Szerző: Szakolczay Lajos

Petőfi világszabadságának jegyében

Hosszas keresgélés után, az öregember mivel is múlatná az időt, csak most került elő a mázsányi papírhegyek alól egy félszázados, irodalomtörténeti értéke lévén talán szenzációsnak is mondható
dokumentum: Orlay Petrich Soma Petőfi Debrecenben
című festményének nyomata – a margón csaknem ötven, egy-két kivétellel romániai magyar író és művész keze nyomát őrző aláírással.

Groteszk létimádat

Mindmáig rejtély, hogy Perei Zoltán grafikus különös, karakterében és kontúrjaiban kemény, a földszagú realitást valaminő sosemvolt szépségeszménnyel ötvöző világa miért nem ragadta meg több szakmai ítészt. Mert akiket igen, csaknem ódákat zengenek róla.

Szabadságszellő – állatokkal

A sors megint úgy hozta, hogy szembesülnünk kellett, noha többször megtettük, a csodával. Földi Péter égi és földi misztériumjátékával, amely a fölparcellázott kozmoszt emberi valóságnak láttatja. Mély értelműen, színesen, érzékletesen.