Tót Endre eltitkolt festményei.
Az 1980-ban a kölni emigrációt választó művész pályája elején, a hatvanas években informel festészettel foglalkozott, majd kollázsokat, pop-art és minimal art munkákat készített, 1970–1971-ben azonban radikálisan szakított a festészettel és a concept art felé fordult. Festői életműve lezárásaként hozta létre a My Unpainted Canvases művészkönyvét, amelyben meg nem festett vásznait virtuálisan jelenítette meg.
Perneczky Géza 2003-ban az Új Művészetben így írt Tót Endréről: „Talán Tót volt a 20. század második felében az Amszterdamtól keletre eső művészek között a legtüneményesebb festőtehetség. De Tót önként mondott fel a festészetnek egy menet közben megismert és fontosabbnak érzett igazság kedvéért.”
Művészkönyvei és mail art munkái hamar meghozták a művész számára a nemzetközi sikereket, itthon azonban nem méltányolták tevékenységét. Ebből az izolációból rántotta ki az egyéves nyugat-berlini ösztöndíj, amely után az emigrációt választotta. Kölnbe épp egy olyan időszakban érkezett meg, amikor a festészet újrafelfedezéséről szólt minden. Tót a neoexpresszionista festészet fellegvárában testközelből élte meg a festészet újbóli berobbanását, őt azonban látszólag nem szippantotta be az áramlat, kívülálló maradt. Legalábbis így tudtuk eddig. A kölni éveket Tót blackout years-nek nevezte, elmondása szerint terméketlen időszak volt ez a pályáján, alig dolgozott.
Ezért is megdöbbentő most belépni az acb Galéria kiállítóterébe, amelynek falait szinte teljes egészében dinamikus gesztusokkal megfestett papírmunkái tapétázzák ki. Ezeket a vad és féktelen kompozíciókat Tót 1982 és 1985 között festette – titokban.
Százhárom, főként papírra és gyakran annak mindkét oldalára elkészült festmény, valamint több száz rajz, pecsétmunka fémjelzi ezt az időszakot. A művész évtizedeken át hallgatott ezekről a szédületes munkákról, amelyek negyven éven át összetekerve feküdtek a művész kölni pincéjében és csak tavaly kerültek Budapestre.
Sokkoló szembesülni ezekkel a munkákkal, hiszen a teljes életmű egészen más fénytörésbe kerül ezeknek a festményeknek köszönhetően. Azt eddig is tudtuk, hogy Tót sziporkázó humorral és iróniával van megáldva, de míg concept art munkái higgadt, letisztult és alaposan kigondolt művészeti koncepció eredményei, addig ezek a festmények megmutatják a művész intuitív, ösztönös arcát is.
Tót az egyik kompozíción a maga számára is felteszi a kérdést: Warum male ich? – Miért festek? Abban az időszakban talán ő maga sem tudta megmagyarázni, miért hozza létre ezeket a képeket, és hogy e festmények hogyan illeszkednek a korábbi művekhez. Mégis: elemi erővel törnek elő belőle ezek a kompozíciók. Úgy tűnik, mintha nem is a művészi szándék vagy akarat hozná létre őket, hanem a feltörni vágyó, megmagyarázhatatlan elemi erő.
A Warum male ich? kérdésben ott bujkál a festészet jelenkori érvényességének dilemmája is. Mi értelme a festészet halála után táblaképeket létrehozni? Tót ezzel a felvetéssel reflektál az újfestészet nyolcvanas évek elején bekövetkezett robbanására és a képéhség jelenségére. A kérdés ugyan magában hordozza Tótnak a neoexpresszív irányzattal szembeni távolságtartó attitűdjét, és implicite a festészet szükségtelen és felesleges voltáról is szól, ugyanakkor a dilemma folyamatos körbeáramoltatásából megszülető művek mégis konkrét érvek a festészet relevanciája mellett.
A Miért festek? ciklus azonban nemcsak a festészet érvényességére kérdez rá, hanem arra is, hogy a concept art nyelvét mesterien beszélő alkotó milyen célból kezd újra festészettel foglalkozni. Hogy mi az a szikra, ami elindíthatta nála ezt a folyamatot? S hogy vajon ez a környezetre és az aktuális irányzatra való rákapcsolódásként, vagy Tót korai, expresszív-figuratív periódusának újabb felbukkanásaként értékelhető-e?
Talán nem is kell a felvetésekre konkrét válaszokat adni, hiszen ezek a festmények immanens valójukban is értelmezhetők. Amellett, hogy a kiállítás művészettörténeti különlegességnek számít és új megvilágításba helyezi az alkotót, akinek a teljes pályáját átitatta a festészet elméleti és gyakorlati kérdéseiről való filozofálás, e festmények önmagukban is igen erős hatást gyakorolnak a befogadóra.
Az acb Galériában látható ciklus tulajdonképpen a Gauguin által elindított Honnan jöttünk? Kik vagyunk? Hová megyünk? kérdéseit folytatva az ember világban betöltött feladatára is rákérdez. A festményeket nézve az egyedüllét, a társas kapcsolatok, a magány, a másikkal való küzdelem, az emberben rejtőző ördögi minőségek, valamint a világba vetettség témái is bekerülnek a néző asszociációs mezőjébe.
Ezekben a képekben ott van Tót elszigeteltsége, idegensége, outsidersége is, ugyanakkor korai, expresszív korszakához, valamint a kölni újfestészeti irányhoz való kapcsolódás vágya is tematizálódik a ciklusban. A valahová tartozás óhaja jelenik meg ezekben az alkotásokban, miközben a festészet elevenségét, időtállóságát is hirdetik.E néhány éven át készülő sorozat azért is izgalmas, mert Tót, miután a nyolcvanas évek végére aktívan bekapcsolódott a kölni művészeti életbe, fokozatosan visszatért a concepthez. A Layout, Blackout és Távollevő képek a hetvenes évek ideáit festői megfogalmazásban tárják a néző elé. Az eltitkolt sorozat ezeket a munkákat is egészen más optikán keresztül láttatják: míg korábban ezek a munkák fémjelezték Tót festészethez való visszatérését, most már tudjuk, hogy a művész már korábban kézbe vette az ecsetet és sokkal vadabb dolgokat művelt az évtized elején, mint a végén, amikor a concept art és a festészet szintéziseként tekinthető munkáit elkészítette.
Tót Endre Warum male ich? kiállítása 2022. július 29-ig látogatható az acb Galériában (1068 Budapest, Király utca 76.).
