Radicsék tanyasi rokonai talán azt hitték, Pesten még szekérrel járnak, ezért ajándékoztak Radics Sanyinak egy élő tyúkot. Vidd haza, Sanyika, majd meglátod, jobb ez, mint a bolti. Ennek legalább van íze.
Sanyi hazavitte, de már a lépcsőházban érezte, hogy ebből baj lesz. A nagyanyja tyúkja rémülten csapkodott a szárnyával, már-már óriásira nőtt a konyhában, és ahogy kibogozták a lábán a madzagot, felröppent a mosogatóba. A gyerekek visítottak, Anikó őrjöngött.
Ki az ördög tud levágni egy ekkora tyúkot?
Pedig a tyúk nem is volt akkora. Mindennapi tanyasi tyúk volt, csámpás, rémült, soványka, tényleg egészen más, mint a bolti tyúk, amit csak megkopasztva, kibelezve, fóliázva láttak a Radics-gyerekek is. A lakásban hamarosan megjelentek az alsó, a felső szomszédok, ajánlgatták, hogy Sanyi lője le, csak egy puska kell, aztán kész. De mit csináljak egy ekkora döggel, siránkozott Anikó. Le-lő-ni, hajtogatta a rendvédelmis szomszéd.
De senkinek sem volt puskája. És senki sem ismerte el, hogy tud tyúkot vágni. A tyúk addigra összemocskolta a linóleumot. Leverte a hamutartót, összetört két poharat, lerántotta a terítőt. Őrület, zokogta Anikó. Mindenkinek volt ötlete, hogyan nyírják ki a dögöt. Leütni egy téglával, gázzal megfojtani, elkapni a farkánál, aztán… Sanyi próbálta is hátulról megragadni, de csak egy csomó toll maradt a kezében, a tyúk méltatlankodva a hűtőszekrény tetejére hussant, leverte a vázát, a szódásüveget, és beleült a kenyereskosárba.
Még ilyet, szörnyülködtek a szomszédok, de összeterelték a gyerekeiket, mert kezdődött a híradó, igaz, a tyúk minden politikusnál érdekesebb volt. A köntösét összefogva Anikó is bevonult a nagyszobába tévézni. Majd akkor jövök ki, amikor eltakarítod a dögöt.
Radics Sanyi, aki titokban kicsit élvezte a felhajtást, kinyitotta a konyhaablakot. Arra számított, a dög nem tör-zúz tovább. Megörül a szabadságnak, kiveti magát az ötödikről, ő meg kislapáttal, kisseprűvel összetakarítja lent a maradványait, aztán jónapot. És mire véget ért a híradó, a tyúk tényleg kivetette magát az ablakon, de nem a betonon landolt, hanem Szűcsék erkélyén. Szűcsné hálóingben sikoltozva rohant ki, nincs elég baj ezzel az országgal, még ez a dög is idefészkel a virágcserepek közé. Szűcs hozzávágott egy telefonkönyvet, erre a tyúk méltatlankodó kárálással továbblendült az erkélyen, de mielőtt lebukfencezett volna a betonra, megkapaszkodott Halácsikné ruhaszárítójában, és elbújt az ő magasföldszinti erkélyén.
Halácsikné tök süket volt, mozgássérült, és utálta mindenki, mert állítólag köteg ezreseket tartott az ágyneműtartójában. Micsoda igazság, gondolták, a dög majd rendesen öszecsinálja Halácsikné erkélyét. Halácsiknéről, aki taxin járt mindenhová és dr. Halácsiknénak hívatta magát, senki sem hitte, hogy le tud vágni egy tyúkot. De hiába várták Halácsikné döbbent sikoltozását, az öregasszony egész nap a tévét bújta, ki sem ment az erkélyére. És ha kiment volna, mit lát? Az ő földszinti erkélyére dobálták a sétálók a telepen a cigarettacsikkeket és sörösdobozokat.
Radicsék tyúkja a szemétben bújt el. És amíg ő félholtan pihegett, tudtán kívül a lakótelep szenzációja lett. Egy óriási dög, akit lelőni sem lehetett, aki majdnem felgyújtotta Radicsék konyháját. Másnap már kitárt szárnyú griffként lebegett a lakótelep felett. Hát nem sokkal érdekesebb egy ilyen óriástyúk, mint az alakuló parlamentben locsogók? Másnap este a függönyön át látták Halácsikné tévét bámuló alakját. A hülyéje, gondolta Radicsné. Neki még egy elefánt is a fejére nőhet. De talán Radics volt az, aki végre elszégyellte magát, és egyik éjjel bemászott Halácsikné erkélyére, majd megadta a kegyelemdöfést a félelemtől haldokló tyúknak.
Hova tette? Kit érdekel. Úgysem hitt volna Radics Sanyinak senki.
Sokan nyáron is csak zárt ablakok között mertek aludni, mert féltek, hogy a dög – egy óriási, vörös szárnyú madár – éjjel megtámadja őket.
Talán kicselezte a kutyákat, és él vígan a lakótelep környéki kiserdőben. Áldozatra les, magyarázták az ABC-ben a felnőtteknek a gyerekek.
1990 volt. Az emberek mindent elhittek.
/Illusztráció: Szabados Árpád/
