Ezekre a kérdésekre talán nem csupán egyféle választ adhatnunk, de ha végigjárjuk a Ludwig Múzeum első emeletének termeit, meggyőződhetünk róla, hogy az túlmutat az expo anyagán, hiszen itt a művészeti attitűd egyben erős kritikai álláspontot képvisel. A kiállított műtárgyak önmagukban, s a koncepció alapján egymással párbeszédbe lépve is többféle hozzáadott értéket képviselnek.
A megelőző évszázadokban (sőt évezredekben, elég az ősi barlangrajzokra gondolnunk) a művészetnek kiemelt témája volt a vadászat, amellyel harmóniában ábrázolta a tájat és a természetet. Ezek az alkotások elsősorban a hódító vagy üldöző vadász szemszögéből mutatták be a témát, ahol a cél a természet megzabolázása, leigázása volt. A Ludwig kiállításán az algériai származású kortárs francia művész, Kader Attia A kultúrák ugyanazt az állatot követik című installációjában kritikusan közelített ehhez, így egy antilop trófeáját és egy ázsiai, ősi, dogon kultúrából származó faszobrot állított szembe egymással, a totemállatok szerepének állandóságát, elejtésük paradoxonát szimbolizálva. A vadászat és a trófeák gyűjtése úri kiváltságként való értelmezésének kritikai bemutatására jó példa Esterházy Marcell The End of a Long March című fotó alapú munkája. Izgalmas összhang van a grófi származású képzőművész munkája és a mellette bemutatott XVII. századi oklevél között, amelyet II. Ferdinánd magyar király adományozott a nemességnek, így nyilvánvalóan a művész felmenőinek is. Esterházy munkájában egy 1930-as évekbeli családi vadászat üvegnegatívját használta fel, amelynek sérülései szinte az elejtett (csoda?) szarvas felett ragyogó csillagos ég boltozatát idézik. A vad vérontása allegorikus, utal az 1934/35-ös kínai Kommunista Párt Hosszú Menetelésére is.
Jelen korunk természet- és klímavédelem iránti érzékenysége azt a kritikus attitűdöt is képviseli, amely szerint bármely állati vérontás beavatkozás a természet rendjébe, így elítélendő cselekedet. Ez olvasható ki Bukta Imre giclée-printjeiből (Földalatti szarvas, Fűnyírós kép) és olajfestményeiből (Teríték). A védtelen vad csodálatra és védelemre szorul, annak leölése humánus értelmezést kapott. A kiállítás nyitótermében a tárlatra belépve is ezzel az attitűddel szembesülhetünk, Halász Péter Tamás, Kovách Gergő és Gerhes Gábor installációiban. Halász a Nap és az apa című LED-lámpás, mozgásérzékelős, interaktív munkáját nézve átélhetjük azt a sokkoló élményt, amit az autó elé kiugró állat az országúton megtapasztalhat. Kovách Tereh című, felkötött karú hungarocell medvéje (mely a kiállítás vivőképe is lett), egyszerre sugallja a játékosság élményét és a védtelen állat sebezhetőségének tragikumát. Gerhes markáns, angol nyelvű üzenetei (Infinite liberation, Immediate Enlightenment, Eternal Light) paradoxonokként hatnak a vaddisznóbőr zászlókon.
A kiállításon képet kapunk a Bestiáriumról, illetve annak mai értelmezéséről, a Breviáriumról, a jellegzetes vadászati fogalmakról, eszközökről, a magaslesekről, céltáblákról, különféle természeti ideológiákról, illetve a keleti filozófiák során átértelmezett cselekvési formákról, amelyek a vadászatot és a természettel való egységet egyfajta rítusként kezelik. Izgalmasak – bár talán néhol idegennek hatnak – az őskori, ókori, középkori, kora újkori vadászati leletek, tárgyak, okiratok, díszes céltáblák, sőt a Horthy-, illetve a Kádár-korszakból való fotók és naplórészletek.
Hopp-Halász Károly Magasles című, 1970-es években készített, tizenhat darabos táblaképsorozata geometrikus módon absztrahálja a vadászat egyik kulcskellékét, illetve jelen esetben a paksi atomerőművet védő eszközöket. A munka allegorikusan értelmezve a rendszer ellenségeinek megfigyelésére szolgált, amelyet akár emberéletek kioltására (levadászásra) is használhattak. Bondor Csilla Magaslese ezzel szemben esztétikus erdei építményként jelenik meg, mely a síkszerű ábrázolással ér el térhatást.
A Bestiárium-teremben ősi félelmeink és a természet jelenlegi krízise talál egymásra. Ferenczy Zsolt dobozkartonjain szimbolikusan interpretált állati ösztönök, emberi, akár elképzelt lények jelennek meg. Az ábrázolt alakok utalnak a gyarmatosítások korszakának németalföldi művészeire is. Az imaginárius, mesei lények kiállításon való szerepeltetése legendákról, mítoszokról beszélnek, ahogyan Karácsonyi László Rókatündér című munkája, mely szekció, illetve teremcím is egyben, illetve Csodaszarvas analízis című objektje. A prédaállatok mesei értelmezését Király András Bugs Bunny és Szalay Péter Kettős látás 5., illetve Kisfiú nyúllal című munkáin érhetjük tetten.
A természet és vadászat témájának transzcendens értelmezéséhez a kiállítás címadó munkája ad inspirációt. A. R. Penk német festőművész Metafizikus áthatolás egy zebrán című akrilképén rajzfilmfigura-szerű, stilizált alakok tűnnek fel, melyek különös kompozíciója felidézi a barlangrajzok hangulatát, sőt allegorikusan értelmezi a zebrát (állatként és átkelőként), az üldöző és üldözött szerepét, melyet a női–férfi viszonyra transzformál. A vadászatot, mint spirituális rítust, a keleti filozófiák nyomán Baksai József akvarellsorozatával tudjuk értelmezni. Schwierkiewicz Róbert Képzetünk szent tere című sámándobja a vadászatot kísérő rituálékat idézi, a zen művészi gyakorlatához igazodva. A természettel való egybeolvadás és a vadászat életszemléletté való transzformálása sajátos természetfilozófiákhoz vezet át. Nagy Márta agyagszobrainak formáit és gondolatiságát is a természettel való harmónia ihlette. Lois Weinberger komplex installációjában a gyomnövények (mint lehetséges invazív alternatívák) életképességét, biodiverzitását vizsgálja, egyfajta sajátos kísérletként a klímaválság problémáinak kezelésére. Nagy Gabriella Kisebb ellenállás című olajképén az erdőírtások problémájára hívja fel a figyelmet.
