Leginkább a grafika progresszív, kísérleti irányai foglalkoztatják. A többszáz éves technikák kortárs hangjait keresi, ami kiterjed a rajz alapvető gesztusára és a kép fogalmának hagyományos értelmezésére is. A műfaj határaira kérdez rá, amikor a hagyományos eljárásokat digitális technikákkal ötvözi, illetve amikor a sokszorosítás gesztusát művészi statement-té emeli. Ugyanennek a kérdésfelvetésnek az égisze alatt folytatott nyomtatástechnikai kísérleteket (és készítette el nyomatfelhőit), majd kezdett el foglalkozni a grafika térbe való átemelésével. A tradicionálisan kétdimenziós technika megnyitása a harmadik dimenzió felé olyan területekig juttatja el, mint a plasztikák, képtárgyak és térinstallációk.
A téri kísérletezést apró firkák, rajzrészletek felnagyításával, drótból való meghajlításával és a térbe lógatásával kezdte meg (2005-ben) (eddigi legnagyobb kiállítás ezekből a munkákból: 2,5 borderline, 2013, Ateliers Pro Arts, A.P.A. Galéria). Ugyancsak a térre reflektáló, de alapvetően ellentétes irányú (nem építő, hanem részekre felbontó, analizáló) gondolkodás során jut el a Pianínó 1:1 című projekthez (2009), ahol egy régi hangszert elemeire bontva frottázsol át, és nyomtat le, majd konstruál újra össze a térben. 2016-ban pedig az eddigi legkülönlegesebb helyszínen, a Szent István Bazilika Lovagtermében rendezett be három nagyméretű, papíralapú installációt (Planetbabel, Kerekes Gáborral közösen), a bábeli hangzavar jelenkori áthallásairól. A kommunikáció torzulását, hiányát és ennek folytán a közösségi kapcsolódás ellehetetlenülését érzékeltette Babel Cloud című művében, ahol városi madarakról készült grafikákat függesztett sűrűn a térbe. Ezek a galambok, verebek és rigók egy olyan közösséget reprezentálnak, mely pillanatnyilag még létezik, azonban a kommunikáció akadályoztatása miatt (fejükre műanyag zacskók akadtak) a raj pillanatai meg vannak számlálva. Individuum és közösség viszonyát vizsgálta Befejezhetetlen című installációjában is, melynél egy alternatív bábeli tornyot épített fel papírlapokból. A munka részben közösségi alapon jött létre: ismerőseit kérte meg a Facebook-on, hogy küldjenek magukról portrékat neki, az ezek alapján elkészített grafikák pedig egy olyan közösséget rajzolnak ki, amely a valóságban sohasem funkcionált egységes egészként.
Művészi gondolkodásában egyébként is központi helyet foglal el az egyén és egyén közötti kapcsolódás, a kommunikáció problematikája. 2017-es Majdnem című kiállításán (Resident Art Galéria) például köztes, átmeneti helyeket jelölt ki: legyen szó a grafikai műfaj határterületeiről, vagy egyes élethelyzetekről. A kiállítás egyik központi darabja egy papíralapú plasztika volt, egy csorbult cserépben növekedni látszó palánta. Közelről megnézve látszott, hogy a tárgy nyomtatott szövegekből áll össze: mint kiderült egy magánjellegű chatbeszélgetésből. A szöveg mint hordozó, mint vizualitásában önállóan is érvényes felület foglalkoztatta az ISBN Galériában megrendezett Kóbor lapok kiállításán (2019). Kontextusukból már alaphelyzetben kiszakadt lapokat manipulált tovább: kisatírozta, eltörölte a szöveg szinte egészét, mindössze egy-egy szót tartva meg az adott oldalról. A destrukció művészi eszközével a nyelv, a szöveg ritmusára, vizuális ütemére terelte a figyelmet.
Boros Mátyás képzőművész, grafikus
1979, Budapest
https://www.instagram.com/matyas_boros/
https://www.facebook.com/Boros-M%C3%A1ty%C3%A1s-450260891681727
/Pianínó 1:1 (2008.), vegyes technika, változó méret Fotó: Weber Áron /
/Pianínó 1:1 (2008.), vegyes technika, változó méret Fotó: Weber Áron /
/Babel cloud (2014.) digitális nyomatok habkartonon, változó méret Fotó: Art Detektor /
/Befejezhetetlen (2016.) szén, papír, 318x430x227cm / Fotó: Art Detektor /
/Rajzok térben (munkák 2005-2013-ig, installáció 2013.) drót, papír, akril festék, változó méret Fotó: Weber Áron /
/Rajzok térben (munkák 2005-2013-ig, installáció 2013.) drót, papír, akril festék, változó méret Fotó: Weber Áron/
