Rézkígyók – Michelangelo vs. Tintoretto

 

 

Michelangelo a Sixtus-kápolna mennyezetén eleveníti fel a Rézkígyó történetét, az egyik lunettában. Apokaliptikus jelenetet látunk: a jobb oldalon álló személyek meggyógyulnak a Rézkígyó látványától, a bal oldaliak nem néznek rá, nem hisznek benne, így pokoli kínok közt szenvednek ki. A két csoportot a Rézkígyó oszlopa szeli szimmetrikusan ketté. A jobb oldali csoport tagjai közül egy bájos kisgyermek megpróbál „megbarátkozni” a Rézkígyóval. Ám Michelangelo igazi zsenije abban rejlik, hogy e lunetta szinte minden eleme tökéletesen harmonizál az általa tíz évvel később festett Utolsó ítélettel: a keresztre feszített Rézkígyó maga Krisztus, aki a hit általi megváltást jelképezi; a jobb oldali és bal oldali csoport története az Utolsó Ítéleten az Üdvözültek és Kárhozottak egy-egy hatalmas csoportképében folytatódik: a jobb oldali csoport tagjai hasonlóképpen fedik fel sebeiket a Rézkígyónak, mint ahogyan a szentek mutatják sebeiket a Megváltónak. Végül: Michelangelónak még arra is futotta hatalmas erejéből, hogy a Rézkígyót tartó oszlop formáját megismételje az Utolsó ítéleten: ez lesz a Passió egyik kelléke, az angyalok által cipelt oszlop.

 

 

Tintoretto sokat merít Michelangelo drámai, apokaliptikus stílusából, a Rézkígyó az ő hatalmas freskóján is az ember hit általi megváltásának és gyógyulásának szimbóluma, csakhogy Tintoretto képe a velencei Szent Rókus „pestistemplom” számára készült, és egyértelműen a városban tomboló járvány inspirálta, az ő képe tehát Istennek szánt könyörgésként és felajánlásként értelmezendő. A megfestés módja is más: Tintoretto képe a sokkal több szereplővel jóval mozgalmasabb. Michelangelo opálosan ragyogó színeit villódzó fény-árnyék kontrasztok váltják fel, így az egész jelenet szinte filmszerűen pergő. Két jellegzetes vonás: egyrészt a Rézkígyó kikerül centrális pozíciójából, ami által a kép térszerkezete átalakul: Tintoretto nemcsak a jobb és bal oldali csoportok eltérő dinamikáját hangsúlyozza, nála az egész kompozíció egyfajta térbeli mélységet kap: a völgyben haldoklók csoportja térben is távol esik a jelképes gyógyulástól, a Rézkígyót nem láthatják, a mérges kígyók pedig jellemző módon a nyirokcsomók mentén marják meg őket, tehát ott, ahol a bubópestis szimptómái is felbukkantak. Ahogy azonban egyre feljebb és feljebb tekintünk a kígyóként kanyargó völgyben, a jelenet szereplői is egyre közelebb jutnak a gyógyulást jelentő megváltáshoz. Tintoretto másik jellemző fogása, hogy az emberi szemmel nem látható spirituális lények dimenzióját is megmutatja, az angyalok vadul kavargó seregeit. Végül: az egész freskó mintha egyfajta negatív ellenpontja lenne a velencei festők, különösen Tiziano dévaj hangulatú bacchanáliáinak, hiszen Tintoretto a járványt Isten büntetéseként értelmezte.