A név/nevek után a hármas hatványkitevő bizonyára az alkotók létszámára és talán arra is utal, hogy ez a mostani nem az első csoportos fellépésük. Együtt állítottak ki már négy évvel ezelőtt is 2019-ben Budapesten az Art 9 Galériában. Más-más anyaggal ezt követték a szerbiai Újvidék és Törökbecse kiállítótermeiben rendezett bemutatkozások. És most újra itt vannak Budapesten, a Bartók 1 Galériában.
A kiállító hármak együttes megjelenése számára közös nevező a konkrét művészet, mely elnevezés genealógiáját tekintve a múlt század negyvenes éveinek végén Milánóban létrehívott Movimento Arte Concreta (MAC) csoportra is utalhat. Ők a valóságos vonatkozásoktól elszakadó, konkrét festői tárggyá tett formák világát kutatták. Mondrian és Van Doesburg purizmusából erőt merítve viaskodtak a kortárs neorealisták figurativitásával, sőt az informel absztrakciójának egyes pszichologizálásba hajló megnyilatkozásaival, mígnem a konkretista alapelvekben egyező, de mégis csak laza csoportosulás tagjai a maguk önálló útját járva egy évtized után szétszéledtek.
A konkrét mint hívószó azonban az idők során a különböző földrészeken és országokban, tehát térben és időben szétterjedvén természetesen más-más jelentésárnyalattal gazdagodhatott. A Bartók 1 Galériában most felsorakoztatott művekből kitetszik, a mai hármak is önálló törekvésekkel, a saját életút és művészi építkezés eltérő pontjain tartózkodnak. Úgy vélem, az irányvonalat illető tanulságos analógia felment a kötelezettség alól, hogy pontos művészetelméleti meghatározással kelljen bíbelődni. Hagyatkozzunk az alkotókra. Szakmai és szellemi igényességük okán ezt biztosan megtehetjük. Együttállásukat különben is a kiállított művek, leginkább a művek igazolják.
A felismerhető markáns különbségek mögött valamennyiüknél ott van a szilárd háttér, a konstrukció átgondoltsága.
Kiss Zoltán ezen az alapon gesztuselemekkel építkezik tovább, önértelmezése szerint is hangsúlyozottan az informel – értsd: a nem geometrikus konkrét – jegyében. Műveit rendkívüli igényességgel és következetességgel hozza létre. Tekintsünk színezett nyomataira, litográfiáira, vagy példának okáért vegyük figyelembe, hogy a festői munka során ideiglenesen kemény táblára feltűzött vásznait a későbbi, vakrámára feszítést is számításba véve komponálja meg. Nagy lendületű műveit nem utólag vágja ki ’menthető, ami menthető’ alapon. Színhasználata összefogott, következetes.
Szlabey Zoltán az absztrakció geometrikus pólusához áll közelebb, de műveivel ő is leginkább a saját maga korábbi törekvéseihez kapcsolódik. Motívumait a megelőző kiállításokon szerepeltetett sík- és térbeli konstrukcióiból, installációiból írja át és gondolja tovább. A szigorú geometrizálást könnyed kompozíciókba oldja. Számos képének csúcsára állított négyzet a vonatkoztatási alapja. Bizonyos művekből laza csoportokat, sorozatot is képez. Széles skálán mozgatott színeivel karakteresen és igencsak magabiztosan bánik.
Fábián Zoltán szintén a saját útján haladva, most olyan frissen készült munkákat állít előtérbe, amelyekben a természet játékát – eső áztatta vagy más esetlegességeket hasznosító módon megmunkált (egészen pontosan erők által ’munkáltatott’) felületeit – tereli a képi konstrukció keretei közé. Kiállított vásznain Sötét anyag munkacímmel nagy kiterjedésű, homogén fekete felületeket ütköztet egy-egy erőteljes színnel, illetve a fent említett véletlenek által alakított felületekkel. A síkok geometrikusan kemény illeszkedését fehér vagy a színes mezőkből kinövő csíkokkal dinamizálja tovább és fordítja az egészet egyfajta imaginárius térbe. Csak dicsérni lehet a kompozíciók nagyvonalúságát és a kivitelezés igényességét.
A művészek nem egyszerűen betelepednek vagy behúzódnak egy kiállítási térbe, hogy kapva az alkalmon, telezsúfolván a falakat garázdálkodhassanak, lebecsülve ezzel önmagukat, műveiket és közönségüket. A három Zoltán birtokba veszi a rendelkezésükre bocsátott teret, belakják és ha kell – mint jelen esetben is –, megküzdenek a körülményekkel, mert a kiállítás egészére, az összhatásra is figyelnek. Talán egymással is sokkal inkább ezért szövetkeznek, no meg a minőség okán, semmint valami didaktikus stílusegységre törekedvén.
Formaszigor, könnyedség és nagyvonalúság kiállításuk jellemzője. A képek külön-külön nem is szorulnának rá a címadásra, ha a feliratokon csak az alkotók neve szerepelne, a rendezvény címe átveszi a terhet. A művek egymást erősítve önmagukért állhatnak és állnak helyt.
A Bartók 1 Galériában megrendezett Zé a köbön kiállítás, Szlabey Zoltán, Kiss Zoltán és Fábián Zoltán közös kiállítása megtekintésre érdemes. A művek a nevezett alkotóktól elvárható módon igényes munkák. A hely (1114 Budapest, Bartók Béla út 1.) május 23-ig most hasonlóképpen igényes látogatókra vár. És ha már konkrét művészetről esett szó, a betérőknek, ha nyitottak a kortárs értékekre, nem kell csalódniuk…
Képek: a művészek jóvoltából
