Paul Verlaine szonettet írt hozzá, Stéphane Mallarméval hosszú sétákat tett, Émile Zola lakásán többször beszélgetett az íróval és barátaival a Dreyfus-ügyről. Alfred Jarryval, az Übü király szertelen szerzőjével vidám ebédeket költött el. Marcel Proust részben róla mintázta Madame Verdurin alakját, de Yourbeletief hercegnő vonásaiban is felismerjük Misiát. Zeneszerző barátai sokat köszönhettek neki. Maurice Ravelt megvédte az igazságtalan kritikáktól, Igor Stravinsky A tűzmadár című balettjének párizsi előadását ő szorgalmazta, Szergej Gyagilev, az orosz balett atyja mindenben kikérte Misia tanácsát. A befolyásos asszony segítségével adta elő társulata Jean Cocteau Parádé című balettjét. A darab függönyét és a szereplők jelmezeit Pablo Picasso tervezte, akinek esküvői tanúja és első gyermekének keresztanyja is Misia volt.

Vuillard: Misia és Thadée Natanson
 
 
Élte alkonyán titkárnőjének lediktálta az interneten is olvasható emlékiratait, amely 1952-ben a Gallimard kiadásában Misia címmel jelent meg. Sophie Olga Zénaïde Godebska – becenevén Misia – 1872. március 30-án Péterváron született. Anyja Sophie Servais, apja, Cyprien Godebska lengyel származású szobrász. Misia élete fájdalmasan kezdődött: „Születésem drámája rányomta bélyegét sorsomra” – írja emlékiratában. Anyja belehal a szülésbe. A kis Misiát először az apa zongorista szeretője neveli, majd a belgiumi Halléban nagyszülei veszik magukhoz. A zseniálisan zongorázó kislány tanára a neves zeneszerző, Gabriel Fauré, Marcel Proust egyik kedvenc muzsikusa. Az idős Liszt Ferenc is meghallgatta zongorajátékát Misia nagyszüleinél. Mivel a tízéves kislány lába nem érte el a pedálokat, Liszt az ölébe vette. Emlékiratában Misia úgy emlékezik, hogy Liszt elérzékenyedve mondta: „Ó, ha én is így tudnék még játszani.” Misia a Sacré-Cœúr-zárdában nevelkedik. Az 1880-as évek végén megismerkedik Thadée Natansonnal, a gazdag lengyel bankárcsalád gyermekével, aki 1893-ban feleségül veszi. Natanson a La Revue Blanche című irodalmi és művészeti lap társalapítója olyan illusztris munkatársakkal dolgozott, mint Marcel Proust és Guillaume Apollinaire. A rue Saint-Florentinen lévő lakásukban Natanson és Misia irodalmi és művészeti szalont nyitott, amelyet Párizs legjelesebb írói, költői, festői és zenészei látogattak. „Párizs királynőjét” azok a festők tették halhatatlanná, akik megörökítették arcmását.

 

Édouard Vuillard szerelmes volt Misiába

Túlságosan félénk volt Vuillard ahhoz, hogy érzelmeit bevallja, ám Misia pontosan tudta, mit érez iránta a fiatal festő. Emlékiratában leírja azt az alkalmat, amikor elutazott Villeneuve-ből, Vuillard pedig még egy utolsó alkalommal sétát akart tenni vele az Yonne folyó partján: „Komoran és álmodozón vezetett az aranytörzsű nyírfákkal övezett folyó mentén. (…) Egy gyökérben megbotlottam, és csaknem elestem. Vuillard rögtön megállt, hogy segítsen visszanyernem az egyensúlyomat. Tekintetünk hirtelen találkozott. Csak szomorúan csillogó szemét láttam a növekvő sötétségben. Zokogásban tört ki.”

Vuillard számos képen megörökítette Misiát, férjével és zongorázás közben is.  

Vuillard: Misia a zongoránál

 

Pierre Bonnard Misiánál lakott

Olyan jó barátságban volt Bonnard Misiával, hogy az asszony felajánlotta neki, költözzön hozzá. 1906-ban megbízta az akkor még szinte ismeretlen festőt, készítsen festményeket a quai Voltaire-en lévő lakásába. „Bonnard a nagy szalon számára jelentős dekorációt festett, én pedig meghívtam ide a barátaimat” – jegyzi fel Misia emlékiratában. Bonnard hatalmas, több mint négyméteres paneleket festett, Misiát pedig számos portréja megörökítette. Az egyik leghíresebb képén Misia egy heverőn fekszik lila ruhában.

Bonnard: Misia a díványon
 
 
Egy másik festménye is heverőn ábrázolja Misiát.
 
Bonnard: Misia Godebska

 

Toulouse-Lautrecnek Beethovent zongorázott Misia

A La Revue Blanche révén ismerte meg Toulouse-Lautrec Misiát. Thadée Natanson 1895-ben felkérte, készítsen rajzot a Revue fedőlapja számára. A festő Misiát korcsolyázóként ábrázolta.

Misia Toulouse-Lautrec plakátján
 
 
A hétvégeket Toulouse-Lautrec minden nyáron Natansonéknál töltötte villeneuve-i házukban. Három portrét készített az asszonyról: M és Mme Thadée Natanson asztalánál, Misia a kertben és Misia a zongoránál. Emlékiratában Misia leírja, hogy Toulouse-Lautrec festés közben mindig Beethoven Athén romjai című darabját akarta hallani: „Annyira odavolt Beethoven ezen zeneművéért, hogy folyamatosan ezt kellett játszanom, mert azt állította, hogy ez inspirálja. Toulouse-Lautrec 1897-ben az asszony lakásában festette meg Misia Natanson a zongoránál című képét.
 
Toulouse-Lautrec: Misia Natanson a zongoránál
 
 
1899 elején az alkohol, a kialvatlanság és a könnyűvérű nők kórházba juttatták a festőt. Misia mindennap meglátogatta a kórházban. Lesoványodva, borzalmas állapotban találta, de mint írja, Henri ekkor is teljes odaadással festett. Egyik alkalommal Misia férjével, Natansonnal együtt látogatta meg a beteg festőt. A kis ember a nevetéstől fuldokolva mondta, mikor meglátta őket: „Jókor jöttetek, a cirkusz kellős közepén vagyok. – Majd hozzátette: Örülök, hogy eljöttetek. Unatkoztam, így hát kértem, hozzák ide akvarellfestékjeimet és színes krétáimat. Régi cirkuszi emlékek… Mondd meg őszintén, Thadée! Mit gondolsz a rajzaimról?” A festő sorra mutogatta emlékezetből készített rajzait a cirkusz világából, amelyeken a nőket Misiáról mintázta. Misia gyengéden megfogta Toulouse-Lautrec kezét, és ezt mondta neki: „Hiányoztál, Henri. Újra rátaláltál művészkezedre.” A festő elengedte az asszony kezét, és szidni kezdte azokat, akik bezárták a szanatóriumba. Majd felállt, és közölte: „Amikor meglátják a rajzaimat, egészen biztos, hogy kiengednek.” Így is történt. A harminckilenc rajz segítségével a festő visszanyerte mentális egyensúlyát és munkaképességét. Lerövidítették kezelését, és 1899 májusában elhagyhatta a kórházat. Azonban visszatért előző életmódjához, a nőkhöz és az alkoholhoz, majd két év múlva meghalt. „Számomra ez igazi gyász volt” – írta Misia.
 
1900-ban Misia megismerte a dúsgazdag kiadót és színháztulajdonost, Alfred Edwardst, aki beleszeretett az asszonyba, és hogy megszerezze magának, felajánlotta az akkorra elszegényedett Natansonnak, hogy segíti anyagilag, elküldi Magyarországra bányaigazgatónak. Ennél is továbbment: közölte, kifizeti adósságait, ha elválik Misiától. Így 1905. február 24-én Misia feleségül ment Edwardshoz, aki negyvenméteres jachtot készíttetett felesége számára, amelyet L’Aimée-nek (A szeretett) nevezett el. A jacht ideális hely volt fogadások, estélyek számára. Az asszony zongorát is elhelyezett a hajón, ahová nem kisebb énekest hívott meg, mint Enrico Carusót.

 

Auguste Renoir többet akart látni Misiából

Renoir 1903-ban ismerte meg Misiát. A férj, Edwards kérésére kezdett róla képeket festeni. Emlékiratában Misia feleleveníti azt az epizódot, amikor Renoir egy nagy portrét akart róla festeni rózsaszín ruhában: „Szegény ember már szinte teljesen béna volt reumája következtében. Fél kilenckor házmesterem és hű szolgálója, Gabrielle segítették kerekesszékét betolni a liftbe, felérkezett öltözőmbe, ahol már várta festőállványa és minden, ami kellett. Gabrielle egy gumiszalaggal erősítette deformálódott kezéhez ecsetjét. (…) Félig csukott szemmel – az egyik mindig nyitottabb volt – a fehér szakállú, szép öregember szeretettel kevergette színeit.” A mester hosszasan beszélt neki a Kommünről, ami kedvenc témája volt. Azután hirtelen abbahagyta a festést, és arra kérte Misiát, nyissa szét jobban blúzát: „Lentebb, lentebb – ismételgette –, az ég szerelmére! Miért nem hagyja látszani a melleit?” Misia megjegyzi: „Halála után gyakran szemrehányást tettem magamnak, amiért nem engedtem látni, amit látni akart.” Amikor Renoir elkészült a rózsaszín ruhás portréval, amelynek a Misia Sert címet adta, az asszony biankó csekket küldött neki, és azt kérte, írjon rá akkora összeget, amekkorát csak akar, mert a férje nagyon gazdag. Misia megsértődött, amikor a festő mindössze tízezer frankot írt rá. „Ez nagyon nagy összeg. Nincs élő festő, akinek ennél többet ér a képe” – mondta Renoir. 

Auguste Renoir: Misia Sert

 

Renoir ugyancsak 1904-ben festette meg Az olvasó Misia című képét.

Renoir: Az olvasó Misia

 

Férje hűtlensége miatt 1909 februárjában Misia elvált tőle. 1920-ban férjhez ment a katalán festőhöz, Josep Maria Serthez, akivel már 1908 óta együtt élt. Egy ideig harmonikus volt a házasságuk, ám 1925-ben egy húszéves grúz lány, Roussadana Mdivani bekopogott Sert műtermének ajtaján, hogy tanácsokat kérjen a festőtől. Sert beleszeretett, és el akart válni Misiától. Az asszony belebetegedett a válásba, s 1928 augusztusában, amikor Sert feleségül vette Roussadanát, „Párizs királynője” mindent elveszített. A kokain és a morfium rabja lett, amiben legjobb barátnője, Coco Chanel a partnere, együtt utaznak Svájcba, hogy beszerezzék a tiltott kábítószereket.

Misia 1950. október 15-én halt meg. Chanel azonnal elment a rue de Rivoli 252 alatt lévő lakásba, ahol halott barátnője arcára meleg pakolást rakott, kifestette, fehér ruhába öltöztette, és egy csokor rózsát helyezett drogoktól csonttá soványodott testére.