Lukács Ágota rajsorozata misztikus képzőművészeti alkotás. Nincs ma még egy ilyen mű a magyar képzőművészetben. A Sursum corda sorozat a misztikus imádság közben végzett alkotómunka gyümölcse. Ő maga így fogalmaz szerzői nyilatkozatában: „Reggelente, teljes csendben dolgoztam, és sokat várakoztam: törekedtem arra, hogy kitartsak a csendben, és a vonásokat e csöndben fölsejlő élő jelenlétből húzzam meg.”
A lebegni látszó gömbök a gravitációt nem megcáfolják, hanem érzékletessé teszik, hiszen a mennybolt súlyosabb lehet mindennél, amíg az ember meg nem szabadul lelki terheitől. Vagy ahogyan Ágota mondja, a kőszívétől.
Ez a műegyüttes, ahogyan említettem, az imádkozó lélek érzékelhető tevékenységének gyümölcse. Nem gyakori az európai művészetben a misztikus képzőművészet a női alkotók körében, s ez alól talán éppen két nő a nagy kivétel. Az egyik Hilma af Klint, huszadik századi svéd antropozófus festő, az európai absztrakt festészet egyik, ha nem a legelső úttörője, a másik a XI–XII. század fordulóján élt Szent Hildegard von Bingen, egyházdoktor, egyben a máig legnagyobb európai misztikus nőművész, aki képeket, kódex-illuminációkat készített. A szövegekben – különösen a Scivia című művében –, amelyben látomásait írja le, elmondja, hogy ő senki és semmi, pusztán továbbítja azt, amint hallott. Kódex-illuminációi látomásait ábrázolják a középkori vallásos festészet narratív módján.
Lukács Ágota rajzsorozata igazi újdonsága a mai magyar képzőművészetnek. Igen különleges, hogy ezt nem hosszú akadémiai grafikai tanulmányok után teszi, hanem felnőtt korában, önképzés útján vágott bele nagy bátorsággal a képzőművészeti alkotásba. Ahogyan egyszer maga mondta: „egy grafitrúddal mindent lehet”.
Ugyanakkor ezek a nagyméretű rajzok megragadóan közvetítik a néző számára az emberi kéz mozgását, az érintés pillanatát, tehát nagyon emberiek. A geometrikus, konkrét, konstruktív grafikával szemben nem a ráció irányítja itt a lélek működését, hanem a csend, amelyben Isten lakozik. A fizikai törvényeknek ellentmondó módon emelkedő, egyre súlytalanodó, felpuhuló kövek révén Lukács Ágota rajzain megszólal a csend.
„Hogy mi számomra az imádság? Semmi. Semmi olyan, ami hozzáadódna a valósághoz. Az imádság a valóság áttetszősége, ha úgy tetszik, létezése. A hitem az életem. Miért kellenének szárnyak, hogy eljussunk ahhoz, ami végtelenül közel van?” (Megszólal a csend – Egy karthauzi szerzetes a hit útjáról, Ursus Libris, 2013)
Sulyok Miklós
Lukács Ágota Sursum Corda / Emeljük fel szívünket című kiállítása október 3-ig látható a K.A.S. Galériában (1114 Budapest, Bartók Béla út 9.).
