Gábor Áron, Körkérdés kiállítása, enteriőr képek. 
Fotók: Nyirkos Zsófia
 

Legkorábbi, nyolcvanas években született munkák kaptak helyet a tárlat első termében. Ez az időszak kifejezetten eseménydús volt Gábor Áron számára. Barátaival dinamikus életet élt, sokféle dologba vágtak bele: festettek, fotóztak, filmeztek, performanszokat hoztak létre. Ezt az időszakot igazi „kánaán”-nak tekintette. Intellektuálisan gazdag közösséghez, az Indigo csoporthoz tartozott, melynek szellemi atyja, vezetője Erdélyi Miklós volt. Az építészként, íróként, költőként, képzőművészként és filmrendezőként is ismert Erdélyi köré nemcsak fiatal, pályakezdő képzőművészek, hanem irodalmárok, zenészek, esztéták, és művészettörténészek is tömörültek.

Értelmiségiek, akikkel – hogy egyszerűen fogalmazzunk – egy húron lehetett pendülni. Gábor Áron ebben az időben fejezte be a Magyar Képzőművészeti Főiskola murális tanszékén a mesterszakot, majd lépett ki a nagybetűs életbe. Hogy ebben helyt tudott állni, azt mi sem bizonyítja jobban, mint mai napig tartó aktív jelenléte a művészeti világban. Kis túlzással állítható, hogy éjt nappallá téve fest.
Már a Körkérdés első terében számos táblaképet függesztettek ki. Ezeken a vásznakon jól érzékelhető a művész erőteljes anyag- és formahasználata. A nagyméretű kompozíciókon a szó szoros értelmében állati és emberi figurák rajzolódnak ki. Festményeit ugyanis grafikai elemekkel tölti meg. A médiumok közötti átjárás munkásságának fontos velejárója, nemcsak grafikával, hanem szoborral és installációval is kísérletezik. Mindamellett elsősorban mégis festőművész, akit hajt a kíváncsiság az új dolgok megismerésére.
„A kitekintést – a szabad világba való bepillantást – már megengedő, és ezzel a bezártságot még tovább nehezítő évtizedet radikális kíváncsiság, ellenállás és kalandvágy jellemezte” – olvashatjuk a szekcióbeli művekről. Mindez Gábor Áron műfaji sokrétegűségéhez vezetett. „Eleve változatosságra törekvő attitűdjével az egy-egy témán belüli, látszólag nagyon hasonló rétegek különbözőségeit is feltárta.”
A megismerés vágyából született, egymástól különböző képek a hideg és meleg színek erős kontrasztjára épülnek. A vörössel, kékkel, barnával, feketével komponált alkotásokba a művész még egy kis szürkét és aranyat is csempészett, hogy az összhatás minél markánsabb legyen. Elragadó, ahogy játszik a színekkel, különböző rétegeket csúsztat egymásba, formákat tükröztet.
 Már a kilencvenes évekből való képeket mutat be a következő terem. Gábor Áron az évtized közepén konstruálta meg a Fejek sorozatát, ennek jó néhány darabját tárja most elénk. Szemlélődö, intuitív, összetört, szilánkos fejeket – ahogy ő nevezi azokat. A nem éppen szépséges fejformák érdekessége, hogy mindegyiküknek van analógiája, valamihez/valakikhez köthetők – állítja alkotójuk. Távolról sem realisztikusak, az absztrakt jelző illik rájuk leginkább. Az élénk, telt színvilágú kobakok amorfitásuk ellenére karaktereresek, egymástól igen különbözők.
Két videómunka is látható az említett Fejek mellett a kilencvenes évek legelejéről. A címbéli Körkérdés (1990) és az Európa Ház (1990) is ebben a korszakban keletkezett, a rendszerváltás után, amikor egy korszakot igyekeztünk magunk mögött hagyni, de még nem tudtuk, merre tartunk. Túllépve az előző évtizedek történésein, kerestük a lehetőségeket ebben a változás szelét elhozó időszakban. Amíg a Körkérdés az emlékezésről és előre tekintésről szól, addig az Európa Ház a „változás felfogásáról, az Európához tartozás mibenlétéről” vall.
A kiállítás utolsó szekciójában többek között a művész legújabb, Rész és egész (2022–2023) című sorozatát láthatjuk. A ceruzával és krétával készült kompozíciókon absztrakt és geometrikus formák egészülnek ki egymással. A harmonikusan szerkesztett képek mozdulatlanságukban is élettel teliek, miként a jó ideje pályán lévő Gábor Áron egész művészete is.

 

Gábor Áron Körkérdés című kiállítása 2024. január 28-ig tekinthető meg a Műcsarnokban (1146 Budapest, Dózsa György út 37.).