REPLICA 3.2 NR (VÖRÖS)
 

Erősen önreflexív a kiállítás, hiszen tematikája Czigány Ákos alkotói praxisát is fókuszba helyezi. A művész szándéka a képalkotással ugyanis mindig az, hogy a jelenségek mélyére ásson, és azokat analizálva jusson el a dolgok lényegéhez. A platóni ideatan mentén haladva Czigány az érzékiségen túli igazságot kutatja, vágya a világban jelen levő tárgyak esszenciáját meglelni. Munkamódszere így szorosan kapcsolódik a látáshoz: időt szán önmaga és az egész teremtett világ megfigyelésére és elemzésére, a végletekig analizál, majd precíz műgonddal létrehozza a művet, amely puszta érzékisége folytán is lenyűgözi a látogatót, ám a művész filozofikus elméjébe is bepillantást enged.

A három sorozat nagyszerűen működik együtt a térben, különféle értelmezési rétegek mentén egymásba olvashatók. Az első szint a zsigeri befogadásé, amikor kifejezetten a fotók által megjelenített tárgyakra koncentrálunk. A Replica műszemei a hiányzó testrész pótlására szolgáló orvosi eszközök, amelyek a látás hiányára hívják fel a figyelmet. Természettudományos érdeklődéssel közelítve rácsodálkozhatunk e műszemek gondos megmunkáltságára, a szivárványhártyák kanyargó örvényeire, az ín- és szaruhártyákon megjelenő hajszálerek szövedékére. Tulajdonképpen mindarra, amitől egy műszem leginkább megközelíti a valódi szerv látványát.
REPLICA 4.10

 

Ahogy ezeken a fotókon a valóság egy-egy tárgya jelenik meg, úgy a Spekulum sorozatot is olvashatjuk a tárgyszerűség felől közelítve. A fotókon a tükröződés nélküli tükrök láthatók, amelyek nem verik vissza a valóság képét. E fotókon ezek a tárgyak önmagukat jelentik, tárgyszerűségük hangsúlyozódik. És így ér össze tulajdonképpen a két sorozat: a műszem, amely nem lát és a tükör, amely nem tükröz. A Proiectio vetítőgépek lencséit villantja fel, azonban a két felület között maradt emulzió destruálja magát a látványt, s így tulajdonképpen ebben a szériában is a nem látás jelensége tematizálódik. És ahogy a műszemek esetében, úgy a Spekulumnál és a Proiectiónál is maga az elemi látvány vált ki erős hatást a befogadóból. A tükröknél a felületi roncsolódások, a töredékesség, a szilánkosság tartja lázban a tekintetet, a Proiectio sorozat pedig a nézőt asszociatív játékba hívja.

Ha egy réteggel mélyebbre ásunk, akkor e három sorozat szimbolikus olvasatához érünk el. A látás mint a megismerés empirikus eszköze a világhoz való hozzáférhetőség kérdését is beemeli az értelmezés terébe. És itt valamiképp ismét belép Platón ideatana, hiszen ezek a fotók olyan kérdéseket feszegetnek, mint hogy mit és mennyit látok a világból, amit látok, az megegyezik-e a valósággal, valamint, hogy az én valóságom és a mások realitása hogyan alkot, vagy egyáltalán alkot-e közös halmazt.
PROIECTIO 5, 1260 R

 

Tulajdonképpen mindhárom széria állítása a valósághoz való teljes hozzáférés képtelensége. Platóni értelemben a pillanatnyi látszatvalóság tárgyai ugyan a valóságot imitálják, de azt nem érik el. A Replica műszemei bár steril érzékiségükben (egy fotó kivételével) tűpontos élességgel vannak ábrázolva, mégsem alkalmasak arra, hogy a segítségükkel befogadjuk a világot. (A sorozat egyetlen homályos felvétele Czigány saját látására tett reflexió: mivel a művész szeme gyenge, így a totális látványhoz csak korlátozottan fér hozzá.) De hasonló a helyzet a tükrökkel is: azt várnánk, hogy bennük a valóság válik láthatóvá, ehelyett azonban csak homályos, fényes, csillanó felületeket látunk. Ha eszerint olvassuk, akkor a Proiectio esetében is hasonló kérdések merülnek fel: látunk valamit, de nem tudjuk pontosan, hogy mi lehet az, ami zavart kelt a befogadásban. A látvány emlékeztet minket valamire, több dologra is, de egyik meghatározásunkat sem érezzük egészen pontosnak vagy helyesnek.

Mindhárom sorozat azonban egyértelműen beindítja a néző asszociatív gondolkodását, ami újabb értelmezési szintet nyit meg. A műszemek íriszeinek örvénylő csóvái üstökösökké állnak össze a szemünk előtt, a pupillák kisbolygókká alakulnak, a látvány kozmikussá válik. Az űr még erősebben tematizálódik a sorozat azon képeinél, amelyeken az RGB színmodellú fotókat Czigány egyetlen színcsatornára bontva jeleníti meg. A létrejött szürkeárnyalatos felvételek úgy hatnak, mintha egy űrszonda által készített fekete-fehér képek lennének. De ugyanez az érzetünk a Proiectio némely felvétele esetében is, sőt: a tükrök felületi játékai is előhívják bennünk az univerzum képét.
PROIECTIO 4, 1259 R
 

Ami különösen érdekes: ezek a fotók nemcsak a makrovilágot, hanem a mikrokozmoszt is láttatni engedik. A műszemek olykor egysejtűeknek hatnak, a tükrök apró szilánkjai jégvirágszerűen érnek egymásba, a Proiectio egy-egy darabja pedig a mikroszkopikus felvételekkel állítható párhuzamba. És ha így áll a dolog, hogy ezek a felvételek egyszerre idézik meg a makrokozmoszt és a mikroorganizmusok, az elemi részecskék világát, akkor tulajdonképpen mégis az egész világot láttatják a maga teljességében. Amiatt is izgalmasak ezek a sorozatok, mert az egyik pillanatban még a látszathoz közelítenek, míg egy másik olvasatban a platóni értelemben vett ideát láttatják. Ha a befogadás pusztán érzéki, akkor gyönyörködtetnek, ha pedig a tudatunkat is bevonjuk, akkor a dolgok mögötti mélyebb értelem is feltárul.

Képek a Várfok Galéria jóvoltából
 

Czigány Ákos Retina című kiállítása 2022. október 29-ig tekinthető meg a Várfok Galériában (1012 Budapest, Várfok utca 11.).