Az eredeti nevén Marie-Clémentine törvénytelen gyermek, akit mosónő anyja nevel. 1870-ben ötéves, amikor édesanyjával a Montmartre-ra költözik. Hogy segítsen anyjának, korán dolgozni kezd, ismerős mosónőktől szállítja haza a megrendelőktől a kimosott ruhákat.
Valadon első megfestője –Puvis de Chavannes
Az első festő, aki felfigyelt a fiatal lányra, Puvis de Chavannes volt, egyike azoknak a klienseknek, akikhez Suzanne a kimosott ruhákat hordta. Puvis de Chavannes számos festményen és rajzon is megörökítette Valadont. Suzanne annak ellenére lett Chavannes szeretője, hogy a festő negyven évvel volt idősebb nála. Kapcsolatuk hét éven át tartott. 1883 decemberében Suzanne – akkor még Marie – fiúgyermeknek adott életet, akit Maurice-nak nevezett el. A híresztelések szerint az apa Puvis de Chavannes volt, aki titokban évi kétszáz frank tartásdíjat fizetett modelljének. Ám Marie többféle mesével állt elő, még egy dilettáns alkoholista festőt is megnevezett apaként. Végül 1891-ben a festő-építész Miquel/Miguel Utrillo vette nevére a gyermeket, akiből a világhírű Maurice Utrillo lett, a Montmartre egyik legismertebb megörökítője.
Aki a legszebb portrékat festette
Valadonról – Pierre-Auguste Renoir
1883-ban Suzanne Pierre-Auguste Renoir modellje lesz. A Montmartre-on Suzanne-nal kéz a kézben sétálnak, mindenki előtt nyilvánvalóvá téve, hogy szeretők. A Moulin de la Galette-be járnak táncolni, és szép, nyári napokon Argenteuil-ben és Chatou-ban piknikeznek. 1883-ban Renoir megfesti Suzanne-ról a Tánc a városban című képét, amelyet a műkereskedő Paul Durand-Ruel rendelt meg nála két másik képpel, amelyeket együtt Tánc-sorozat néven emlegetnek. A helyszín egy elegáns párizsi szórakozóhely, a kép különlegessége pedig, hogy Renoir a nő szépségét akarja kiemelni, így a férfiból, akit Renoir barátjáról, Paul L’Hôte-ról mintázott, nem sok látszik. A modell, Suzanne Valadon gyönyörű, fehér selyemruhában táncol, ami látni engedi hátát és vállait. Mind a férfi, mind a nő fehér kesztyűt visel, ami csak növeli az esemény ünnepélyességét.
A Tánc-sorozat másik festménye a Tánc Bougivalban. Suzanne Renoir barátjával, Eugène-Pierre Lesstringuezzel táncol a képen, melyen már nyoma sincs a Tánc a városban ünnepélyességének. A helyszín egyszerű szabadtéri szórakozóhely, Suzanne rózsaszín ruhában, piros kalappal a fején táncol, míg partnere szalmakalapban, sötétkék öltönyben, alatta gyapjúpulóverrel, egy cseppet sem tartózkodó módon karolja át. 1885-ben és 1886-ban Renoir még több képet festett szeretőjéről, Suzanne-ról. Renoir nem tartotta nagyra Suzanne festői képességeit, paradox módon mégis elősegítette művészi fejlődésében. Suzanne makacs volt, és hitt abban, hogy egyszer elismert festő lesz. Ugyanakkor meg akarta mutatni Renoirnak, hogy nélküle is boldogul festői karrierjében. Renoir helyett két támogatója is akadt, nem kisebb művészek, mint Toulouse-Lautrec és Edgar Degas.
Valadon „keresztapja”, Henri de Toulouse-Lautrec
Az akkor huszonkét éves Lautrec-kel 1887 tavaszán találkozott Suzanne. Lautrec műterme a rue Tourlaque 7 alatt volt, ahol Suzanne is lakott anyjával és fiával, Maurice-szal. Suzanne-t egyáltalán nem zavarta Lautrec testi fogyatékossága, azonnal a szeretője lett, és segítette a fiatal festőt fogadásainak megszervezésében. Toulouse-Lautrec „kereszteli át” Marie-Clémentine-t Suzanne-ra. Mivel Marie az öreg Puvis de Chavannes-nak állt modellt – mondta Lautrec –, legyen Suzanne, mint a Bibliában Suzanne et les vieillards (Zsuzsanna és a vének). Valadon elfogadja új nevét, és képeit Suzanne Valadonként szignálja.
Suzanne és Toulouse-Lautrec viharos szerelmi életet élnek. 1886-ban Henri megfesti Suzanne Valadon portréját, amelyen Suzanne büszke tekintettel néz a távolba. Ám Suzanne egyre elviselhetetlenebbül viselkedik szeretőjével, eltűnik, majd visszatér hozzá, és el akarja hitetni vele, hogy még mindig szereti. Toulouse-Lautrec 1888-ban megfesti az iszákos Suzanne-t ábrázoló képét Másnaposság címmel.
1888-ban Suzanne megrendezett öngyilkosságot követ el. Ezután soha többé nem találkozik szeretőjével.
Akinek Suzanne a legtöbbet köszönhette – Edgar Degas
Toulouse-Lautrec után Edgar Degas vette pártfogásába Suzanne-t. 1887-ben maga Lautrec bátorítja, hogy mutassa meg rajzait a tekintélyes festőnek: „Lautrec nagy, vidám barna szemeivel és ünnepélyes, komoly szájával olyan volt, mint egy pap, amikor azt mondta, hogy el kellene mennem Degas úrhoz rajzaimmal” – emlékezett Suzanne. Amikor Suzanne megérkezett a Victor Massé utcai ház elé – ahol Degas lakott –, rendkívüli idegesség fogta el. Degas a kezébe vette a rajzokkal teli mappát, az ablakhoz ment vele, hogy jobban lássa, elkezdte lapozni őket, megjegyzéseket mormogott, és időnként Suzanne-ra tekintett. Miután átnézte valamennyit, kimondta azokat a szavakat, amiket Suzanne sohasem felejtett el: „Maga közülünk való.” Degas ezt írta neki: „Időnként nézegetem ebédlőmben azt a vörös krétarajzát (állandóan ott tartom), és azt mondom magamban: ez a rettenetes Marie zseniálisan rajzol!” Azt tanácsolta a lánynak, foglalkozzon komolyan rajzolással és festéssel.
Degas és Suzanne között mély barátság alakult ki, annak ellenére, hogy egészen más társadalmi környezetből kerültek ki. Degas kényelmetlenül érezte magát saját köreiből való nők társaságában, Suzanne viszont hamar elnyerte bizalmát, és a mester tudatosan irányította a fiatal művészt, hogy megtalálja saját stílusát. Edgar Degas volt az első, aki Suzanne rézmetszeteit kiállíttatta a neves műkereskedő, Ambroise Vollard galériájában 1895-ben. Degas volt Suzanne számára a MESTER, a művészzseni, akit mindenkinél jobban tisztelt. Minden szavára odafigyelt, és nagyon büszke volt a barátságukra. Suzanne 1892-ben kezd el olajjal festeni. Csendéleteket, tájképeket, meztelen nőket fest élénk színekkel, de környezetét is megörökíti, így fiát és édesanyját.
1893-ban a zeneszerző Eric Satie-hoz fűzte rövid szerelmi kapcsolat Suzanne-t, aki olyan elementáris hatással volt Satie-ra, hogy a komponista az első együtt töltött éjszaka után megkérte a kezét. Ám Suzanne nem hozzá, hanem barátjához, Paul Mousis tőzsdeügynökhöz megy feleségül 1896-ban. Jóllehet Suzanne Mousis felesége volt, nem titkolta a nála huszonegy évvel fiatalabb amatőr festővel, André Utterrel való szerelmét. Kéz a kézben ültek a kávéházakban, mit sem törődve azzal, hogy mit gondolnak az emberek, no meg a férj. A helyzet 1909-ben tarthatatlanná vált, Suzanne ekkor fogta a bőröndjeit, két macskáját, német juhász kutyáját meg egy kecskét, és elhagyta férjét, hogy fiával és Utterrel éljen.
André Utterről és saját magáról festette Valadon egyik leghíresebb képét 1909-ben Ádám és Éva címmel. A művészettörténet forradalmian újnak tartja a festményt egyrészt azért, mert az 1900-as években női festők nem örökítettek meg mezítelen férfialakokat, még kevésbé saját magukkal együtt. De az első emberpár ábrázolása is teljesen egyedi, nyoma sincs a bűnnek, a két alak szerelméről szól a kép.
1911-ben régebbi lakásukba költöztek a 12 rue Cortot-ba, ahová fiatal költőket és festőket hívtak meg. A festők között olyan későbbi hírességek voltak, mint Raoul Dufy, Georges Braque vagy Amedeo Modigliani. Suzanne, érezve az idő romboló hatását szépsége felett, egyre gyakrabban változtatta meg születési dátumát. 1920-ban beválasztották a Société des Artistes Indépendants (Független Művészek Társasága) tagjai közé, ami nő létére hatalmas megtiszteltetésnek számított. Suzanne kijelentette: „Nem ismert, hanem elismert akarok lenni. Mert a Louvre-ba megyek. Ez lesz dicsőségem.”
Az 1923-ban festett A kék szoba Valadon korában a szabad nő szimbóluma volt. Témája Tiziano fekvő Vénuszáig (Urbinói Vénusz) nyúlik vissza, akárcsak Édouard Manet Olympiája. Mint Manet fekvő nőalakja, Valadoné is fekete kontúrokkal megfestett. Ám Suzanne „Olympiája” nem mezítelen, csíkos férfipizsama-nadrágot visel, és kényelmes, vállpántos felsőt. A művésznő egyáltalán nem idealizálja modelljét, kezei és lábai vaskosak, tekintete kissé bárgyú. Monet Olympiájával ellentétben nem a nézőre tekint, inkább elgondolkodó. Szájában
a cigaretta hangsúlyozza modernségét.
Suzanne házassága egyre elviselhetetlenebb lett. Uttertől olyan feltétlen csodálatot követelt, ami – úgy vélte – kijár egy nagy művésznek. Éreztette férjével, hogy felsőbbrendű. Utter szenvedett az idegbeteg feleség és annak iszákos fia nyomasztó társaságától, és más nőkhöz menekült vigaszért. Suzanne pedig egyre zavarosabban viselkedett. Kutyáját a legdrágább húsokkal, macskáját pedig kaviárral etette. Az emberek idióta öregasszonyként kezelték.
1938 áprilisában Suzanne épp festőállványa előtt egy virágcsendéleten dolgozott, amikor sztrókot kapott. Másnap, 1938. április 7-én, hetvenhárom éves korában a kórházban hunyt el. Temetésén számos barátja, a művészvilág legismertebb képviselői jelentek meg, többek között Pablo Picasso, Georges Braque, André Derain. Suzanne Valadon kevés képet tudott eladni, a műgyűjtők nem bíztak a női festő karrierjében. Munkássága mindamellett jelentős és újító. A művészettörténészek szerint Édouard Manet és Henri de Toulouse-Lautrec merész festészetének szintézisét alkotta meg, és egyfajta összekötő volt az utolsó szimbolisták és az 1900-as években kibontakozó Picasso, Chagall vagy Modigliani művészete között.
