A Molnár Imre 80! kiállítása az életmű bemutatására, annak minél részletesebb megismertetésére törekszik. A hosszú évtizedek alatt a bőrművesség minden területét, összes tárgytípusát lefedő használati és dísztárgyak egyaránt kikerültek Molnár Imre műhelyéből. Az emelvényeken álló próbababák ruhái, az üvegvitrinek mögé óvón elhelyezett könyvborítások vagy a falon függő nyakékek és prémmel kombinált képek mind az alkotó munkásságának változatosságát mutatják, amelyek révén méltán választották az MMA levelező tagjává. Azt az iparművészt, aki Feledy Balázs művészeti író és kritikus szerint a „magyar bőrművesség, bőrművészet élő klasszikusa”.
Álomfogó (marhabőr, bőrszíjak, üveggyöngyök, tollak, egyéni technika) 2002Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a most látható gazdag tárlat, amelyből kiviláglik a mester anyag iránti tisztelete, ahogyan Horváth Hilda, az Iparművészeti Múzeum főosztályvezetője mondta róla: „Molnár Imre számára az anyagnak a materiális valóságon túl áttételes értelme van: megtestesül benne ember és természet egykori ősi egysége, benne rejtőzik az egykori élőlény életereje. Molnár bőrmunkáiban az isteni teremtőerő, a természet ereje és a tevékeny alkotó ember munkája egyesül.”
Gyermekkorát a Budapesten született Molnár Imre a Margitszigeten töltötte, ahol nagy felfedezőutakat tett. Ezek a kalandozások kitörölhetetlen nyomot hagytak benne, az évszázados romok, a természet szépsége rabul ejtette. Nem véletlen, hogy művészete is organikus, természetközeli, műalkotásait a bőrön kívül is csak más természetes anyagokból (papírból, fából, csontból, szőrből, kagylóból, kőből) készíti. Számos bőrfajtával: marha, borjú, kecske, juh dolgozik.
Felhőtlen gyermekévei után középiskolai tanulmányait Újpesten végezte. Ez a városrész akkor még a magyar bőripar legendás helyszíne volt, több neves család (Wolfner, Mauther) létesített itt üzemet. Az újpesti bőripari tradíciók és a még élő mesterek szaktudása is arra ösztönözte, hogy ezen területen találja meg számításait. Erre a családban is megvolt az ösztönzés, hiszen anyai ágon már két generáció tagjai foglalkoztak bőrművességgel. Így esett, hogy még középiskolai stúdiumaival párhuzamosan szakmunkás-bizonyítványt szerzett, majd egy rövid kitérő után – amikor a csepeli Képzőművészeti Szabadiskolában festett – visszatért tanult mesterségéhez. 1968-ban mestervizsgát tett, és ettől kezdve arra törekedett, hogy a bőrművesség minden területén elsajátítsa az alapvető fortélyokat. Több helyütt dolgozott, számos mestert felkeresett, könyvtári kutatásokat végzett, hogy a bőrt mint anyagot minél jobban megismerhesse, feldolgozásának módját, a különféle technikai eljárásokat tökéletesen megtanulja.
Alkotói életútjára jelentős hatást gyakorolt a Fiatalok Népművészeti Stúdiója, amelynek tagja lett, művei a magyar népi kultúrában gyökereznek. Molnár Imre tárgyai egyszerre archaikusak és korszerűek, a tradíciókat kiválóan ismerő mesterember művészi szemléletéről vallanak, aki nemcsak ismeri, hanem szereti is a bőrt. Az 1970-es évek eleje óta kiállító művész mind a mai napig aktív, egyéni és csoportos tárlatokon is szívesen vesz részt mindazokkal, akikkel közös szellemi síkon tud mozogni, szakmai tudását fontosnak tartja átadni a feltörekvő ifjabb nemzedéknek.
Életmű-kiállítása csupán egyetlen központi teremre koncentrálódik, a tágas helyiségben azonban minden olyan műtárgyegyüttes helyet kap, amelyeket Molnár Imre hosszú pályája során alkotott: az ősi, funkcionális tárgyaktól kezdve a művészi faliképekig.
Az impozáns anyag egészén a bőr szépsége uralkodik. Azé az anyagé, amelyet Molnár már csak azért is tisztel, mert ahhoz, hogy dolgozhasson vele, „Isten egy teremtménye az életét adta”. Az alkotás első lépése nála mindig az anyag tapintása, hogy majd a kiválasztása után sor kerülhessen finom kezű megmunkálására úgy, ahogyan azt az anyag sugallja. A tengernyi technikai eljárás, szakmai fogás birtokában nem ismer lehetetlent, a matériát hol domborítja, aranyozza, könyveinek címlapjait, gerincét vaknyomásos (dísztő) eljárással készíti. Művészetének meghatározó eleme az anyagszerű gondolkodás, a bőrből indul ki, a díszítés pedig magától értetődően, természetesen fakad az ősi anyag jellegzetességeiből.
Álljon itt néhány példa a látottakból: többféle technikával, marhabőrből, üveggyöngyből, tollakból készült az Álomfogó (2002). Az észak-amerikai indián kultúrában kézzel készített tárgy hagyománya eredetileg az ojibwa törzstől származik, később más népcsoportok (cseroki, kajova) is átvették. A rossz álom elűzésére szolgáló eszközt Molnár Imre egy bőr faliképre aggatta, így a csapda még mutatósabb. Különlegesek az alkotó marhabőrből készült Fali tükrei (1976) is. A kör alakú, sárgarézre applikált marhabőr tükör impozáns keretet ad a beletekintőnek. Ugyancsak előkelő a Dia saruja, a kék és arany női lábbeli. A művészi igénnyel, finoman megmunkált kecskebőr saru talán Diana holdistennő számára készülhetett? Biztosat nem tudunk, mindenesetre a béke és a csend kékje és a bölcsességet, tudást megtestesítő arany szín utalnak az istennőre.
Molnár Imre személyében valódi mesterember izgalmas munkásságát ismerhetjük meg a kiállításon, aki ma is töretlen lelkesedéssel dolgozik, bőrből készült alkotásaival művészi módon egyesíti a hagyományt és a modernséget.
Molnár Imre 80!
2022.09.07. - 2022.11.13. Pesti Vigadó 1051 Budapest, Vigadó tér 2.
https://vigado.hu/programok/-/event/10184/molnar-imre-80/18350
