Korai műveire a komor színhasználat volt a jellemző, amelyet a kilencvenes évektől, első mongóliai utazásának hatására felváltott a vörös szín alkalmazása. 1989-től rendszeresen visszajárt az ázsiai országba, a mongol és a kínai művészet, a buddhista filozófia ettől az időtől kezdve épül be egyre szervesebben művészetébe. A kilencvenes években született alkotásaiban még előszeretettel reflektált napjaink égető kérdéseire: a környezetrombolás veszélyeire, a médiának a túlzott hatalomból fakadó visszásságaira. A Várfok Galériában 2015-ben rendezett Tájkép fuldokló férfival… vagy majdnem című tárlatán is láthattunk a festmények mellett ilyen társadalmi problémákra érzékenyen reagáló ready-made alkotásokat, amelyek utcán talált, majd átfestett bútorokból, tárgyakból születtek. Pár éve azonban aatoth franyót megigézte a thaiföldi dzsungel érintetlen természeti szépsége. Képei ezáltal egyre inkább a természettel való bensőséges együttélés kivetüléseinek tekinthetők. Gauguinhez hasonlóan nála is végbement a fordulat, elfordult a civilizációtól, visszatért a romlatlan természethez. A burmai határ közelében műtermet épített, s idejét Párizs és Thaiföld között osztja meg. Legutóbbi Várfokban megrendezett kiállításain (Képtelen tájak, tájtalan képek, 2019, Monszun, 2022) már ez a dél-ázsiai trópusi növény- és állatvilág volt az uralkodó téma.
A mostani, Botanika című kiállítás anyagának idén ez már a harmadik bemutatkozása, a brüsszeli Európa Tanács Justus Lipsius-épülete és a párizsi Galerie Keller után a Várfok Galériában láthatja a magyar nagyközönség a művész legfrissebb alkotásait.
Elsőre szembetűnik a kiállítótérbe belépve, a régebbi munkákhoz képest tapasztalható erős szemléletváltozás. A korábban uralkodó intenzív, szinte lángolóan élénk vörös, sárga, lila színeket felváltják a pasztellesebb lilák, zöldek, kékek, narancsok és sárgák. Az alapozatlan fehér vászonra finom ecsetvonással kerülnek fel a stilizált indákból, levelekből, virágokból összeszőtt kalligrafikus jelek, amelyeket rizsföldek, lótuszokkal teli tavak (Kuhn Kip ültetvény, 2022, Kuhn Kip lótuszok, 2022), vízparti bambuszligetek (Folyik a víz Pala-U-ból sorozat, 2021 és 2022 között, Tó élmény, 2022, Tanulmány a kicsi tóhoz, 2022, A kicsi tó, 2022, Tópart, 2024) ihlettek. A levegősnek ható festmények sokszor befejezetlennek hatnak a vászon üresen hagyott részei miatt. Erősen érezni rajtuk a keleti, főleg kínai kalligráfiák, tusrajzok és tájképfestészet hatását, amellyel még Mongóliában ismerkedett meg aatoth franyo. Az előző korszakra jellemző, a kései Van Gogh-tájképeket idéző, vastagon felvitt, sűrű, vibrálóan élénk olajfestékrétegek már csak egy-két képen jelennek meg, mint a Part (2022) és a Tavacska#3 (2024). Az Esős nap (2022) című festmény mintegy átmenetet képez a két korszak között. Felül még vastagon felvitt olajfestékrétegek alkotják, de a kép alsó harmadától egyre lazúrosabbakká, oldottabbakká válnak a színek, hogy végül a festmény legalsó sávja már érintetlenül fehér maradjon. Az üres vászonra lecsorgó vékony festékcsíkok pedig azt az érzetet keltik a szemlélőben, mikor monszun idején a párás levegő feloldja a tárgyak szilárd körvonalait és minden sejtelmesen megfoghatatlanná, anyagtalanná válik. A monszun páradús levegőjének vibrálását ragadja meg a Folyik a víz Pala-U-ból (a monszun végén – 2021) című kép is, ahol a felső sarok sötétzöld színfoltjából szabálytalan csíkokban folyik végig az üres vásznon az egyre halványuló festék, akár az ablakon lecsorgó vízcseppek eső idején. A leghátsó teremben kaptak helyet a még szintén a korábbi korszakra emlékeztető „figurális” alkotások (a két Bíbor part varánusszal 2021-ből és 2022-ből és a Részletek, 2021), rajtuk a dzsungel állatvilágával, varánusszal, skorpiókkal, szitakötőkkel. Ezeken a festményeken is még vastagabb festékrétegben felvitt intenzív lila és világító zöld színek uralkodnak.
Feltűnik a könnyedebb ecsetkezelés mellett az új anyagok használata is, amelyek jobban idomulnak a festő frissülő természetlátásához. Az olajképek expresszív, vibráló felületei mellett megjelennek a lehelet finom, légiesnek ható akvarellek (a Botanika sorozat képei, 2019 és 2024 között), illetve egy hatalmas, akrillal megfestett ponyvakép (Tópart, 2024), amely az utcai terem egész hátsó falát beborítja. Végül külön csoportot alkot a Növény-sorozat (2024) négy monokróm alkotása, amelyeken szárított elefánttrágyából préselt lemezekre kínai tussal felfestett kalligrafikus növényrajzolatok sorjáznak. Ez talán jelzi aatoth franyo művészetének egyik újabb fejlődési irányát, a színek tobzódása után visszatérési kísérlet a korai komor színekhez, a monokrómiához.
A kiállításon a művész jól ismert „flórája – faunája” elevenedik meg, átható frissességgel, vibrálással elénk tárulva. A növényrengeteg oly intenzíven tölti meg a termeket a távol-keleti virágok látványával, hogy szinte érezzük az illatukat, mintha magunk is eggyé olvadnánk a még romlatlan, civilizálatlan természettel. A különleges tárlat, a művész sajátos, meditatív festésmódjának lenyomatain hivatott bemutatni, hogy aatoth franyo milyen rendkívül finom érzékkel, virtuóz módon tudja egyesíteni alkotásain az emberi lelket és a természetet, az egzotikus távol-keleti és a számunkra ismerős európai művészet szellemiségét és hagyományait.
franyo aatoth Botanika című kiállítása június 29-ig látható a Várfok Galériában (1012 Budapest, Várfok utca 11.).
Fotók: Várfok Galéria
