Mezei munkák Van Gogh fiatalkori képein
1881 szeptemberében írta testvérének: „Kedves Theo, újra élő modelleket rajzolok. Szerencsére sikerült több embert is meggyőznöm, többek között egy munkást, Pier Kaukmant. (…) öt alkalommal rajzoltam le egy embert ásóval, kétszer egy magvetőt, kétszer egy lánykát seprűvel. Azután egy fehér főkötős asszonyt, aki éppen krumplit hámoz és egy pásztort, botjára támaszkodva, végül egy beteg, öreg parasztot, a tűz mellett, térdére könyökölve és fejét kezeire támasztva. Természetesen nem állok itt meg; ha egy birka átmegy egy hídon, az egész csorda követi. Állandóan ásó, magvető, földműves embereket kell rajzolnom, férfiakat és nőket. Mindent tanulmányoznom kell, ami a vidéki élet része.”
Millet hatása van Goghra
Ezek után aligha lehet azon csodálkozni, hogy Jean-François Millet mezei munkákról szóló rajzait kezdi tanulmányozni, melyeket a művész 1852-ben készített csendes, méltóságteljes parasztfigurákról, akik különböző paraszti munkákat végeztek. 1882-ben Vincent elolvassa Alfred Sensier J. F. Millet élete és művei című könyvét, amely feltárja előtte az impresszionista festőkre nagy hatással bíró alkotó szinte vallásos rajongását a természet iránt, és rá akar hasonlítani. Amikor 1889 májusa és 1890 májusa között egy évig a Saint-Rémy-en-Provence-ban lévő Saint-Paul ideggyógyintézet gondozottja, modellek híján azt kéri testvérétől, Theótól, küldjön neki másolatokat kedvenc festője képeiről. 1889. szeptember 20-án írja öccsének: „Most 7 másolatom van Millet tíz »mezei munkálatairól«. Biztosíthatlak arról, hogy rendkívül érdekel ezekről másolatokat készíteni, és mivel jelenleg nincs modellem, így nem hiányzanak majd az alakok.” Levelében elmagyarázza Theónak, hogy ha valaki Beethoven zenéjét játssza, a maga interpretációját választhatja, és hogy a zeneszerzők sem mindig saját szerzeményüket adják elő. Ezután hozzáteszi: „Nos, én, aki jelenleg beteg vagyok, vigasztalásomra valami szórakoztatót csinálok. Fekete-fehér Delacroix- vagy Millet-képeket teszek magam elé motívumként. Aztán színeket improvizálok (…) ez az én interpretációm.” Saint-Rémyben Van Gogh Delacroix és Rembrandt nyomán is festett képeket, de a legtöbbet Millet ihlette, akinek festményeit a saját stílusában másolta. Theo meglátta bennük a zsenialitást, és ezt írta testvérének 1890. május 3-án: „Millet-másolataid talán a legszebbek, amiket valaha is csináltál.”
Millet-másolatok
Van Gogh nagy jelentőséget tulajdonított Millet-másolatainak. 1889. október 25-én írja fivérének: „Ma reggel hozzáfogtam »az ásókhoz« egy harminc centiméteres vásznon. Tudod, érdekes lenne Millet képeit megfesteni, ez egy egészen különleges gyűjtemény lenne. Talán én magam hasznosabb lennék ezzel, mint saját festményeimmel.”
Az arató (Millet nyomán) 43,3 × 24,3 centiméteres festmény, amelyről Van Gogh így számol be testvérének: „Kínlódok egy festménnyel, amit néhány nappal betegségem előtt kezdtem el. Arató, a tanulmány teljesen sárga, nagyon vastagon felrakva, de a téma szép volt és egyszerű. Nos, ebben az aratóban − egy meghatározatlan alak, amint démonként küzd a hőségben, hogy elvégezze munkáját − akkor a halál képét láttam, abban az értelemben, hogy az emberiség lenne a learatott búza. Ha úgy tetszik, ez annak A magvetőnek ellentéte, amivel korábban próbálkoztam. Ám ebben a halálban nincs semmi szomorúság, fényes nappal történik egy olyan nap alatt, amely mindent finom arany fénnyel ragyog be.”
Van Gogh Millet-másolatai közül a leghíresebbek A magvetőről készített két festménye. A képek elemzői a két művész közös keresztény inspirációjáról beszélnek, és az evangéliumi parabolát emlegetik. A feltevés teljesen megalapozott. Gondoljunk arra, hogy Millet jól ismerte a Bibliát, Van Gogh pedig lelkészi pályára készült. A művészettörténészek szinte valamennyien kiemelik Van Gogh misztikus üzenetét. Isten Igéjének szimbóluma, a magvető, túlméretezett kezeivel a jó magot hinti szét. A kép emlékezteti nézőjét Márk evangéliumának A magvető című fejezetére: „Ismét tanítani kezdett a tengerparton, és igen nagy sokaság gyülekezett hozzá, ezért hajóba szállva a tengeren maradt; az egész sokaság pedig a tengerparton volt. Sokat tanította őket példázatokban; és ezt mondta nekik tanítás közben: Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni, és történt vetés közben, hogy némely mag az útfélre esett, de jöttek a madarak, és felkapkodták. Némelyik pedig a köves helyre esett, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben; amikor pedig felkelt a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt. Más része a tövisek közé esett, de a tövisek megnőttek, megfojtották, és így nem hozott termést. A többi pedig a jó földbe esett, és mikor kikelt, és szárba szökkent, termést hozott: egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is. Majd hozzátette: Akinek van füle a hallásra, hallja! Amikor egyedül maradt, a körülötte lévők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a példázatokról. Jézus így szólt hozzájuk: Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívül valóknak minden példázatokban adatik, hogy látván lássanak, de ne ismerjenek, és hallván halljanak, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne bocsáttassanak. Azután így szólt hozzájuk: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit? A magvető az igét veti.”
A magvetőt a művészettörténet Millet egyik főművének tartja. Van Gogh eredetiben sohasem látta a festményt, fekete-fehér másolatáról fogalmazta át a saját színkészletével és vonalvezetésével. Több változatot is készített róla, az egyik 1888-ban készült 32×40 centiméteres kép Amsterdamban, a Van Gogh Múzeumban látható. A festmény előterében a magvető, mellette megdőlt fa néhány ággal és levéllel, ami a vetés idejét jelzi. Mögöttük a sárga égbolton a nap. A gesztenyeszín, a lila és a zöld, amelyekkel Van Gogh a magvetőt, a szántóföldet és a fát megfestette, erős kontrasztban áll az égbolt és a nap sárgájával. A festményen érződik a japán metszetek hatása, amiket Van Gogh csodált és amelyekből több mint hatszáz darabból álló gyűjteménye volt. A magvető arca − akárcsak a japán festményeken − nincs kirajzolva. A színek gazdagsága is japán hatásról árulkodik.
Vincent 1888. november 21-én írja Theónak: „Íme egy vázlat legutóbbi képemről, egy újabb magvetőről. Egy hatalmas citromsárga kör napként. Zöld és sárga égbolt rózsaszín felhőkkel. A föld lila, a magvető és a fa berlini kék.”
A magvető ugyancsak 1888-ban készült másik változata nagyobb, mint az első, 64,2 × 80,3 centiméteres és a szintén Hollandiában lévő Kröller-Müller Múzeumban őrzik. A kép egyik érdekessége, hogy a magvető mögött érett kukoricatábla látható, amivel a festő talán a természet és az élet egymást követő ciklusaira utal.
Van Gogh Millet nyomán megfestette A kévekötőt, A birkanyírókat és A favágót is.
