Mikor és minek a hatására vált műgyűjtővé?
Az első műtárgyat 1997-ben, kizárólag dekorációs céllal vettem. Ez majd huszonöt éve történt, és hamar műgyűjtői szenvedéllyé „fajult”. Addiktív típusú személyiségnek tartom magam, a műtárgyak gyűjtése pedig komoly függőség nálam, aminek a terheit is magammal cipelem. A vásárlásra nagy hangsúlyt fektetek, míg más fontos dolgok eltörpülnek mellette. Fiatal gyerekként is fogékony voltam a művészetekre, jó rajzkészségem volt, ezért felvételiztem a Művészeti Szakközépiskolába. Nem sikerült, nem vált belőlem művész, ezért a művészetek iránti rajongásom a műgyűjtésben bontakozott ki. Eleinte klasszikus képzőművészeti alkotásokat vásároltam, de több csalódás ért, mert sokkal könnyebb belefutni hamisítványokba, mint a kortársak esetében. Az élő kortársaktól műtermüken nem szokás hamis képet venni. Nekem is meg kellett érnem, nyitottá kellett tennem az elmémet a kortárs alkotások befogadására. Összetett és lassú folyamat volt ez, de megérte változtatnom a gondolkodásomon.
Milyen típusú tárgyakat gyűjt, mi fogja meg egy műtárgyban?
Leginkább az intuícióim vezetnek és nem spekulációs céllal vásárolok. Tehát nem az hajt, hogy egy adott tárgy később mennyit fog érni, hanem hogy nekem mennyire tetszik, és hogyan tudom beilleszteni a gyűjteményembe. Ha később nő az értéke, az csak plusz hozadék a számomra. Főként kétdimenziós műtárgyakat, festményeket, grafikákat és fotókat gyűjtök, de néhány szobor, valamint a Pécsi Műhely pár különleges objektuma is megtalálható a gyűjteményemben.
Hány tételből áll a Szluka-gyűjtemény?
Nem tudom pontosan, számomra a minőség és nem a darabszám a fontos. Nem vagyok hajlandó megszámolni őket, ráadásul kategorizálva sincsenek. Ennek hiányában alaposan megnehezítem a dolgomat, mert akár két napon át is keresek egy műtárgyat, amennyiben kikérik egy kiállításra. Raktárakban tartom a műtárgyakat, mert az otthonomban sajnos nincs annyi falfelület, ahol elférnének. Miután hazaviszek egy képet, pár napig nézegetem a nappaliban, majd miután már nagyon útban van, elviszem a raktárba.
Gondolkozott már a gyűjtemény későbbi sorsán?
Sok gyűjtő számára fontos, hogy a haláluk után múzeumba kerüljenek a tárgyaik vagy egy másik gyűjteménybe tagolódjanak be. Sokan a gyűjteményüket tekintik az életművüknek, én azonban nem így gondolom. Nem célom, hogy fennmaradjon a nevem a gyűjtemény által. Én csak egy állomás vagyok az alkotások „életében”, amelyek valószínűleg tovább maradnak fenn, mint én. Ezért nem rendelkezhetek a sorsukról az örökkévalóság jegyében.
Úgy tudom, erős lokálpatrióta kötődése van Pécshez. Mennyire aktív a művészeti élet a Mecsek lábánál elterülő városban?
Martyn Ferenc Pécsre történő visszaköltözése meghatározó esemény volt a város művészeti életében. A hetvenes-nyolcvanas évek volt a legtermékenyebb időszak, a helyi művészek összefogtak, művészeti iskola is alakult, ám ez a szárnyalás mára már megkopott. Már nincs az a fajta összetartás, összművészeti átjárhatóság és magas szakmai elbírálás, mint Martyn Ferenc vagy a tanítványai idejében. Úgy érzem, hogy jelenleg a múlt lerágott csontjain próbálunk fennmaradni, és már minden inkább az egyénről és nem a közösségről szól.
Többek között ezért is lett a Hybridart Space Galéria művészeti vezetője, hogy valami mást közvetítsen a nagyközönségnek? Mi alapján válogatja ki a közszemlére bocsájtott műveket?
A művészeti minőség alapján. Észre lehet venni, ha valaki kizárólag eladásra készít tárgyakat, viszont akinek művészi szándéka az alkotás, meg is látszik a munkáin a megkérdőjelezhetetlen minőség.
Mit jelent a művészeti minőség? Nem szubjektív dolog ez?
De az, ezért az én szubjektív véleményem szerint az a művészeti szándék, amely abszolút hiteles, amely korlenyomat, amely megfelel az éppen aktuális trendeknek, annak fontosságától nem határolódhatunk el. Jelenlegi tárlatunk művészei nem piaci alapú, nem a nagyközönséget kiszolgáló, hanem inkább edukáló művészeti tevékenységet folytatnak, úgy, hogy mégsem állnak távol a nagyközönség ízlésétől. Ez új, nehezebb, rögösebb út a Hybridart Space Galériának, de a minőségből nem akarunk leadni.
December 6-ig látható a galéria legújabb, Á La Carte című kiállítása. Mire utal a francia eredetű, magyarul étlapot jelentő kifejezés?
Jelenleg látható kiállításunkon a hatvanas évek végétől napjainkig készült munkákat állítottunk ki. A csoportos tárlaton a feltörekvő fiatalok mellett a klasszikus kortárs képzőművészeket is bemutatjuk. A három generációt felölelő vegyes anyagot először az idei Art Market képzőművészeti vásárra vittük el, ahol jó visszajelzéseket kaptunk. Dolgozunk rajta, hogy számontartott galériává váljunk, ne csak Magyarországon, hanem külföldön is. Ez igen hosszú út, ráadásul még csak most változott meg a galéria szemlélete. Nemrég még szinte projekt alapon működött, ahol a minőségtől függően is kiállíthattak az alkotók. Ez viszont megváltozott, már sokkal nagyobb szűrőn mennek át a művek. Úgy gondolom, építkezni csak fontos és stabil alapokra lehet. Később konkrétabb szerződéseket vagy lekötéseket szeretnénk a művészekkel, de egyelőre még én is csak tapogatózom a műtárgypiacon, mert gyűjtőként minden teljesen más, mint galériásként.
