Melkovics Tamás, kiállítási enteriőr, 2022. Ferenczy Múzeum, fotó: Biró Dávid
Az Elnök utcai közösségi térből a művész nemrégiben költözött az AQB-project space műtermeinek egyikébe. Mivel még csak rövid ideje vált ez a helyiség az alkotás színhelyévé, a legújabb munkák pedig épp Gödöllőn, valamint a Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben tekinthetők meg, így pillanatnyilag inkább az üresség és puritánság dominál az új alkotótérben. Még sincs hiányérzete a belépőnek: otthonosság, barátságos és kényelmes környezet fogadja a látogatót. Az az érzésünk is lehet, mintha valakinek a nappalijába érkeznénk: a kanapé mellett könyvek tornyosulnak, a sarokban nagy szobanövény áll, az ablakok a Dunára néznek. Melkovics Tamás számára, mint mondja, a letisztult környezet az, ami segíti az alkotást, a káoszban a gondolatai nem tudnak szabadon áramlani. A legújabb készlet elemei szép rendben sorakoznak egymás mellett, a 3D nyomtatók munkába állítva a sarokban, oldalt pedig egy rendben tartott asztalon számítógép foglal helyet.
Melkovits Tamás, 2023
Körbenézve egyre-másra fedezzük fel azokat a részleteket, amelyek a szobrász jelenlétéről árulkodnak. Korábbi munkák tűnnek fel a térben, néhány dobozban kisebb elemek várják, hogy szoborrá alakuljanak. Majd felfedezek pár makettet is, amelyről azt gondolom, hogy a nagy művek előzményei, de Melkovics elárulja, hogy ezek nem konkrét művek tervei, sokkal inkább azért készülnek, hogy választ adjanak egy aktuálisan őt foglalkoztató problémára. Óriási asztal körül beszélgetünk, amelyen öntőformák sokasága hever. Ezekből lesznek a legújabb formai rendszerem elemei, a modulok rozsdás acélból lesznek kiöntve – meséli a művész, majd részletesen el is magyarázza, hogyan zajlik maga az öntés. Sőt, azt is elárulja, hogy most épp azon kísérletezik, hogy az öntőformákat lebomló anyagból készítse el a 3D nyomtató segítségével, ezzel is környezetbaráttá téve az alkotási folyamatot.
Műteremrészlet, 2022
Ennek kapcsán a 3D nyomtató alkotásban betöltött szerepéről kezdünk el beszélgetni, A technológia – véli Melkovics – ugyan rengeteg értéket hordoz magában, ugyanakkor számos kockázatot is rejt, hiszen általa az anyaggal való közvetlen érintkezés távolabb kerül. Elidegenedek a tényleges fizikai létrehozás folyamatától, a műből pedig eltűnnek azok a gesztusok, amelyeket az ember manuálisan visz bele az alkotásba. Ugyanakkor mégiscsak szükségszerű az alkotás bizonyos folyamatait átengedni egy gépnek, mert csak így lehet felvenni a tempót a mai korral. Míg a diplomamunkáját nyolcszáz órán keresztül csiszolta, addig ma már képtelenségnek gondolja, hogy így alkosson, hiszen ezzel a módszerrel aligha tudna annyi munkát előállítani, hogy a tevékenysége fenntartható legyen. A szobrász rámutat arra is, hogy ezzel a munkamódszerrel több ideje marad a gondolkodásra, valamint a tervezésre, tehát az őt foglalkoztató problémaköröket alaposabban tudja körüljárni.
Melkovics Tamás: Blue Kit, 2022. Ferenczy Múzeum, fotó: Biró Dávid
A modulárisan építkező szobrok azonban sosem tudatos, hanem mindig intuitív komponálási folyamat eredményei: az előre kiöntött elemeket aszerint állítja össze, hogy éppen milyen atmoszférát szeretne elérni. A helyzettől és a tér karakterétől függ, hogy a lehetséges utak közül épp melyiket választom. Mivel az adott mű egyedi karakterű modulokból épül fel, ezért a szobroknak nincs végleges, fix állapotuk, akár minden egyes installálás során újabb kompozíció állítható belőlük össze. Ugyan a variációk száma végtelen – teszi hozzá a szobrász –, a különböző struktúrák azonban eltérő érzeteket adnak, talán ezért sem megkerülhető az alkotó jelenléte a komponálás során.
Mint elmondja, egyelőre az eszköztár fejlesztésére sokkal nagyobb hangsúly terelődik, mint magára a komponálásra. A motivációm a készletek létrehozására irányul: a szándékom, hogy olyan keretrendszert hozzak létre, amivel a lassú szobrászati alapokkal szembe tudok menni és egy dinamikusabb komponálási folyamatot tudok kialakítani.
Melkovics szobrászati nyelvének kialakulásában döntő fontosságú volt a 2020-as Blue Kit című munka, amelynek egyik kiindulópontja Tony Cragg “the gravity is the glue” kijelentése volt. A művész elárulta, hogy korábban sokat küzdött a modulokból felépült kompozíciók törékeny állapotainak rögzítésével, azonban Cragg kijelentése rámutatott a szabad és gördülékeny térbeli komponálás lehetőségére. Szobraira stációkként tekint – hangsúlyozza Melkovics –, érzések, emlékek, tapasztalatok, technikai kérdések fizikai állomásaira, amelyek egy hosszú gondolatfüzérből növik ki magukat. Mivel az elkészült munkák sokféle információt hordoznak magukban, ezért szívesen veszi körbe magát a saját műveivel, hiszen ezek állandó jelenléte és elemzése is inspirálóan hat rá. Folytonosan analizálom a korábbi műveket, megfogadom a tanulságait, valamint továbbörökítem azokat a rétegeit, amelyekről úgy gondolom, hogy helyesek voltak. Tulajdonképpen ez szobrászi nyelve evolúciójának alapja.
Érzékeny egyensúlyi helyzeteket mutatnak fel szobrai, filigrán, törékenynek ható struktúrái az egyik pillanatban balanszban állnak, míg a következőben kibillenni látjuk őket. De nemcsak ez a határon lebegés teszi őket izgalmassá, hanem az is, hogy a régmúlt korok kultúráinak tudásanyagát beépítve a mai kor nyelvén szólítják meg a látogatót. Munkáit szemlélve a kortárs szobrászat természettudományos minőségű, de ősi energiákból merítő alaktanával találkozhatunk. Ezek a szobrok eszünkbe juttatják a buja, érintetlen természetet, megidézik az ősi civilizációk tárgyait, ugyanakkor a jelen hálózatos gondolkodására is érzékenyen reflektálnak.
Melkovicsot lenyűgözi a szobrászattörténet, az, hogy a civilizáció megjelenése óta az ember természetes ösztöne, hogy szobrokat alkosson. Ugyanakkor azt is érzem, hogy a mostani, iszonyatosan gyors világunk, e bugyogó, forrongó, zsizsegő színtér nyelvét is ismerni és használni kell, máskülönben nem lesz érvényes az, amit létrehozunk. A szobrász kimondja, hogy a jelen tempó a klasszikus értékeket olykor devalválja, mivel azok nem egyeztethetők össze ezzel az újfajta időbeliséggel. Ugyanakkor az ő szobrai valamiképpen mégiscsak visszaadják a néző idejét, hiszen az érzékeny komplex formai helyzetek felfedezésre invitálják a befogadót.
A szobrokat vonzóvá teszik az íves formák, a lekerekített vonalak, mivel ezek közelítik a struktúrát az emberihez. És bár a munkák megmaradnak az absztrakció területén, a művész egyszerre használ absztrakt és jelentéstartalommal bíró jól olvasható formai elemeket, hogy ezekkel még inkább kitágíthassa a néző asszociációs mezőjét. Legújabb kompozícióinak felülete őrzi az anyag jellegzetességeit, azokat a szobrász nem rejti el. A felületet a korábbi munkáimhoz képest kevésbé cizellálom, igyekszem az anyag sajátosságait, annak karakterét megőrizni. A szobrok érzékenyen oszcillálnak a mérnöki precizitás és az emberi hibalehetőségek között is. Ahogy a Ferenczy Múzeum kurátora megfogalmazta: művészi gondolatiságát egyszerre jellemzi játékosság és szigorú intellektualitás, az értelmezés lehetőségeinek diverzitása, az állandóság és a folytonos változás feszültsége. Bár a modulok pontosan megtervezettek, az öntőformák egy gép segítségével születnek meg, az illesztések azonban mégsem tökéletesek, apró elcsúszások jelennek meg, amelyek az élethez, a valósághoz, az emberihez közelítik ezeket a munkákat.
Melkovics szobrai teli vannak játékossággal. A művész egyszer maga is megfogalmazta, hogy a játék számára az a szabad gondolkozásmód, ami szorosan összefonódik a gyerekkort meghatározó viselkedésmóddal, tanulási metódussal – folyamatosan szemlélődő, kutató, nyitott magatartás, amelynek fontos eleme a kísérletezés és a kockáztatás. Eddigi legnagyobb önálló kiállításán, a Ferenczy Múzeum Panta rhei című tárlatán bemutatott munkák is azt igazolták, hogy a szobrászt az alkotás technikai kérdései mellett a gyerekkorból eredő szabad gondolkodás és építkezés fogalmai foglalkoztatják. A majd tizenkét év szobrászati anyagából merítő kiállítást az eredet és a fejlődés, az átalakulás és az állandóság fogalmai határozták meg.
Melkovics Tamás: RAW Series, 2022. Ferenczy Múzeum, fotó: Biró Dávid
A művész legújabb munkái várhatóan az év vége felé az Einspach Fine Art & Photography-ban (1054 Budapest, Hold utca 12.) lesznek láthatók, és az év második felében még készülnek Bernáth Dániellel is egy duo show-val, valamint hamarosan izgalmas kollaborációval érkezik a Kárpáti Judit Eszter és Esteban De La Torre alkotta ECTECH formációval.
A szerző művészeti újságíró
