Budapesten édesapja, Kováts Lajos nyomdokain haladva kikövezett úton is járhatott volna, Ön azonban mégis Londonban alapított saját galériát. Miért húzta a szíve Anglia fővárosába, ahol egy sokkal nehezebb terep várta?
Születésemtől fogva műtárgyak és a műkereskedelem vett körül, így mindig is ez volt a természetes közegem. Tulajdonképpen meg sem fordult a fejemben, hogy mással foglalkozzam. Mindig biztosan tudtam, hogy meg szeretném mutatni, mire vagyok képes egyedül, illetve, hogy ott szeretnék eredményeket elérni, ahol igazán számít, ahol a legnagyobbak is vannak. Ebből a szempontból csak New York és London jöhetett szóba, a kettő közül pedig Londont választottam. Korábban már jártam néhányszor ott, mindig szerettem, de a kiköltözésem után alig telt el pár hét, s már biztosan tudtam: nekem itt a helyem!
Mik voltak azok a pozitívumok, amik megerősítették a döntésében?
London más dimenzió, olyan érzés volt, mintha filmesként hirtelen Hollywoodban találtam volna magam, ahol a szakma legnagyobbjai sétálnak el mellettem a járdán. Olyan kiállításokat láthattam, olyan aukciókon vehettem részt, olyan neves galeristákkal és kereskedőkkel találkozhattam, amire korábban nem volt lehetőségem. Hirtelen mindez elérhető lett számomra, a mindennapok részévé vált.
Emellett volt személyes oldala is: Londonban egyszerűen sokkal jobban éreztem magam, mint Budapesten.
Visszatekintve, rögös vagy viszonylag könnyű volt az út a saját galéria megnyitásáig?
A „nem-ismerek-lehetetlent” hozzáállásom miatt menet közben általában nem is tűnik fel, de visszatekintve azért néha én magam is meglepődöm, mi mindenen mentem keresztül, micsoda akadályokat kellett legyőzni, mire eljutottam a célomig.
Mit érzett a galériája megnyitójakor? Mit szólt a szakma az új, kelet-európai művészeket képviselő kiállítótérhez?
A megnyitó egy ideig váratott magára, mivel az első majdnem egy évben a Covid miatt, hol szigorú, hol kevésbé szigorú korlátozások közepette kellett dolgoznunk. Persze amikor először telt meg a galéria látogatókkal, az különleges érzés volt, de mivel elég nyughatatlan típus vagyok, az ilyen „győzelmeknek” csak ideig-óráig tudok örülni, aztán már a következő cél foglalkoztat.
Azt tapasztalom, hogy megújult érdeklődés van a régió iránt, de a cél, hogy a kvalitásuk miatt figyeljenek fel a bemutatott munkákra és nem pedig a művészek származása miatt.
Ön mégis elsősorban magyar és kelet-európai művészekkel dolgozik. Mi ennek az oka, mi adja a „varázsukat"?
Egyrészt fontosnak tartom megmutatni, mennyi jelentős és tehetséges művészünk van, másrészt ebben a közegben nőttem fel, ezt ismerem a legjobban, ezt tudom szívből és hitelesen képviselni.
Mik az aktuális trendek, mit keresnek a gyűjtők?
A műtárgypiac mindig követi a világban zajló eseményeket, a trendek pedig ehhez igazodnak. Én nem gondolkozom trendekben, azzal foglalkozom, azt mutatom be, azt árulom, amit a saját ízlésem és értékrendem szerint izgalmasnak, érdekesnek és kvalitásosnak tartok.
Mostanság milyen témák, művészeti stílusok vannak hatással Önre, milyen kínálattal várja a vásárlókat?
Az utóbbi időben egyre kevésbé érzem, hogy bármi is hatással lenne rám. Olyan dömping van számomra nehezen értékelhető művészekből és művekből, hogy sokszor szívesebben töltök egy délutánt a Tate Britainben a Tate Modern vagy a kortárs galériák helyett.
A kínálat, illetve a profil pedig nem igazán változik: a nemzetközi gyűjtőknek a kelet-európai művészet kiemelkedő munkáit teszem elérhetővé, míg a kelet-európai gyűjtők számára a nemzetközi piacon biztosítok olyan lehetőségeket, amelyekhez más úton alig vagy csak nagyon nehezen férnének hozzá.
Milyen feladatokat kell ellátnia, hogy eredményes legyen a közös munka?
Művészeink esetében az elsődleges cél, hogy nemzetközi ismertségüket növeljük, kiépítsünk egy országhatárokon átívelő gyűjtőkört. Király Gábornak például több izgalmas projektjét is szervezzük, és idén megjelenik a könyve is, amelyhez Dr. Klara Kemp-Welch (Courtauld Institute of Art, London) írta a bevezető esszét. Emellett sokat dolgozunk a másodlagos piacon is, kelet-európai és nemzetközi ügyfelekkel egyaránt. Gyűjtőknek, intézményeknek segítünk kapcsolatokat építeni, műtárgyakat felkutatni, megvásárolni. Újdonság, hogy ettől az évtől kezdve már több hagyatékot is képviselünk.
Mik voltak az eddigi legnagyobb sikerek, amiket elkönyvelhet a David Kovats Gallery?
Amire a legbüszkébb vagyok, hogy a galéria létezik és működik, mert ahogy már említettem, a koronavírus-járvány alatt nyitottunk, de nemcsak túléltük a pandémiát, hanem rövid idő alatt olyan kapcsolatokra tettünk szert, olyan kurátorokkal, gyűjtőkkel, galériákkal és művészekkel dolgozhatunk együtt, akikhez nem is reméltem, hogy ilyen hamar eljutunk.
Büszkeség idén megjelenő könyveink: Király Gábor monográfiája, és egy sorozat az elfeledett magyar tehetségekről; a Courtauld Institute of Art diákjainak tartott előadásom a kelet-európai művészetről és műkereskedelemről. Büszke vagyok az együttműködéseinkre más galériákkal Romániától Kínáig, amelyek kapcsán rajtunk keresztül jutott mű többek között a Paris Photo-ra, de még a TEFAF-ra is. Érdekesség pedig talán Jamie Lee Curtis látogatása a galériában.
Mik a tervei az idei évre?
A készülő könyveinket már említettem. Idén októberben a Frieze ideje alatt az egyik legjelentősebb magyar galériával együttműködésben fogunk önálló kiállítást rendezni egy kiemelkedően tehetséges magyar festőnek, valamint több olyan különleges eseményünk is lesz a galériában, ahol a londoni műkereskedelmi élet más szereplőivel közösen mutatunk be brit (vagy nemzetközi) és kelet-európai műveket és művészeket, elősegítve a párbeszédet a két régió között.
