A kilencvenes évek elején induló Braun András az évtized közepére olyan festői nyelvet alakít ki, amely számos ponton kötődik hazai és nemzetközi tendenciákhoz, mint az op-, illetve a pop-art, a minimalizmus, vagy a konceptuális festészet, de valójában nem csatlakozik egyik irányzathoz sem.
Egyéni, strukturalista látásmódja eleinte absztrakt képi elemekből, organikusan, konstruktívan vagy szeriálisan építkezik. Későbbi képein egy-egy motívumot környezetéből kiragadva, azt tetszőlegesen ismételve hozza létre a látványt, amely a hirtelen jött kapitalizmus reklámiparának képdömpingjére és látásmódjára ironikus, néha groteszk módon reflektál.
A kilencvenes évek végétől festményei kizárólag négyzet formájúak és egyre inkább jellemzi őket az a fajta ornamentális komponálás, amely a motívumokból organikusan építi a kompozíciót. Az erőteljes, sokszor harsány színek, a gyakran koncentrikusan kavargó erővonalak és az emberfeletti méretnek köszönhetően a látvány gyakran hipnotizálja nézőjét.
Braun előszeretettel kísérletezik az anyaggal, játszik a technikákkal: karcol, visszatöröl, applikál, maszkol, ragaszt és fújja a felületet. A vizuális környezet részletformáit gyűjti, majd képépítő elemként, jó értelemben vett barkács módon használja fel festményein.
Braun motívumai között több visszatérő vizuális elemet is felfedezhetünk; gyakoriak a koncentrikus vagy egymásba átható körformák, a gömbök, a szem retináját vagy sejteket idéző formák. Az életlenségek és kemény élek váltakozása többnyire dinamikus, mozgás érzetét keltő kavargó kompozíciókban kapcsolódik.
A középpont vagy több centrum körül keringő, azokból kifejlődő motívumok, annak ellenére, hogy legtöbbször az emberi tervezés eredményeként születő szabályos formák, mégsem a konstruktív képszerkesztés szabályai szerint, hanem leginkább természetes folyamatok (fraktálok) szabályszerűségét követve rendeződnek és fejlődnek ki a szemünk előtt. Az emberi elme alkotta alakzatok természetes formákként kezdenek viselkedni; mintha a műalkotás a természet organikus formáinak szabályszerűségeit követve magától fejlődne, burjánozna, terjedne tovább.
Művein a XXI. század festészeti eredményeit és látványos képeit a hindu jantrák formájába foglalja. A világmindenséget megjelenítő minta így válik a kort ironikusan tükröző szekularizált médiummá, amely egyszerre működhet pszichedelikus látomásból születő dimenziókapuként, korának groteszk lenyomataként vagy díszítő falikárpitként. Szellemes címadásai olyan új dimenziókkal gazdagítják a képek értelmezését, hogy a befogadó úgy érezheti, mintha a kép megpillantása előtt még jól megpörgették volna a tengelye körül.
Braun András 2015 óta nincs közöttünk. Eredeti, semmihez sem hasonlítható festészete nem csak a korról beszél hitelesen, de egy olyan művészről is, akinek médiumként más világokba is bepillantása volt, és bár nem mindig egyértelmű, hogy ennek mennyire volt tudatában, de az biztos, hogy ezt az erőt ma is sugározzák festményei.
Kiállításunk átfogó képet nyújt arról a tizenöt éves időszakról, amikor Braun legjelentősebb képei születtek. Címadásunk egyszerre utal a mára mindent meghatározó digitális világ bináris karakterére, a művész folyton pulzáló alkotói erejére, a lét és a nemlét, illetve a szellem és az anyag kettőssége között feszülő emberi drámára, amely a brauni humor fanyar mosolyával talán könnyebben viselhető.
Braun András retrospektív kiállítása 2023. november 8-tól december 8-ig látogatható a Resident Art kiállítótermében (1085 Budapest, Horánszky utca 5. első emeletén). Nyitvatartás: szerdán, csütörtökön és pénteken 13-tól 18 óráig; szombaton bejelentkezéssel a hello@residentart.com e-mail címen.
Szerző: Schneller János művészettörténész
