elengedhetetlen alkotóeleme. Valójában azonban ez nincs így
– vélekedik.
Olyan orosz költők és írók, mint Alekszandr Puskin és Fjodor Dosztojevszkij vetették meg az orosz világ és az orosz messianizmus alapjait. Ez szerinte valójában nagyon káros irodalom, mivel befolyásolhatja az emberek nézeteit. Ezért ezeket a könyveket a köz- és iskolai könyvtárakból is el kell távolítani.
Az egyetemi és a kutatókönyvtárakban valószínűleg maradniuk kellene, hogy az irodalomtudósok tanulmányozhassák „a gonoszság és a totalitarizmus gyökereit”.
Ami a tudományos könyvtárakat és a szakirodalmat illeti, az „ukránellenes álláspontot” képviselő, de ideológiai konnotáció nélküli tudományos könyvek visszavonására nincs ok – mindaddig, amíg ukrán vagy külföldi szerzők nem hoznak létre helyettük más műveket. Másrészt az igazgatónő nem gondolja, hogy a háború alatt hozzáférést kellene engedniük ukránellenes álláspontot képviselő szerzők műveihez. „Mert, ha elolvassuk őket, jóváhagyhatjuk álláspontjukat.”
