Arek, Arkadiusz Ignaszak lengyel képzőművész szinte már hazajár Magyarországra. Évek óta résztvevője a hazai és nemzetközi művésztelepeknek; a 2000-es években részt vett Gyergyószárhegyen a MAMŰ alkotótelepén, 2001-ben, majd azóta többször is megfordult Jászberényben, az ArtCamp művésztelepén; önálló kiállítása volt a MAMŰ-ben és a Szolnoki Művésztelepen; az utóbbi években pedig állandó alkotója a Nagykáta-Erdőszőlő művésztelepnek. Nyaranta művésztelepről művésztelepre következetesen alkalmazza saját, konceptuális programját, hogy azt mindig az aktuális hívószóhoz igazítsa. Most látható kiállításának több munkája is Magyarországon készült.

 

Minimalista, absztrakt, monokróm, konceptuális művészete különleges belső tájakat láttat. A monokróm festészet talán az egyik legnehezebben befogadható műfaj, melynek gyökerei az absztrakt szuprematizmusig, Malevics Fekete négyzetéig nyúlnak vissza. Az 1960-as évektől önállóvá vált irányzat elsősorban önmagára reflektál; benne a festék, a hordozófelület, a bennük rejlő lehetőségek, valamint a különböző tónusok hatásának feltárása válik elsődlegessé. Fontosak az optikai effektusok, valamint a használt technikákon és anyagokon keresztül a fény- és a színtan elméleteinek ismerete és használata. Az effajta festészetben kiemelten érvényesül az alkotó és a szemlélő belső világa, mely a monokróm festészetet recepcióesztétikai szempontból rendkívül személyessé és intimmé teszi.

 

Arek műveinek elkészítéséhez szinte teljes életművében egyetlen színt használ, az ultramarinkéket. A kék (pontosabban a cián) az egyik alapszínünk, a sárga és vörös (illetve a magenta) mellett; a víz és a levegő színe. A kék mély, élénk árnyalata azt ultramarin, a festészet történetének egyik legfontosabb színe. Az ultramarint eredetileg a lapis lazurit drága és különösen értékes ásvány őrlésével készítették. Az elnevezése a latin ultramarinus, vagyis a ’tengeren túli’ szóból származik, mivel a pigmentet az itáliai kereskedők, a XIV–XV. században, a tengeren túlról, Afganisztánból szállították Európába. Az ultramarint a reneszánsz festők a legjobb, legdrágább kék árnyalatnak tartották, amelyet Szűz Mária ruhájának ábrázolásánál alkalmaztak, a szentség és az alázatosság szimbólumaként. 

 

A drága és különleges ultramarint az olasz reneszánsz mesterei, Fra Angelico, Leonardo da Vinci, Michelangelo és Raffaello előszeretettel használták, a németalföldi barokk alkotók művei közül pedig leginkább Vermeer festményein fedezhetjük fel. Arek az ultramarin pigmentet olajfesték formájában, egyedi módon hordja fel vásznaira, gyakran a klasszikusnak számító lenvászonra, hogy bennük a len anyagának természetes, natúr, barnás tónusai és rusztikus felületei is érvényesülhessenek. Egyetlen színnel festett vásznain horizontális, vertikális, diagonális vagy centrális rétegeket hoz létre, azokból szabályos vagy szabálytalan alakzatokat formál, hogy velük fegyelmezettebb vagy könnyedebb hatású képeket és élményeket teremtsen.

 

Munkáiban leginkább a transzparencia elve érvényesül, amelyet a festékrétegek egymásra halmozásával ér el. Festményei olyan illuzionisztikus hatást generálnak, amely egy-egy képen belül, sőt a többelemű munkák esetében is működik. Arek a transzparens festészeti technika ismeretét Németországban, az akvarell használatát fókuszba helyező Mesterképzés kurzusán mélyítette el. Számára leglényegesebbé az átlátszóság elve vált, melynek esszenciája az egymáson átütő festett síkok és a különféle alakzatok kialakítása, hogy a layerek az általuk keltett hatások játékát hangsúlyozzák. Az egymásra történő réteges vagy lazúros festésmód alkalmazása lehetővé teszi, hogy elérje azokat a hatásokat, amik elsősorban az akvarellfestészetben tudnak megvalósulni. Arek festményei készítése során bravúros módon dolgozik azon, hogy az olajfestékrétegek képesek legyenek átengedni a fényt, és az alsóbb layereket is láttatni engedjék, hogy velük vásznain kialakítsa az egyetlenként használt szín különböző mélységeit. A felhordott rétegek száradása után, a transzparens módon való ráfestés eredményeként a felületeken összeadódnak, így az ultramarin képes világosabb vagy mélyebb, sötétebb tónusokat elérni, hasonlóan ahhoz, ahogyan azt a német Joachim Bandau és Ludwig Wilding művészetében tapasztalhatjuk.

 

Arek kiállításának címe Infinity, vagyis végtelenség, határtalanság; amely a teljes kiállított anyagra, mint egységes sorozatra vonatkozik. Az egyes műveknek nem ad külön címet, hiszen koncepciója szerint valamennyiben az a fajta végtelen horizont fedezhető fel, amely egyszerre jelenítheti meg a határtalan égboltot és a tengert. Az infinity fogalma a teológiában, a filozófiában, a matematikában és a csillagászatban is ismert, s nem csupán a láthatárban, hanem az önmagába visszatérő körformában is felfedezhető. Arek festményein érzékelhetővé válik az elképzelhetetlen végtelen, hogy olyan belső lelki tájjá, sőt sajátos világképpé lényegüljön át, amely a látványból, a megélt pillanatok élményeiből és a lélek apró rezdüléseiből harmonikus egységgé olvad össze.

 

Képek: Pető Hunor engedélyével.

 

Arkadiusz Ignaszak Infinity című kiállítása február 3-ig tekinthető meg a Magyar Műhely Galériában (1072 Budapest, Akácfa utca 20.).