A művész abban a hitben él, hogy jót tesz (mennyire igaza van), ha országgal-világgal tudatja az erkölcsi megtisztulás és a szenvedés stációit. Komoly játékossággal, néha drámai módon, nemegyszer a humor, a groteszk, a meghökkentő látvány erejével. Szépségkatedrálist emelve hétköznapi, porladozó létünk fölé.
Hogy tanuljunk belőle? Hogy kibújjunk jól bélelt földi paplanunkból? Hogy érzékeljük, érzelmeinket sem tagadva, a valóság fölötti „valóság” – amelyben benne van az elesés méltósága is – az igazi?
Egy szenzációs életpálya tanúsítja: csak így lehet, csak így érdemes! Teljes odaadással, a mindenség iránti alázattal. Hiszen, ha a sok minden által szenvedésre, meghalásra (?) ítélt állatvilágban nem látjuk meg az embert veszélyeztető csapdákat, emberségünk buktatóit, semmit sem értünk meg eme fantasztikusan élő, mi több, egyedi szimbolikából.
Amelynek akarva-akaratlan az erkölcs az alapja. Bármekkora – sokszor iszonytató – fájdalmat tükröz is az egyedüllét, a társtalanság, a magány, a kitaszítottság, az alagút végén mindig fölfénylik a fény, vagyis a Kereszt. Bűnbánatunk megvallásával – a kereszt a szabadító, a keresztút mint lelki terhünk vizsgálatának próbája.
Ha igazunk tudatában azonosulni tudunk az elviselhetetlen gyötrelemmel – az Én Istenem, Én Istenem című festményen (2002, olaj, vászon) a corpus valójában eggyé válik a kereszttel –, máris megkezdődött a tisztítópróba.
Földi Péter kozmosza a széttört csapdával, a kinyitott kalitkával, az emberre és állatra leselkedő megannyi veszéllyel – főképp a megfeszítettség börtönrácsával – nem más, mint szabadság-ének. Gyermeki jóság sugározza át a Professzor arcát, hiszen a festett mező nem másutt, a lelkében van. Nála a Fiókák (2019, vizes pác, merített papír) méltóságért szomjaznak, míg a Madárinfluenza (2018, vizes pác, merített papír) sorozat halálát a látvány (virágkoszorú) teszi elviselhetővé.
Akárhogy is van, a szépség csimborasszójának tekinthető Szarvasszomj (2022, vizes pác, merített papír) tiszta forrása égi kutakból táplálkozik. És kell-e jobb megértése az egymásnak feszülő harci indulatoknak, mint a félmosollyal megrajzolt Mérleg kesztyűkkel című grafika (2021, vizes pác, merített papír) bölcs humora?
A rémült izgatottság (A madarász felesége rosszat álmodik – 2018, olaj, vászon), az önmagukban bízó Állatok (2019, vizes pác, merített papír) felhőtlen násztánca és a kiszolgáltatottságukban leledző mérhetetlen fájdalma (Csillagfény nélkül – 2015) arra int, hogy érzelmünk bolygójának mindenképp befogadóvá kell válnia.
Ha azt mondom erre, hogy mindez etikai parancs, közel járok az igazsághoz.
Mert a magatartás mint példa – kötelez. Képeinek szimbólumrendszerében, az alkonyat színeit bőven osztó mámorban, s nem utolsósorban a térkezelő eleganciában benne van az összetett világ minden lényeges mondanivalója. Nem véletlenül írta egyik tanulmányában a festőművész zseniális értője, Supka Magdolna: Földi Péter „művészetének üzenete mindig etikai indíttatású”.
Bár egy-két művön észlelni, itt is térfelforgató látványkülönösséggel, a technikai világ beszűrődését az ősiségében is modern, emberarcú „bestiáriumba” – Sárga bicikli – Jó reggelt tanár úr! (2021), Félkeréken (2021) –, többségében a megfeszítettségükkel, kiszolgáltatottságukkal sokkoló, szinte biblikus törvények között élő állatfigurák jellemzik az életművet.
Némelykor gyermeki játékossággal, önfeledt humorral, ám a kozmosz tisztaságösvénye csaknem mindig drámai szituációkkal teljes.
Higgyünk eme kozmoszban!
Higgyünk Földi Péter igazságában!
A szerző irodalomtörténész, irodalom- és művészetkritikus, szerkesztő
