Egy összegyűrt szerelmes levélben rengeteg érzelem van. A sorok vágyról, lángolásról beszélnek, vallomásokat rejtenek, a szív titkait tárják fel, míg ezek összeráncolása a düh, a másikban való csalódás, a zaklatottság, a visszautasítottság fájdalmának gesztusa. Az összegyűrt szerelmes levélben az érzések szédítő magassága és rémisztő mélysége is jelen van, a párhuzamosan futó mondatok a kiegyensúlyozottság és remény képét jelentik, a gyűrődések éles vonalai azonban aláássák a sorok békéjét és harmóniáját.
A szerelmes levél írása és összegyűrése tehát egyaránt érzelmileg telített gesztusok, ha képileg kellene leírni, akkor talán valami vad, „forró”, expresszív munkára gondolhatnánk. Kusovszky Bea vásznai azonban első ránézésre precízen megfogalmazott struktúráknak tűnnek, amelyeken a szerkesztett grafikai felületek ritmikussága, játéka dominál. Erős megkomponáltságuk a geometrikus absztrakció hidegségét hordozza, azonban a sokféle felületi minőség egymással való ütköztetése szerfelett érzékivé teszi ezeket a kompozíciókat, ezáltal képesek megidézni a szerelmes levél emocionális jellegét. A rokokó erősen stilizált, finom és kimunkált, olykor egészen éteri üzenetei villannak be e képek láttán, amelyekben a báj és a kellem, a finom nőiesség dominál.
Erőteljesen konstruktív vásznai mögött is ott van valamiféle törékenység, efemerség, amely szimbolikusan a papír mulandóságára és az érzelmek sérülékenységére is utal. A papír gyűrődései élesen, szilánkosan megtörik a pop-artban gyökerező moiré-effektszerű pontrendszerek kiegyensúlyozottságát, felforgatják, semmissé teszik a leírt sorokat. Ugyanakkor magát a felületet egy újabb minőséggel gazdagítják, hiszen ezek az olykor egymásba kapaszkodó, máskor széttartó vonalak a fények és árnyékok beemelésével térérzetet szülnek.
A gyűrődések a sima felület plasztikus és képlékeny deformációját eredményezik, a ráncok, a redők hegyvonulatokká állnak össze. A gyűrődések végtelen áramát azonban a kompozíciók eltérő minőségű felületei többszörösen keretezik, mintegy korlátok közé szorítják. A digitális világ nyelvéből építkező sávok, vonalak és puha fújások érzékileg sűrűvé teszik ezeket a képeket, miközben a ráncolódások végtelen áradásának is gátat vetnek.
Az összegyűrt, majd bekeretezett szerelmes levél kicsit olyan, mint egy múltbeli érzelmi állapot mementója. A levél őrzi a korábbi érzelmeket, gondolatokat, a régi emóciók hevét, a körülötte futó sávok azonban lezárják, emlékké szelídítik az egykori érzelmeket. Sőt: a popos-neonos színekben játszó sávok mintegy megkönnyítik a mondanivaló (ami jelen esetben lehet magának a levélnek a tartalma) súlyosságát, fesztelenné és könnyeddé teszik a kompozíciót. És talán épp emiatt érezzük szelídebbnek is az összegyűrt papírfelületet imitáló részeket is, hiszen ezek az összegyűrt szerelmes levelek a jelenben már nem hatnak.
A bennük dúló érzelmek kioldódtak, ahogy a tintát elmossa a víz vagy ahogy Kusovszky Bea képein a moirék elfolyó írásnak mutatják magukat. És míg korábban a gyűrés is egy szenvedélyes, erőtől duzzadó gesztus volt, visszaemlékezve rá, már csak mosolygunk az egészen. A keretszerkezetek felállításával tehát a nosztalgiát is beemeli a kompozíciók terébe, ugyanakkor ezek a szegélyek és foglalatok nemcsak a múltba irányítják a néző tekintetét, hanem előre is vetítik azt, mivel a kompozíciók precíz megszerkesztettsége a digitális képernyők világát is megidézi. Az egymásra helyezett és egymáson elcsúsztatott rétegek között létrejövő képmélység a végtelen érzetét kelti, újabb dimenziókat nyitva meg. A művész a layerekkel való játékkal, a keretek képtérbe való emelésével tulajdonképpen a festmény identitását is kérdéssé teszi.
Mi a kép, és hol húzódik annak a határa? E mostani kiállításon az alkotó még intenzívebben kérdez rá ezekre a dilemmákra: néhány művét installatív szituációkba helyezi. A Kahán Art Space főfalára egy óriási tapéta került, amely előtt két kisebb munka szerepel. A háttér egy többféleképpen megszínezett, „gyűrött szerelmes levél”, amelynek két oldalát cakkosan egy sötétebb keret határolja.
Azzal, hogy ez elé kerül két kisebb vászon, még erősebb térérzetet nyújt a nézőnek, miközben a befogadást is zajosabbá teszi. Sőt: a kép identitását is elbizonytalanítja, hiszen a néző tekintetétől függ, hogy az egész installációt egy műnek tekinti-e vagy csak a háttér elé helyezett két kisebb vásznat. És mivel a tapéta másik két oldala szabadon maradt, ezért az akár a végtelenben folytatható: így bár a képek sokszorosan keretezettek, ennek az installációnak mégis van egyfajta szabadsága.
Az óriási felület ebben a helyzetben tájképként is értelmeződhet, amelyen a két vászon két figura is lehet, hiszen a puha, fújt felületekről emberi testrészekre is asszociálhatunk. Statikusan állnak egymás mellett, lehet, hogy az egyik épp most gyűrte össze a szerelmes levelet, amelyet a másik írt…
Fotók: Hegyháti Réka
A Minden egy összegyűrt szerelmes levéllel kezdődött című kiállítás június 3-ig látogatható a Kahán Art Space-ben (1072 Budapest, Nagy Diófa utca 34.)
