Az intézmény – mert mára a Képező kulturális intézménnyé nőtte ki magát – új programsorozat részeként (Belőlem Soul) adott helyet a kiállítóknak.
A művészet nyelvén kimondott gondolatok, analízisek és felismerések természetesen elsősorban magunkról, külső, ám leginkább belső világunkról szólnak. Mint a kiállítás alapkoncepciójában Bacsek Júlia megfogalmazta: „A Heinz Kohut által kidolgozott szelfpszichológia önálló mélylélektani irányzata főképp az egyén önmagához fűződő viszonyával foglalkozik, vagyis a szubjektum külvilág felé mutatott képének történetét és összefüggéseit állítja középpontba. A kiállító kortárs művészek ehhez hasonlóan saját test–lélek megélésüket tolmácsolják a befogadó közönség felé, így tárva eléjük a platonikus kérdést: Vajon a test a lélek börtöne?”
Nyilvánvalóan a kortárs festészet ezt a kérdéskört mind stilárisan, mind konceptuálisan más és más formában járja körül. Például Francis Bacon esetében, akiről Gilles Deleuze így ír: „Persze megvan még a szerves ábrázolás, de tulajdonképpen a test organizmus alóli feltárásának lehetünk tanúi.” Vagy amiképp Cecily Brown kortárs festőművész fogalmaz: „Ha mindarról beszélni akarunk, hogy mit jelent embernek lenni, akkor a testről kell beszélnünk.”
„Anyanyelvükön” szólnak hozzánk, nézőkhöz a meghívott művészek a kiállítás termeiben, azaz mindannyian más és más megközelítésben, de a figurativitás transzcendentálissá tételét képviselik.
Benyovszky-Szűcs Domonkos festményei közül kettőn a pointillizmus, a pixel és a raszter egybefonódik. Ezeken fotóalapra felvitt felbontások rendezik újjá a testképeket, aktokat, félaktokat. Élénk színhasználatuk és vaskos (pasztőz) festékfelhordásuk olyan vibrációs folyamatot idéz elő a szem számára, melyben – akár egy hőtérképen – behatolunk a test belsejébe és vizsgálhatjuk azt. Egy másik munkáján Ovidius-idézetekkel a test áruba bocsájtásának évezredes problémáját, az akttól a pornóig terjedő kiszolgáltatottságát vizsgálja.
Czene Márta művei mindig a személyesség határán mozog. A kiállítási tér sarkára – és onnan kitágulva – komponált műegyüttese egyszerre beszél az alkotóról (például saját maszkját bemutatva), az alkotás fázisairól (tanulmányrajzok szénnel), gyermekkori fotókkal a múltról, s mindezt körbetapétázza a fekvő aktmodell fotójának ismétlődéseivel. Szeriális és barokkos, ugyanakkor konceptuális a műegyüttes megjelenése.
Fülöp Gábor szobra magát az emberi alakká vált természetet idézi, melyen az életnagyságú Flora című faszobor teljes felületét apró virágok, termések borítják. A goethei metamorfózis, ahol a növény emberi tulajdonságokkal bír, Fülöp szobrán formálódik komplex élménnyé.
Nemes Anna testképein az átlényegülés más formában jelentkezik. A testi és test alatti számára egy régészeti terepnek látszik, izgalmas vizuális, ugyanakkor pszichológiai feltárás része. A sajátos akvarelltechnika használata révén a bőr leválik, pikkelyszerűvé, lemezszerűvé lesz az aktokon, felmutatva a test változásait, az esendőséget, akár a pusztulást is.
Verebics Ágnes három festménye a női testet figyelő nő szemszögéből ábrázol testváltozásokat. A test elhízás – gyerekszülés – utáni korrigálásának vágya, a szétbomló (mert torztükörben látszó) alak változása, olvadékonysága és a női haj gyökérszerű, szinte mindent elborító burjánzása jelenik meg képein.
Könyv Kata izgalmas kísérletbe fogott, mikor Bernini egyik szobrának két kezét festi párnaszerűen duzzadó vászonra, így egyszerre érzékelteti a térszerűséget, ugyanakkor a kezek puhaságát. A szobor plaszticitása a plasztikus felületre festve elveszíti szoborszerűségét, s szinte valóságos emberi kezek látványát nyújtja. Szurcsik József arcban-arc festményeinek egyikét állította ki. Ezen a kis „tájképen” a fal és az arcél a magát tételező ember keménysége és felépítettsége ad ellentétet egy lágy, lírai háttérnek. Az épületarcok Szurcsik jellegzetes motívumai az elidegenedett és elmagányosodott emberről adnak kor- és kórképet.
A Bacsek Júlia tervezte szándék: test és lélek összekapcsolódásának ábrázolása, érzékeltetése, úgy tűnik, eredményes volt. Mint Rudolf Steiner írja: „… minden valódi művészet a szellemit keresi.” A szellem–test–lélek hármassága a művészet és az ezen a kiállításon részt vevő művészek révén elgondolkodtató szemléletességgel jelenik meg.
„Van -e izgatóbb a szellem számára,
mint az a tudatlanság, amelyben saját teste iránt leledzik?”
(Paul Valéry)
A Test & lélek metafizikája című kiállítás 2024. április 5-ig tekinthető meg a Képző Művészeti Galériában (1024 Budapest, Keleti Károly utca 13/a)
