A klasszikus mintázáshoz szokottak első ránézésre furcsának találhatják Melkovics alkotásait. Hagyományos anyagok és megmunkálás helyett modern anyaghasználatú, moduláris rendszerű, absztrakt szobrokat alkot. A természeti formákra: fákra, gyümölcsökre emlékeztető kompozíciók legtöbbje toronyként nyúlik a magasba. Tekergő, íves, hullámos elemeiknek köszönhetően statikusság helyett mozgás hatja át a biológiai lényekre is hasonlító plasztikákat.
Az elgondolás nem szokványos, de annyira nem is meglepő, hiszen illeszkedik a kortárs szobrászati tendenciákhoz. Merthogy annak lényege: ipari anyagok és új technológiák, például a 3D nyomtatás használata, nagyméretű munkák készítése (hogy azokat köztereken is láthassák), interaktivitás (egyes szobrokkal kapcsolatba léphetünk, mozgathatjuk őket), konceptualizmus (gondolatiság) és minimalizmus (egyszerűség).
Melkovics rendkívüli módon használja ki a kortárs szobrászatban rejlő lehetőségeket. Érdekli a 3D-s tervezés és nyomtatás, és ha nem is gigászi, de nagyméretű építményeket hoz létre. Ugyanakkor alkotásait még ha akarnánk, sem tudjuk megmozdítani, formavilága sem a minimalizmus jegyét viseli magán, bár szobrainak elemei egyszerűek, mint a LEGO. Honlapját böngészve kitűnik, hogy mennyiféle struktúrát használ, és milyen nagyszerűen variálja azokat. És bár nincs két egyforma közöttük, az alkotói módszer lényegében hasonlóvá teszi őket.
Hogy miként indult pályája, arról a Heti Kortárs műsorában való vendégeskedés során esett szó. Elmondása szerint a szobrászat valahogy mindig is „benne volt a pakliban”. Olyan iskolába járt, amely elősegítette startolását. A Pécsi Művészeti Középiskolában tanult szobrászatot, ahonnan egyenes út vezetett a Képzőművészeti Egyetemre mesteréhez, Farkas Ádámhoz. „Azóta is folyamatos aktív munka és mondhatni szerelem” ez az ág – hangzott el az online adásban.
Szobrászatát a legjobban ő maga foglalja össze: „Művészetem kiindulópontja a játék, a szabad gondolkodásmód, amely összefonódik a gyermekkor meghatározó tanulási és viselkedési módszereivel.” Művészeti hitvallásából az is kiderül, hogy érzelmeken, tapasztalatokon és technikai kérdéseken keresztül hozza létre műveit. Feloldja a statikusságot, épít, rendez, bont, majd újraépíti különböző léptékű kompozícióit. Egy kisgyerekhez hasonlóan, aki elé „kockákat” szórnak, mondván: ne csak játssz velük, alkoss belőlük valamit. És legtöbbjük tornyot épít.
A Chance of Waves nemcsak alumínium- és acélöntvény szobrait, hanem azokhoz hasonlatos rajzokat is felvonultat, mert ily módon is dolgozik. Organikus absztrakciói élettel töltik meg a kiállítóteret. Olyan érzetet keltenek, mintha a természetben járnánk, fák, cseppkövek vagy korallok között. Csavarodó, tekergő formáikon átlátunk, mint a szitán. Az egymáshoz ragasztott elemekből sokszor egészen furcsa idomok „rajzolódnak ki”, olykor tömzsi lábakon álló figurák, ördöglakathoz hasonló, bonyolult szerkezetek. Bármi és érezhetően bármikor más és más, hiszen az elemek játékos összeépítése ezt lehetővé teszi. A különböző formák variálhatósága végtelennek tűnik, mégis jól megtervezett alkotások jönnek létre.
Erről a tervezésről árulkodnak a rajzok, Melkovics Tamás szobrászati elgondolásainak lenyomatai, csak nem térben, hanem síkban. Hálózati rendszerekhez hasonló bonyolultságot fedezhetünk fel bennünk, egyfajta algoritmus által létrehozott struktúrát.
Egyike a kiállítás „kakukktojásainak” az origóba helyezett megskalpolt fej, az ősi agyagedény, amelyet formák töltenek meg, egy szobrász kellékei. A könyvespolcon álló LUE (2024) című, alumíniumból és mészkőből álló szobor is ezt erősíti. A kődarabból ipari formákkal animált emberfej jött létre a szobrász keze nyomán.
Fotók: Bíró Dávid
Melkovics Tamás Chance of Waves című kiállítása július 19-ig látható az Einspach Fine Art and Photograpy kiállítóterében (1050 Budapest, Hold utca 12.).
