Az utóbbi években egyre hangsúlyosabbá vált a női szempontok beemelése a művészetbe és a műkereskedelembe. Portrésorozatunkban olyan nők szakmai tevékenységét mutatjuk be, akik meghatározó szerepet töltenek be a hazai műtárgypiacon. Velük már nem csak a háttérben, sokkal inkább az árverések frontvonalában, galériák képviselőiként találkozhatunk.
Art and Antique Budapest, 2022.
 

Hogyan kezdődött a kapcsolatod a műkereskedelem világával, a galériás élettel?

Amikor megismerkedtem Makláry Kálmánnal, az első pillanatban elvarázsolt az általa képviselt művészeti világ, az a professzionalitás, ahogyan ő tevékenykedik. Nem volt kérdés számomra, hogy amiben tudok, segítek neki. Ő pedig az évek során – miközben folyamatosan képeztem magam, figyeltem és tanultam – egyre több feladat ellátásába bevont, és egyre nagyobb teret engedett nekem.

◼Vissza tudod idézni, melyik volt az első olyan kiállítás, amelynek megvalósításában már te is nagy részt vállaltál?

A MODEM 2010-ben megrendezett Reigl Judit – A létezés ritmusa című retrospektív tárlata volt az első, ahol alkalmam nyílt arra, hogy a kulisszák mögé lássak. Rögtön a mély vízbe kerültem. Ekkor tapasztaltam meg, milyen sokféle feladatból áll össze egy kiállítás rendezésének munkafolyamata. A festmények felkutatásától kezdve, azok kölcsönzése, akár magángyűjtőktől vagy éppen a párizsi Pompidou Központból (Centre Georges-Pompidou), egészen a műtárgyak szállításának megszervezéséig. Addig, hogy a látogatók installálva láthatnak egy fantasztikus életművet. Természetesen Reigl Judit személyisége miatt is különösen meghatározó volt ez a kiállítás, amelyen ő maga is részt vett. Számomra ő etalon, aki elementáris erővel hatott rám.

Art Paris Art Fair 2019.
 

Munkád nagy részét a művészekkel való kapcsolattartás teszi ki. Kik azok az alkotók, akikkel emberileg is közel kerültetek egymáshoz, és fontossá váltak számodra?

Viszonylag kevés kortárs festővel dolgozunk együtt. Közülük Kucsora Mártával és Sam Havadtoy-jal (Havadtőy Sámuellel) szinte naponta beszélünk, kapcsolatunk túlmutat a munkakapcsolaton.

Reigl Judit pedig, ahogy említettem, különösen nagy hatást gyakorolt rám: az, hogy tőle személyesen hallhattam az alkotások történetét, hogy beengedett a magánéletébe, utaztunk, nyaraltunk együtt… Ereje és kitartása mind-mind leírhatatlan erővel hatottak és hatnak rám a mai napig, és biztosan mondhatom, elkísérnek életem végéig. Alkotásaiból erőt, hitet és magabiztosságot merítek.

A Létezés Ritmusa Reigl, Modem 2010 másolat
 

Rendszeresen részt vesztek nemzetközi művészeti vásárokon, ezért sokat utaztok. Milyen jellegzetességei vannak a munkátok ezen részének?

Galériánk több mint húsz éve szerepel Európa legjelentősebb művészeti vásárain. Visszatérő kiállítói vagyunk többek között a brüsszeli BRAFA-nak, az európai művészeti élet nagy múltú, minden tekintetben meghatározó vásárának. A legbüszkébb a TEFAF-on való részvételünkre vagyok, ahová 2012-ben a legígéretesebb fiatal galériák közé válogattak bennünket.

A rangos nemzetközi vásárokon való részvételnek szigorú feltételei vannak: nagyon nehéz bejutni, hosszú várólistával rendelkeznek, Kálmán úgy szokott fogalmazni, hogy sok helyre már csak „kihalásos” alapon lehet bekerülni. Nem elég egy portfóliót összeállítani és kifizetni a részvételi díjat, mert még ha elfogadják is a részvételi szándékunkat, a helyszínen még egészen komoly minőségi kritériumoknak kell megfelelni. A BRAFA-n például az installálást követő két napon nem is léphetünk be a helyszínre, amíg egy bizottság végignézi a standokat, ellenőrzi, hogy pontosan honnan származnak a művek, és természetesen a kvalitásukat is. Reigl Judit és Hantai Simon festményeit mindig visszük, hiszen ők a „mainstream” részei, rangos magán- és közgyűjteményekben szerepelnek, alkotásaikra ma már várólista van.

Black is a color, KMFA Galéria, 2018.
 

 

◼A munkafolyamatok mely részét szereted leginkább?

Nem igazán tudok kiemelni egyet vagy akár kettőt, hiszen mindegyik más miatt fontos és izgalmas. Nagyon szeretek beszélgetni a látogatókkal és a gyűjtőkkel, hiszek a személyes kapcsolatokban. Érdekel, kire miért hat éppen az az alkotás, mi a véleménye a műről, az alkotóról. Itt tényleg sohasem tudhatjuk, ki látogat el hozzánk. Legyen az „Mr. Big”, Arnold Schwarzenegger vagy Woody Allen – és ezek most nem véletlen nevek, mindegyikük megfordult már a standunkon vagy éppen a galériában.

Azt is nagyon szeretem, amikor festményre „vadászunk”. Hamarabb felfedezni egy alkotást valamelyik aukciós anyagban, mint a többi kolléga, vagy éppen Kálmán előtt rátalálni. Ez is nagyon inspirál. Licitálni is izgalmas, szorítani, hogy megszerezzük a kinézett műalkotást. Vagy ha éppen jön egy telefon, és pár óra múlva már az autópályán Párizs felé tartunk egy alkotásért. Vagy az, hogy hazafelé képes az ember ezer kilométeren keresztül a hátsó ülésen keresztbe fekve utazni, hogy beférjen a megszerzett festmény. Nagy kaland az egész életünk! Ugyanakkor az installálást is nagyon szeretem, akár a galériában, akár vásárokon, vagy éppen valamelyik múzeummal együttműködve. Izgalmas folyamatnak tartom, ahogy összeáll egy tárlat. A kiadványok szerkesztésénél pedig szeretek a részletekkel foglalkozni: eldönteni például, hogy éppen melyik reprodukció legyen kétoldalas, melyik részletét nagyítsuk ki a festménynek. A munkánk gyümölcse valakinek a karácsonyi vagy esetleg a születésnapi ajándéka lesz, és ez nagyon jó érzés.

BRAFA 2016.
 

◼Kiváltságos feladatokat látsz el – nagyon különleges helyen!

Igen, a képzőművészet teljesen új ablakot nyitott nekem a világra. Eredetileg jogot tanultam, kriminálpszichológus szerettem volna lenni, de amikor megismerkedtem Kálmánnal, azonnal azt éreztem, hogy nekem itt a helyem. Lenyűgöző volt, ahogyan mozaikszerűen bontakoznak ki számomra a tevékenységi területek. Szerencsésnek érzem magam, hogy nap mint nap ilyen fantasztikus műtárgyak között lehetek, dolgozhatom velük, csodálhatom őket, és hogy személyesen hallhatom a festőművészektől a történeteiket.

Great Art Mad Money No Rules, 2019 KMFA Galéria
 

◼Volt olyan saját koncepciód, amelyet meg is valósítottál a galériában?

Folyamatosan ötletelek, rendszeresen újabb és újabb megvalósításra váró projektekkel rukkolok elő. Ilyen volt például a Great art. Mad money. No rules kiállításunk. Amikor 2019-ben a Virág Judit Galériában megláttam a Senki többet című filmet, azonnal felötlött bennem, hogy ebből kiállítást kell csinálni. Mire két sarokkal odébb hazaértem, már össze is állt a fejemben a koncepció. Nagyon büszke vagyok arra, hogy sikerült Andy Warhol-, George Condo-, Roy Lichtenstein- vagy Keith Haring-alkotást kölcsönözni erre az alkalomra. Kálmánnak pedig hálás vagyok, hogy átadta nekem erre az időre a galériát, és ezzel hitelt is adott arra, hogy hozzájuthassak bizonyos művekhez is. De említhetném A végtelen színe – Kék című tárlatunkat, ahol a galéria művészeinek alkotásai közül a kék színű műveket állítottuk ki 2020 nyarán, amikor a Covid első hulláma után lassan és óvatosan nyitni lehetett. A kiállítás apropója pedig az volt, hogy a Pantone színügynökség abban az évben a kék színt jelölte meg mérvadónak. A kék egyébként a művészettörténetben is abszolút fontossággal bíró szín, gondoljunk csak a padovai Scrovegni-kápolna mennyezetére, Giotto freskóira, vagy az ultramarinra, amely egy időben a gazdagság kifejezője volt a festményeken.

KMFA Galéria
 

 

◼Mi a kiválasztás szempontja, amikor egy új művész kerül be a galéria alkotóinak körébe?

A galéria profiljába elsősorban a háború utáni második párizsi iskola művészei tartoznak. Természetesen azonban Kálmánnal folyamatosan figyeljük a nemzetközi és hazai kortárs művészeket, a piac változásait is. Leginkább Kálmán ízlése dönt, csak olyan művészeket képviselünk, akiktől a magángyűjteményébe is vásárol, hiszen hitelesen csak azt a művészt tudjuk bemutatni, akiben mi magunk is hiszünk. Emellett Kálmán egyre nagyobb teret enged az én érdeklődésemnek is.

◼Legutóbb az Art and Antique vásáron való jelenlét megszervezésében vettél részt. Mi a következő lépés?

Galériánk elkötelezetten gondozza és mutatja be a hazai műkedvelőknek a kevésbé ismert, szinte elfeledett, vagy épp a nyugati világban rendkívül népszerű, de itthon ismeretlennek tűnő franciaországi magyar alkotókat. Áprilisban Ernest Klausz (Klausz Ernő), Kallós Pál vagy Szóbel Géza alkotásait állítottuk ki. Jelenlegi tárlatunk (az interjú készítésének idején, 2022. június 3-ig) az ismert hálózatkutató, Barabási Albert-László önálló kiállítása a Ludwig Múzeum nagy sikerű bemutatója után az első galériás tárlata, melyet csíkszeredai múzeumi bemutatójával majdnem egy időben nyitunk. A Referenciapontok és -vonalak című kiállítás pedig június közepétől a brüsszeli Liszt Intézetben lesz látható, amelyet terveink szerint jövőre Párizsba is utaztatni szeretnénk. Idén Hantai Simon centenáriumi évét írjuk, s a Louis Vuitton Fondationnal együttműködve nagyszabású kiállításra adunk kölcsön alkotásokat. Jövőre pedig galériánk vezető művészének, Reigl Judit születésének századik évfordulóját fogjuk ünnepelni, annak előkészületei már javában folynak.

Ami pedig a vásárokat illeti: az elmúlt két évben a nagy nemzetközi vásárok a pandémia miatt vagy elmaradtak, vagy más időpontban rendezik meg őket. Idén júniusban új időpontban és helyszínen, de ismét lesz BRAFA, amit természetesen már nagyon várunk. Szerencse, hogy modern és kortárs képzőművészettel is foglalkozunk, mert így több vásár profiljához is illeszkedni tudunk.

Készülünk továbbá könyvekkel is: reményeim szerint hamarosan megjelenik a Reigl Judit életét bemutató gyermekkönyv, és Kálmán gyűjteményét is szeretnénk feldolgozni egy következő kiadvány formájában. Jelenleg pedig az általunk kiadott Bánó András interjúkötetek videófelvételei is zajlanak.

The color of infinity - blue dimensions in contemporary art, 2020 KMFA Galéria
 

Mit tudhatunk a Reigl-gyermekkönyvről?

Külföldön figyeltem fel arra, hogy a múzeumshopokban és könyvesboltokban mindenütt van gyermekeknek szóló művészeti könyvrészleg. Itthon ez a műfaj nagyon hiányzik, ezért kitaláltam, hogy készítsünk olyan interaktív, foglalkoztató feladatokkal gazdagított könyvet, mely Reigl Judit életét mutatja be. Elsősorban a kisiskolás korosztály számára készül, de a tartalom mindenkinek érdekes lehet. Ki kell használnunk a gyermekek fogékonyságát, hogy már számukra is közvetítsük a művészeti világ élményeit.

 

◼Ti ketten, Kálmánnal hogyan dolgoztok együtt?

Mind a ketten maximalisták vagyunk, de már kialakult közöttünk egy jól működő dinamika, és végül mindig összecsiszolódnak a nézeteink. Az elmúlt évek munkája alapján már nyugodt lelkiismerettel rám bízza a feladatokat, legyen szó a művészekkel vagy a kliensekkel való kapcsolattartásról, vagy bármilyen szervezésről. Szeretünk együtt dolgozni.

Kálmán művészcsaládból származik, a vénájában van a szakma. Több mint húsz éve szervez világszerte kiállításokat, és nemzetközileg is magasan jegyzik galériáját. Mentoromként tekintek rá. Fantasztikus ilyen biztos kézben létezni, és hogy a galéria sikereinek én is részese vagyok!