A szöveg Mátrai Erik korábbi tárlatvezetésének gondolatmenetét követve készült.

 

Attól függően, hogy milyen felkészültséggel és lelkiállapotban érkezünk a szentendrei MANK Galéria kiállítóterébe, mellbevágó élmény fogad. Belépünk az ajtón a hatalmas belmagasságú, tágas kiállítótérbe – és nincs benne semmi. Szó szerint üresek a falak. Sem kép, sem szobor, de még egy fénynyaláb sem vezet minket tovább. Mégis van káprázat, és van meghökkenés, ha a megszokottságon túllépve bele tudunk helyezkedni a közeg atmoszférájában. Mert színek viszont vannak. Mindenhol. A falakon, a padlón, a plafonon és az egész tér belsejében. Ezek a színek pedig játszanak a látásunkkal, az érzékelésünkkel, és az érzékeinkkel is. A színjelenségek felfogása azonnal tudatmódosító erővel bír, tünékenységük becsapja és próbára teszi a szemünket, az agyunkat pedig korrigálásra készteti. Hatásuk az érzelmek és érzetek széles skáláját tudja megmozgatni. A tér ürességének teljességében egyszerre kapunk immanens és transzcendentális, fizikai és mentális élményt. De hogyan? 

 

Felvezetés – Két fehér festmény

A látványvilág megértéséhez már az előtérben segítséget kapunk, már amennyire két fehérre festett geometrikus vászonkompozíció segítség lehet. Márpedig ebben a két képben esszenciálisan sűrűsödik a nagy volumenű térinstalláció technikája és gondolatisága. Bár felületük fehér, hátoldaluk – a vászon és a fal közötti tér fogságába zárva, ám a köztük lévő résen átszüremkedve – reflexet vet a falra és festett, erős neonszíneket vetít. A festék anyaga, a valóságosan kézzel fogható matéria tehát háttérbe szorul, és nem is fontos, hogy direktben lássuk. Sokkal lényegesebb azonban az általa keltett hatás, a megfoghatatlan fényjelenség, a tiszta fény tükröződése. Tehát a bevezető művekben a fény vetítésének technikája és a színek ereje összpontosul, melyek a továbbiakban a galériatér egészében bontakoznak ki. A jelenség szimbolikája pedig még beszédesebb, hiszen beemeli a koncepcióba a transzcendens fogalmát, mely Mátrai művészetének egyik legfontosabb alapköve.

 

Kiállítás, mint anyagtalan vízió

A Color vacui kiállítást oximoronként is értelmezhetjük: a bemutató nélkülöz mindenféle műtárgyat, mégis minden érzékelhető dolog – a kiállítótértől kezdve a beszüremlő természetes fényen át – itt műtárgy. Ez úgy valósulhat meg, hogy egy előre kidolgozott rendszer és néhány technikai feltétel szervezi és alakítja a látványt.

A kiállítótér sajátossága a bazilikális építészeti szerkesztéshez hasonló megoldás: a templom- és a pavilonépítészet jellegzetességét átemelve világító ablaksor került a csarnokterem mennyezet alatti sorába. Ez az ablaksor fentről engedi át a térbe a természetes fényt, melyet az oldalsó ablaktáblák tovább erősítenek. Éppen ezért a klasszikus kiállítási égősort a mostani helyspecifikus installáció miatt leszerelték. Bár a világítás erősíthetné a jelenség intenzitását, a koncepció azonban épp a mesterkéltség ellenében a teremtett természetben rejlő erőről szól. Lenyűgöző élmény a szemnek és a pszichének egyaránt megtapasztalni a mindennapokat átitatott, hatásvadász, digitális ingerek ellenében megvalósuló természeti jelenségek energiáit. A fény, mely mindent láthatóvá tesz, mindent megvilágosít, létezésünk egészére hat. A hétköznapokban talán nem sokat gondolkodunk a fény szerepén, de a látogatás során megtapasztalhatjuk általa az élet eredetét. Már a teremtés történetéből tudjuk, hogy mindenekelőtt, már a legelső napon lett világosság. A fény az első teremtett jelenség, a létezés eredetének origója.

 
A galériában tehát adott a természetes fény és a nagy fehér falfelületek. Ebből a fényből és a fehérből pedig ösztönösen színhatások keletkeznek, mégpedig néhány egyszerű eszköz bevonásával. A szín úgy kerül a látómezőbe, hogy a tér jobb oldali falát a padlótól a plafonig kitöltik a gigantikus méretű vakkeretekre feszített színes, ám monokróm textíliák. A textíliák színének és a beszüremlő fény kölcsönösségének szimbiózisából valósul meg a színreflexió, mely a szemközti falakat és összességében az egész teret különféle árnyalatokkal vonja be. 
 

Color vacui

A kiállítás címe szójáték, mely a horror vacuira, azaz az ürességtől való félelem kifejezésre utal. A középkori művészetre jellemző, az egész falfelületeket kitöltő ábrázolásmód átlényegítve jelenik meg a színekkel átitatott térben. A különféle árnyalatok pedig a teljes színskálát teszik ki. A falak fehérében minden szín benne van, ami prizmával felbontható a spektrumszínekre. A tiszta fénynek az összefogó és mindent magába foglaló tulajdonsága szintén a transzcendens felé viszi el a fókuszt. Az anyagbeliség és az anyagtalanság disszonanciája folyamatosan jelen van.

Mivel ebben a speciális térélményben a teljesség kiterjedése tapasztalható meg, ezért nem szorítkozhatunk a klasszikus linearitást követő kiállításlátogatásra. Az installáció sajátossága, hogy a napszakoknak megfelelően folyamatosan változik a színek hatása, más megvilágításba kerülnek, más dinamikával hatnak. Ha pedig a látogató elkezd mozogni a térben, akkor szintén változó jelenségeket tapasztalhat az egymással kölcsönhatásban létező árnyalatok között. Ráadásul a látogató jelenléte is befolyásolja az atmoszférát. A térben tehát minden egymás viszonyításában létezik, és minden kölcsönhatásban van egymással.

A Color vacui szimbolikus jelentése rávetül a világban való létezésünkre is, melyben szintén minden viszonylagos és egymással összefüggő.

Mátrai Erik – Color vacui kiállítása a szentendrei MANK Galériában 2021. augusztus 29-ig tekinthető meg.