Vass Sándor (1974) a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán tanult. Transzavantgárd, posztmodern alkotásai kezdetben grafikák voltak, majd videókat, konceptuális munkákat, installációkat készített. Művei gondolatiságát, ötleteit rendszerint hosszasan érleli, a megfelelő pillanatot várva, hogy azokat a legideálisabb módon és helyen valósíthassa meg. Hasonlóan most látható munkájához, amely bebábozódott rovar formáját idézve, mintha arra várakozna, hogy kifejlődve végre elhagyhassa burkát.
A viszkózszerű héjat levegő tölti ki, amiből úgy tűnik, soha nincs elég, mindig szükség van az újabb feltöltésre. Mintha valahol folyamatosan eresztene, elfolyna belőle a levegő, az az alapvető elem, amely egyszerre éltető közeg, mégis pattanásig képes feszíteni a báb belső terét. A buborék az óbudai pince teréhez igazodva, azt szinte teljesen kitöltve, sejtelmesen lebeg előttünk. A légiesen könnyed szobor felületét fedő kötelék egyszerre engedi a szobor tágulását, mégis lezárja azt, megteremtve ezzel az ellentétekben feszülő harmóniát.
A négy őselem egyikeként a levegő az egyetlen, ami megfoghatatlan, nem materializálható és ám ez az, ami nélkül csupán percekig bírnánk létezni. A levegő elemi szükségletünk, körülvesz, éltet bennünket, mégsem látjuk, legfeljebb szél formájában érezhetjük jelenlétét. Amennyiben körülhatároljuk, bármely matériát képes teljességgel kitölteni és formát adni neki, s pattanásig tudja feszíteni az őt körülölelő rugalmas, lágy anyagot. Legalapvetőbb őselemünk titkokkal övezett matéria, amely egyszersmind a legmisztikusabb is.
A bábformájú szobrot kitöltő levegő érezhető, sőt tapintható vibrálást kelt. Ez az érzés jelen van a kiállítótérben, amely egyszerre biztosítja a lebegést és tartja fenn a feszültséget. Szinte óhatatlan, hogy megtapogassuk a szobrot, rátegyük a kezünket az áttetsző anyagra, feszegessük kissé a fehér kötelékeket, hogy valamiképpen tapintsuk a benne felhalmozódott levegőt, azt, amit különben lehetetlen kézzel megfognunk.
A meditatív munka megvilágítása és állandó lágy mozgása, pulzálása izgalmas érzelmeket vált ki. Felidézheti az anyaméhben való lágy ringatózás kellemes érzését, ugyanakkor érezteti a születés vagy bebábozódás, tehát valamilyen változás előtti utolsó pillanatot is.

A címben – Buborékba zárva – szereplő bezártság belülről értelmezhető, ekként a belső feszültség válik a mű kiindulópontjává. A fizikai vibrálás mellett metafizikai síkra terelhetjük az értelmezést, ami szimbolizálhatja a körülöttünk lévő világot is. Nemcsak a szorongattató járványhelyzet mindent felforgató hatása érzékelhető, hanem a külpolitika ijesztő, robbanásig feszített helyzete is félelmetes érzéseket kelt. A külső szituációktól elvonatkoztatva pedig önmagunkban is érezhetjük a saját gondolatainkba való bezártságot, ami meghatározza XXI. századi medializált világunkat, melyben a közösségi média ural mindent. Saját belső determináltságunk külső burokként feszül ránk, szinte megbonthatatlanul. A világhálón való jelenlétünkkel sablonszerűvé váló létünk egyfajta buborékot növeszt körénk, amelyet a közösségi média és az internet teremtette algoritmusok irányítanak.

Alig van lehetőségünk ebből kitörni, talán egyetlen út, ha a feszültség keltette hatásokra radikálisan reagálunk, kirobbanva mindebből, hátrahagyva eddigi szokásainkat. Mintha a bábszerű szoborbuborékból egyetlen lehetséges kiút a radikális változás lenne. Vass Sándor e gondolatból fakadó ötlete, hogy a kiállítás záróeffektusaként munkáját performatív jelleggel megsemmisítse, szobrát kidurrantsa. Ez a radikális döntés minden bezártságunkból való kilábalásra megoldást jelentene, melynek katartikus hatása elementáris erejű lehetne. Úgy tűnik, a buborékba való bezártságunk megszüntetésére, feloldására jelenleg más megoldás nincs. A feszültség tehát a továbbiakban is fennmarad mind az óbudai kiállítótérben, mind pedig bennünk és a minket körülölelő világban is. Mindaddig jellemző lesz ez az állapot, ameddig valamilyen szelídebb megoldási lehetőség nem adódik. A kiállított műtárgy továbbra is ugyanebben az állapotában maradva igyekszik befogadóit saját helyzetükre ráébreszteni. A bemutatott mű koncepciója szerint várja döntéseinket: tudunk-e, merünk-e kilépni a saját magunk és a körülöttünk lévő világ teremtette bezártságból.

Vass Sándor Buborékba zárva című kiállítása az Óbudai Társaskör Galériában tekinthető meg 2022. február 28-ig.
1036 Budapest, Kiskorona utca 7. hétfő–péntek 15-től 19 óráig

Fotók: a szerző felvétele