Gaston Bachelard tézise a kiállítás alapvető kiindulópontja, miszerint a ház az első univerzum, a kozmosz földi változata, ahol ugyanazok a kémiai és fizikai folyamatok zajlanak, mint a világűr végtelenjében. (The Poetic of Space, 1958) Szőke Erika fotográfiái ezt a gondolatot teszik érzékletessé, amikor mindennapi konyhai eszközökből és alapanyagokból – alufóliából, sóból, lisztből vagy cukorból – hozza létre a galaxis részeit, csillaghalmazokat, meteoritokat vagy bolygókat. A tészta, a kefír vagy éppen a kerti növények időről időre visszatérnek mint képalkotó médiumok vagy mint pigmentforrások, mintha az otthon mikrovilága önmagát alakítaná át csillagközi tájjá.
Ezzel párhuzamosan jelenik meg a pánspermia-elmélet is, amely szerint az élet „magjai” az univerzum egészében jelen vannak. A művész hagyományos és saját fejlesztésű technikával készített fotográfiái ezt a hipotézist kísérlik meg vizuális formába önteni, az alkotói folyamat által az otthon és a kozmosz egymás parallaxisává válnak – a folyamat ugyanaz, csupán a tér különbözik, amelyben végbemegy. (A parallax technika különleges képalkotási technika, amelynek lényege a többrétegű megjelenítés, ahol a háttérben található rétegek lassabban mozdulnak el a szemlélő számára, mint az előtérben találhatók, s ezzel keltenek háromdimenziós hatást. – Szerk.)
A ház és a kozmosz párhuzamát tovább mélyíti egy másik bachelard-i gondolat, amelyben úgy írja le a háziasszonyt, mint aki úgy uralkodik a tűz fölött, mintha egy miniatűr napot irányítana, így a nő maga is kozmikus lény. (L’eau et les rêves, 1942) Ez a kép összekapcsolja a női munkát a teremtés, az átalakulás és a gondoskodás univerzális gesztusával.
Lucy Lippard hangsúlyozza (The Lure of the Local, 1997), hogy a kényelem, az intimitás vagy a magánszféra korántsem egyetemes kulturális fogalmak, világszerte más-más formában és súllyal jelennek meg. A háztartás és az otthonosság mindenkor „női teljesítményként” volt számontartva. Az eltérő történeti és társadalmi kontextusok külön értelmezést adnak Szőke Erika műveinek olvasásakor, amelyekben a gondoskodás, a háztartási munka és a kozmikus összefüggések sajátos vizuális nyelvvé állnak össze.
A művész praktikája, amely egyszerre reflektál az otthon mikrokozmoszára, a gondoskodás láthatatlan gesztusaira és az anyag kozmikus eredetére, ezt a feszültséget teszi tapinthatóvá. Az otthon így nem pusztán a mindennapi élet tere, hanem olyan univerzum, amelyben a női tapasztalat, a gondoskodás és az anyagiság új jelentésekkel gazdagodik: a tűz és a fermentáció feletti kontroll, a ciklikus kémiai reakciók mind a teremtés gesztusaként jelennek meg. A művek ezért nemcsak a kozmosz mikroanalógiáiként olvashatók, hanem megidézik azt a történeti és társadalmi örökséget is, amelyben a női test, tudás és munka egyszerre válik láthatóvá és újraértelmezhetővé.
Annak tudatosítása a kiállítás fő célja, hogy a kozmosz törvényszerűségei milyen mértékben vannak jelen a mindennapi életünkben is. Az univerzális folyamatok, amilyen az anyag körforgása, az elemek vándorlása, a keletkezés, átalakulás, elenyészés ciklikus ritmusa, ugyanúgy működnek a konyha asztalán, mint a csillagközi térben. A projekt elsősorban az ember, a természet és az univerzum közötti sérülékeny egyensúlyra hívja fel a figyelmet, tiszteletre és felelősségvállalásra ösztönöz a Földért és az élet fenntarthatóságáért.
A vizuális művészet, az ökológia és az asztrofizika interdiszciplináris összekapcsolásával a kiállítás olyan reflexiós teret hoz létre, ahol az otthon és az univerzum egymás parallaxisaiként jelennek meg, s eltűnik a határ, hogy épp melyikre tekintünk. A lisztszemcsék csillagporrá válnak, a meteoritpigment pedig átlagos paradicsomgyökérzet képében jelenik meg. Ebben a kettős optikában a néző újraértelmezheti saját helyét a világban.
Szőke Erika (1977) fotográfus, aki a nyitrai Constantinus Egyetem Képzőművészeti és Művészetpedagógiai Tanszékén fejezte be tanulmányait. Munkái több önálló és csoportos kiállításon szerepeltek Magyarországon, valamint Spanyolországban, Romániában, Dániában és Szlovákia számos galériájában. Állandó tagja az IN SITU művészcsoportnak, amely minden évben a művésztelep helyszínére reflektáló alkotómunkára ösztönzi résztvevőit.
A projekt a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
Kurátor: Czinege Noémi
Képek a művész archívumából, engedélyével.
Parallax című kiállítás december 23-ig látogatható (hétfő–péntek 12:00–18:00) az Artusban (1116 Budapest, Sztregova utca 1.).
