A két művész munkái nem először láthatók együtt, több évtizedes alkotói munka és barátság köti őket össze. Ezen a tárlaton különös párbeszédbe lépnek egymással Góra Orsolya vastag olajfestékrétegekből összeálló friss festményei és Somogyi Emese térbeli plasztikái, reliefjei. Mindkét művész ember nélküli munkákat alkot, azokon mégis markánsan jelennek meg az ember lenyomatai, éppen hiányuk érzékeltetésével.
Az alakok nélkül festett természeti tájak és városi helyszínek, illetve a csupán egy-egy pár cipő kiemelésével egyedivé tett szobrok és reliefek felidézik az ott élőket, intenzívvé váló hiányukkal pedig utalnak a humánus gesztusokra, értékekre, az emberkéz alkotta épületekre, tájakra. Izgalmasan színes diskurzus születik a gazdag koloritású képek és az élénk színeket középpontba állító szobrok között.
A valóság finomabb szintjei 1., 2023
Góra Orsolya rétegzett olajképei a metafizikai tájképfestészet jegyeit láttatják, amelyek Nemcsics Antal komplex Coloroid-színelméletén alapulnak. Ennek lényege, hogy egy körhengeren belül, színes golyók formájában mutatja fel az emberi szem által érzékelhető, mintegy tízmillió színt, az abszolút fehértől az abszolút feketéig terjedően. Nemcsics elkülöníti egymástól az objektív, a szubjektív és a közösségi színérzékelést, teret engedve ezzel a különböző befogadói pozícióknak.
Góra munkáinak mindegyikén felfedezhető szürke alapszín a Nemcsics-rendszer színskálájának egyvelegéből adódik, amelyből sajátos technikát alkalmazva, a gazdagon felvitt olajfesték hosszas száradását követően emeli ki rétegenként bemutatott élénk színeit, úgy, hogy festményein a harmónia és a komplementartitás egysége mindig kiegyensúlyozott látványt nyújtson. A formák alakítását leginkább a színek irányítják, melyek a személyesen megélt és látott tapasztalataiból indulnak ki.
Festményeivel a tér és az idő egységét és ellentmondásait kutatja, munkáihoz gyakran társít irodalmi textusokat, fizikai és metafizikai téziseket hív segítségül. Az idő megfoghatatlansága, illékonysága, szubjektivitása foglalkoztatja, melyekből létkérdésekig, filozófiai alapvetésekig jut el. Mi vagyunk az időben, vagy az idő létezik bennünk? meditatív címadásával feltett kérdése a legalapvetőbb egzisztenciális problémákra keres festői válaszokat. A művek címéből – Az idő ellenállhatatlan ereje; Teljesség és belső rend, Honnan ez az örök áramlás?, illetve Megfoghatatlan, időtlen erő – kiolvasható bölcseleti felvetések és elvonttá váló üzenetek a színekkel megragadott örökkévalóságot és a világban tapasztalható dinamikát kézzel fogható látvánnyá, ismerős tájakká, városképekké szelídíti; azok a budaörsi hegyekké vagy jól ismert budapesti helyszínekké lényegülnek át.
A színes, embernélküli helyek belső, lelki tájakként is felfoghatók, melyek végül mindig egyfajta kimerevített időpillanatokat rögzítenek. A tér így válik koloritásként ábrázolt időbeliséggé, hogy végül a befogadó szubjektumán keresztül tudja érzékeltetni a vásznakon megjelenő összehatásokat. Fontos a színek szerepe Nemcsics rendszerének szubjektív befogadás során is, melyek akár terápiás célt is szolgálhatnak. Az élénk, vidám tónusok az élet pozitív benyomásaira, élményeire összpontosítanak, hogy a képek szemlélőinek is erre hívják fel a figyelmét.
Somogyi Emese térbeli plasztikái, reliefjei szekreterekhez hasonlítható objektumokat, otthonokat, tárolókat vagy épp fészekszerű képződményeket mutatnak fel, ahol mindig markánsan jelennek meg a parányi, bronzból öntött cipők, hangsúlyozva az ember jelenlétének hiányát, mégis őket szimbolizálva velük. A lábbelikkel igyekszik leképezni társadalmunkat, ahol nők, férfiak, fiatalok, idősek, üzletemberek, sportolók, jobb módúak, szegényebbek, peremhelyzetben élők tűnnek fel, hogy általuk képet kapjunk életvitelükről, mindennapi tevékenységeikről. A cipőket élénk színű hátterekkel emeli ki, szerepeltetésük mindig szimbolikus. A lábat védő-óvó cipők örök kísérőink teljes életünkön át, melyekkel szinte minden jelezhető egy-egy emberi élet esszenciájáról.
A lábbelik fókuszba állítása felidézi Van Gogh cipőcsendéleteit, de azok utalhatnak a Duna-parti Pauer Gyula-féle holokauszt emlékszobrok tragikumára is. A műtárgyakként bemutatott miniatűr cipők a hágai Virtuális Cipőmúzeum már hazánkban is többször látott anyagát is eszünkbe juttathatják, amely a dizájn, a formatervezés, a művészet és építészet elméleti és gyakorlati irányaiból közelíti meg a cipőt, mint hétköznapi használati tárgyat vagy státusszimbólumot, illetve valódi designelemet. Somogyi cipői köré épített architektuális elemei különféle anyagokból; fából, fémből, téglából vagy gipszből készülnek, körbeölelve, védve velük apró lábbelijüket.
A humánus értékeket szimbolizáló cipők és az őket tartó absztrakt szobrok kettőségének dinamikus léptékváltása egyszerre hozza közel és távolítja el mindazt, amit a munkákkal üzen. Az apró, ezáltal elnyomott, talán napjainkra jelentéktelenné váló emberi értékek mégis felértékelődnek, hiszen a fókusz mindig a cipőkön van. A színekkel való kiemelés is segíti ezt, ami izgalmas diskurzust indukál Góra színgazdag képeivel, hogy a szobrok esetében is mindig az élet pozitívumaira fókuszálhassunk, továbbgondolva az időhöz és a térhez való hozzáállásunkat.
Góra Orsolya és Somogyi Emese Rétegszekvenciák című kiállítása 2023. július 14-ig tekinthető meg a Karinthy Szalonban (1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 22.).
