Művészetének és a személyiségének is kulcsmondata lehet az a tömör önvallomás, amely a Pesti Vigadóban rendezett, idén áprilisban bezárt életmű-kiállításának is mottója volt: „Elgondolkodtató, hogy a szobrászmesterség eszköztára a szoborkészítés több ezeréves története során szinte semmit sem változott. Ebben az ósdi szellemi műhelyben érzem jól magam.”

A hatvanas évek közepén kezdődő életműve állat- és emberábrázolásokkal indul, formakezelése elnagyolt, lényegre törő és dinamikus. Ez a természetközeli alaphang, évtizedek munkássága során egyre csiszolódva, csíkszentmihályis humorral, fanyarsággal gazdagodott, sőt varázslatos római-itáliai eleganciával is átitatódott.

Ötvenöt év barátság után, amikor valamelyikünk elmegy, tán nem is hal meg a másik számára, mert beleég a léte az itt-maradtba, bennünk marad a mosolya, a hangja, a gesztusai. Csak az újabb művek megismerése, felfedezése lesz lehetetlen. Az életmű lezárult.

„Ez az ósdi szellemi műhely” viszont köztünk marad az érmeiben, kisplasztikáiban, köztéri szobraiban, síremlékeiben és az ezekről készült kiváló fotókon.

Az életutat, a fejezetekre bontható műegyütteseket, a bennük lévő koherenciát, az örökölt kulturális gyökereket, az alkotóenergiák eredetét, irányát lehet kutatni, felfedezni a magunk és a művészetet értő, éltető közösség (közönség) számára is.

Csíkszentmihályi Róbert apai ágon erdélyi, csíkszéki eredetű. Anyai ágon észak-olasz. Az erdélyi gyökereknek köszönhető a természetközeliség, az állatokhoz kötődés, az ember–állat-kapcsolat egészen eredeti megjelenítése, szinte népmesei, szürrealisztikus összekapcsolása. Az olasz eredet a kétezer éves kultúra biztonságát, a mediterrán tájtól a faragott antikva betűk gyönyörűségéig tartó, el nem múló szerelmet jelentette, s mindezt a szobrász továbbítja, időtleníti bronzba, kőbe örökítve.

Róbertről – nekrológként – egész könyvet kellene írni, végigelemezve a szobrok sorát, mindaddig, míg ki nem bomlik a művek reflexióinak áramlásából a csendes, szerény, derűs személyiség, aki átlátott rohanó, tolakodó, örökké elégedetlen kortársain, és megüzente- megmintázta 2009-ben a Mind elmegyünk szoborcsoportot.

Itt megtalálhatjuk magunkat, mindenkit a modern társadalomból, kik vígan vagy vánszorogva cipelik vágtájuk hozadékát, jelképét, súlyát, baját, semmiségét. Mind elmegyünk, nem számít a hatalom, a gazdagság, a bűnösség, a tehetség vagy a jóság. Köszönjük az üzenetet!

Jó utat, Robi! Odaát már várnak az őseid, s ha eljön az idő, mi, a még itt levő barátaid is megyünk…