Fiatalon nem csupán rajztudásával tűnt ki a kortársai közül, hanem kiváló hangjával is. Tanára bátorította a szülőket, hogy a gyermek további zenei képzését támogassák, ezt viszont a kétkezi munkájukból élő szülők nem tudták biztosítani.

A későbbi festő munkáscsaládból származott, és neki is hamar be kellett állni a pénzkeresők táborába. Alig volt tizenhárom éves, amikor a porcelánfestők között megkezdte elsajátítani a mesterséget. Ez fárasztó és monoton munka volt, ezért gyakran keresett menedéket a közeli Louvre-ban. Az ott kiállított festmények nagy hatással voltak Renoir szemléletére. Szorgalmával és tehetségével hamar kitűnt. Egyre komolyabb megbízásokat kapott, így nemcsak magát, de idősödő szüleit is el tudta tartani. Úgy tűnt, nagyszerű jövő áll az ifjú Renoir előtt, aki a következő évtizedekben majd a porcelánfestésből fog megélni. Nem így történt. A gépesítéssel a kézi festés egyre inkább visszaszorult. A Renoirt alkalmazó üzem is átállt a mechanikus festésre, így a tehetséges fiatalember utcára került.

Ekkor még csupán tizenhét éves volt.

Renoir igyekezett még jobban elmélyíteni festészeti ismereteit, ezért művészeti iskolába iratkozott. Néha olyan szegénységben élt, hogy festékekre sem volt pénze. A művészeti képzés alatt azonban olyan nagyszerű művészekkel hozta össze a sors, mint a naturalista festészet kimagasló képviselője, Gustave Courbet. Ő bátorította Renoirt, hogy forduljon a természetes témák felé, azokból merítkezzen, és azokat tekintse elsődleges forrásnak. A realista festészet úttörőjének tanácsa bevált, hiszen Renoir nemsokára már a szabadban festett Claude Monet-val és Alfred Sisley-vel.

Új korszak kezdődött a festészetben: az impresszionizmus.

Az impresszionista festőkkel eltöltött „műhelymunkák” nagy hatást gyakoroltak a saját stílusát kereső Renoirra. A húszas éveiben csodálatos képeket alkotott. 1867-ben a Liza napernyővel című festményéért elnyerte a párizsi Szalon aranyérmét, de festményeit nem vásárolták meg, így továbbra is igen szerényen él. Sorsa az 1870-es évek közepétől fordult jobbra, amikor olyan pártfogókra akadt, akik nemcsak támogatták, de befolyásos személyek portréinak megfestésével is megbízták.

Renoir a francia művészeti élet közkedvelt szereplőjévé vált.

1881-es olaszországi útja során nagy érdeklődéssel szemlélte Itália képzőművészeti remekeit. Különös figyelemmel fordult Raffaello és Jean Auguste Dominique Ingres munkássága felé. Festményeik rabul ejtették Renoirt, aki az impresszionizmustól a klasszikus festészeti témák és ábrázolási módok felé indult el. Sok minden megváltozott az életében, de ami megmaradt, az a rá mindig is jellemző életigenlés és derű volt. Az élet szépségének a középpontba helyezése egész pályáját meghatározta. Korában őt tartották a női szépség és érzékenység legőszintébb piktorának.

Képein azokat a pillanatokat és eseményeket is örömmel itatja át, amelyek nem feltétlenül vidámak, illetve amelyek korábban sohasem voltak festői témák.

Renoir mindig szórakozásként fogta fel a munkáját, és ez a könnyedség volt az, ami túlsegítette nemcsak az anyagi, hanem azokon a szakmai nehézségeken is, amelyeket szinte minden művész megtapasztal életútja során. Életműve ezen hangsúlyos részének legnagyszerűbb alkotásai láthatóak szeptember 22-étől a Szépművészeti Múzeumban, amely a párizsi Musée d’Orsay-val és a Musée de l’Orangerie-vel együttműködésben rendezi meg a Renoir: A festő és modelljei című kiállítást.


Borítókép: Auguste Renoir: DANCE AT BOUGIVAL (1883)