Keresztesi Botond legújabb sorozatának kiindulópontját a kagyló motívuma adta. A festőművészt kezdetben az foglalkoztatta, hogy ezt az organikus formát milyen módokon tudja kompozíciós elemként felhasználni. Azután a sorozat további festményeiben távolabb került ettől a motívumtól, a kagyló szimbolikus gazdagsága azonban termékenyen hatott a széria további képeire is.
A Longtermhandstand Galéria terében kiállított munkák motívumrendszerükben és szimbolikájukban is sokrétűek és árnyaltak, rendkívül hosszan fogva tartják a befogadói tekintetet. A festményeken előtűnő képlékeny, misztikusan kavargó kapuk megnyitják az utat egy komplex univerzum felé, amelynek tér- és időkezelése bár hordoz valamit a valóságból, mégis teljesen eltér attól, amit realitásnak gondolunk. A kapukban múltbeli korokból és a jövőből származó tárgyak örvényszerűen kavarognak, fluid módon oldódnak egymásba. Minden volt már, és van, és lesz, a dolgok, a jelenségek folytonos áramlásban vannak, hol épp eltűnőben, hol felbukkanóban. A művész képei így válnak a ciklikus történelem- és időszemlélet vizuális leképeződéseivé.
Kezdettel és véggel rendelkező lineáris, valamint egy adott haladási irányt kijelölő biblikus időfelfogással ellentétben a festőművész által teremtett világok örökké tartó és állandóan ismétlődő mozgásban vannak, nincs kiinduló- és végpontjuk, szerkezetüket nem a haladás, hanem a folytonos körkörösség határozza meg. A nézői tekintet is ennek megfelelően halad körbe ezeken a kapukon, olykor megpihen egy-egy ismert motívumnál, majd tovasiklik, hogy később újra visszatérjen és megint ráismerjen az egyes alakzatokra.
Ezekben a nyúlványszerűen hömpölygő formákban sokféle tárgy, kincs, motívum és szimbólum tűnik elő. A wunderkammerek világát idézi, ahogyan Keresztesi egymás mellé helyezi a klasszikus korok kincseit és a technicista világ szerkezeteit. Az ókori görög szoborfej mellett egyszer csak felbukkan egy motor kereke, egy másik képen az elefántos zongora játékarca kiborgszerű testben végződik, a Soul of a Century festményen pedig két, eozinos színekben pompázó szitakötő futurisztikus fémszerkezeteken pihen meg. A különböző történelmi időkből származó „kincsek” egymás mellé helyezésével a művész leheletnyi finomsággal mossa egybe a különböző történelmi időket, ezzel is érzékeltetve azt, hogy semmi sem múlt még el, épphogy még minden a kezdetre vár.
Keresztesi érzékeny festőiséggel szintetizálja a különféle organikus és anorganikus formákat. A csillogó, fémes felületek észrevétlenül alakulnak át növényi indákra emlékeztető nyúlványokká, a mechanikus szerkezet egy pillanat alatt vált mészkőből faragott görög oszlopfővé, a spirálos formába csavarodó kagyló egyszeriben szilánkos formává lesz. Ahogy az idő és a tér, úgy a formák is folyamatos átalakulásban vannak, torzulnak, eltünedeznek, valami mássá formálódnak, hogy azután a következő ciklusban újra felbukkanjanak.
Vanitas szimbólumok kerülnek a szemünk elé, amelyek saját mulandóságunkra emlékeztetnek, koponyafogak vicsorognak, félelmes szemű maszkok kacagnak ránk, ám ezek a motívumok e kanyargó formarendszerben mégsem szülnek szorongást, mert bár ők a végre figyelmeztetnek, a körkörös kapuk megerősítenek abban, hogy a vég egyben valami újnak a kezdete is. A buddhista szemlélet inspirálta műveinek értelmezési keretébe Keresztesi a reinkarnáció gondolatát is beemeli.
Bár szimbolikusan rendkívül telítettek ezek a kompozíciók, mégsem tekinthetünk el dekoratív jellegüktől. A Machines With Love kiállítás alkotásai burjánzó ornamentika mentén szerveződnek, amelyek a szecesszió dekadenciáját és pompáját idézik. Ahogy Farkas Benedek írja: „Figuráinak morfológiája korabeli tükrök, bútorok dekoratív ívein alapszik.” A festmények a régi korok fényűzésének nyomát őrzik, letűnt korokról tudósítanak, amelyekben még magától értetődő és immanens módon volt jelen a szépség iránti vágy – aminek visszatérésére szomjazunk.
A sorozat fluid módon egymásba oldódó felületein bár „különféle transzformerek, gyöngyházfényű kagylók, Hi-Tech karosszériák, Noh maszkok, bionikus testrészek és az antik szobrászat remekei kerülnek szimbiózisba”, azok mégis dekoratív és homogén entitássá alakulnak Keresztesi képein. A jelzésszerű háttér tovább erősíti az előtér örvénylő alakzatainak síkszerűségét, mintázatjellegét, amelyek a finom festőiségtől egészen líraivá és érzékivé válnak.
Kissé elkülönül a többi műtől a Royal Oak festmény, amely egy szecessziós ornamens felnagyításából született. Ezt a kompozíciót nem a körkörös, nyúlványszerű alakzat definiálja, hanem maga a mintázat, amely Keresztesi képén életfává dagad, így szimbolikájában mégis csak megegyezik a körbeérő motívummal, hiszen éppúgy az új élet kezdetét, az újrakezdést, a folytonos körforgást jelképezi.
Keresztesi művészi nagyszerűsége igazán abban áll, hogy úgy tud egymás mellé rendelni nagyon eltérő motívumokat, hogy ezzel a gesztussal képes megnyitni egymás felé a különféle történelmi korokat – mint ahogyan a kagyló két héja elválik egymástól, úgy tárul fel valamiféle mélyebb értelem. Képeit nézve egyszerre érezzük az antik világ letisztult eleganciáját, a sötét középkor misztikumát, az újkor mindent megismerni akaró kíváncsiságát, valamint a digitális éra technológiába vetett hitét. Ezek a hangulatok, érzetek, világok egyszerre zúdulnak a befogadóra, aki számára fölvilágolt mély értelme ennek a régi, nagy titoknak, ami Keresztesi szemlélete értelmében nem más, mint hogy az univerzum Uroborosz, a saját farkába harapó kígyó, a ciklikus ismétlődés, az idők körforgásának, a világok pusztulásának és újrateremtésének, a születésnek és a halálnak, az örökkévalóságnak a megtestesítője.
Keresztesi Botond Machines with Love című kiállítása a Longtermhandstand Galériában (1016 Budapest, Mészáros utca 38.) november 16-ig látogatható.
Képek a Longtermhandstand Budapest jóvoltából.
